Bejelentették a budapesti Electronic Beats fellépőit

2016.10.13. 15:51

Kevesebb mint egy hónappal a budapesti Electronic Beats előtt a szervezők végre bejelentették a kétnapos buli fellépőit. Az idei EB-t az Akváriumban tartják majd november negyedikén és ötödikén, ami egy péntekre és egy szombatra esik egyébként.

Az első nap a Bat for Lashes néven ismert Natasha Khan fog fellépni, akinek eddigi négy lemeze közül hármat is Mercury-díjra jelöltek, legutóbb például a júliusban megjelent The Bride címűt, ami olyan előadók munkáival versenyzett, mint a Radiohead, David Bowie, Anohni és a Savages, végül azonban Skepta vitte haza az elismerést a Konnichiwa című anyagával.

A második nap a londoni Is Tropical fog fellépni, akik szintén játszottak már itthon, öt évvel ezelőtt a We Have Band előzenekaraként léptek fel a Trafóban, akkoriban olyan zenekarokkal koncerteztek még, mint a hazánkat szintén megjárt Klaxons, Big Pink és Mystery Jets, valamint a Good Shoes és az Egyptian Hip Hop. Az áttörést aztán a második lemezen (I'm Leaving volt a címe) szereplő Dancing Anymore hozta meg, ami elég beteg klipet is kapott, úgyhogy hamar bejárta a netet. Ezúttal a márciusban megjelent Black Anything című lemezükkel jönnek vissza Magyarországra.

Is Tropical Dancing Anymore from André Martin on Vimeo.

Az idei Electronic Beats során fellép még Floating Points és Julio Bashmore, mindketten dj-szetteket tolnak, a bolgár KiNK pedig élőzik majd. Pontos időbeosztásokat későbbre ígértek a szervezők, egyelőre csak annyi biztos, hogy a kapuk mindkét nap este hétkor nyílnak.

Ne maradjon le semmiről!