Magánmásolási díj visszatérítése professzionális alkotóknak

Ma kezdődik a debreceni Campus Fesztivál

2016.07.20. 11:09

Egy nagyszínpad helyett kettő, készpénz helyett pedig kártyás fizetési rendszer - többek között ezek a debreceni Campus Fesztivál idei újdonságai. A programkínálat az elmúlt évekhez hasonlóan változatos lesz, hét külföldi zenekar mellett csaknem 200 hazai előadó szórakoztatja majd a közönséget, emellett ugyanennyi nem zenei program várja a látogatókat.

A legnépszerűbb hazai előadók mellett a Grammy-díjas Clean Bandit, az X-factorból elzavart, de világhírűvé lett brit énekesnő, Jess Glynne, az északír Therapy?, illetve a holland indie-rock Kensington is ott lesz az idei Campus Fesztiválon, amelyet július 20-24-e között rendeznek meg a debreceni Nagyerdőn. 

A Campus Fesztivál szépen kinőtte magát az elmúlt években, az ország keleti régiójában nincs még egy olyan fesztivál, ami ennyi látogatót érdekelne. Tavaly több mint 85 ezren buliztak a négy nap alatt, és a Campus nemcsak a régióban, hanem a határokon túl is ismertté vált. Évente jelentős azon látogatók száma, akik a környező országokból érkeznek. A szervezők idén még több látogatót várnak a Nagyerdei Stadionban és környékén, egyedülálló infrastruktúrával megrendezett fesztiválra.

A szervezők a megnövekedett látogatói számmal arányosan folyamatosan fejlesztenek, az idei újdonságok ismét jelentős területeket érintenek.  A Campus Fesztivál nyolc év után váltja le fizetési rendszerét, és áttér a készpénzmentes fizetési módra. Ezentúl bármelyik bank PayPass kártyájával, vagy HelloPay fesztiválkártyával lehet a rendezvény területén belül fizetni, és bevezetik a jattcsúszkát is, ami akkor aktív, ha a vendég vásárol, és egy monitor segítségével döntheti el, kíván-e borravalót hagyni, ha igen, akkor mennyit. 

A fesztiválon tizennyolc programhelyszín lesz, idén először két nagyszínpad is működik majd. A négy nap alatt 192 magyar és 7 külföldi zenekar lép fel, és további 200 nem zenei programot rendeznek, köztük stand-up-fellépésekkel, közéleti és irodalmi beszélgetésekkel. Fontos résztvevője a fesztiválnak a Debreceni Egyetem, az egyetlen olyan hazai felsőoktatási intézmény, amelyhez egy fiatalokat megszólító fesztivál ilyen szervesen kötődik. Az Egyetem Tér programhelyszín idén már mintegy 1000 négyzetméteres területen kap helyet. 

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Teneriffe - Loro Park

Teneriffe és Spanyolország legmagasabb pontja a Teide ami a hasonló nevű Nemzeti Parkban terül el.