Nem csak szomorú dolgok voltak a zenében 2016-ban
További Stenk cikkek
Sok szempontból is tanulságos, egyben szomorú év volt 2016. Tanulságos, mert végleg kiderült, hogy a lemezmegjelenések több évtizedes hagyománya és rendszere szép lassan semmit sem ér, és egyre nagyobb előadók dobtak úgy ki új albumot, hogy előtte erről senki nem tudott. Szomorú, mert rengeteg meghatározó zenész ment el 2016-ban, legyen szó David Bowie-ról vagy Leonard Cohenről, de még bőven lehetne folytatni.
Ezért az év legjobb lemezei listánk az előző évekhez (itt a 2014-es, itt a 2015-ös listánk) képest is kifejezetten eklektikus lett. Vannak rajta visszatérő nagy nevek (Radiohead, Aphex Twin, Iggy Pop) és olyan előadók, akik haláluk előtt nem sokkal adták ki az utolsó zenéiket (Bowie, Cohen). Persze azért bőven akad újdonság is a listán, illetve a cikk jobb oldalán a Stenk szerzői is megmutatják a saját személyes listáikat, hátha valakinek nem elég az itt felsorolt 20 album.
20. The Lemon Twigs: Do Hollywood
Két amerikai gyerekszínész nem sokkal a tinédzser éveik után megcsinálták 2016 legszórakoztatóbb, legfurcsább, legérdekesebb rocklemezét, ahol látszólag semmi sincs a helyén, mégis minden úgy működik jól, ahogy ezek az arcok kitalálták. Britpop, glamrock, keleti parti indie és kifacsart nosztalgia. (sajó)
19. BRONCHO: Double Vanity
Kovács M. Dávid
- Car Seat Headrest: Teens Of Denial
- Green Buzzard: Eazy, Queezy, Squeezy
- Yeasayer: Amen & Goodbye
- Beach Slang: A Loud Bash of Teenage Feelings
- Oscar: Cut and Paste
- Golden Daze: Golden Daze
- Broncho: Double Vanity
- Adult Books: Running from the Blows
- Soft Hair: Soft Hair
- Twin Peaks: Down in Heaven
- Whitney: Light Upon The Lake
- Cymbals Eat Guitars: Pretty Years
- Woods: City Sun Eater In The River Of Light
- LVL UP: Return To Love
- American Wrestlers: Goodbye Terrible Youth
- DIIV: Is the Is Are
- Jagwar Ma: Every Now & Then
- Primal Scream: Chaosmosis
- King Gizzard & The Lizard Wizard: Nonagon Infinity
- Dinosaur Jr.: Give a Glimpse of What Yer Not
Az oklahomai zenekar a harmadik albumára szép lassan visszavett a tempóból, és sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az összetetted dalszerzés. Így kerülhetett sokkal több new wave vagy éppen pszichedelikus rock a korábban inkább a játékosan garázsrockos, indie rockos zenekar hangzásába. (sajó)
18. Frank Ocean: Blonde
A zseniális Channel Orange után mindenki úgy beszélt Frank Oceanről, mint a következő nagy szupersztár, azonban az énekes hosszú időre eltűnt, és szinte semmi jelet nem adott magáról. Aztán egyszer csak a semmiből felbukkant a Blonde c. album, ami körül őrületes hype kerekedett, még mi is külön cikket szenteltünk neki. A Blonde ugyan messze nem olyan könnyen befogadható, mint Ocean korábbi zenéi, de idővel kiderült, hogy ezen a lemezen már rég túllépett a potenciális popsztár szerepén, és valami egészen más szerepet talált ki magának. (sajó)
17. Dinosaur Jr.: Give a Glimpse of What Yer Not
Hiába ismerik egymást már több évtizede, J Mascis és Lou Barlow viszonya továbbra sem zökkenőmentes, egész konkrétan hiába zenélnek hosszú ideje egy zenekarban, nincsenek beszélőviszonyban egymással. Erről maga Barlow mesélt egy augusztusi interjúban, aki azt mondta, neki igazából sosem voltak barátai, már a középiskolában sem haverkodott senkivel. A különös viszonyt a dobos, Murph is megerősítette, aki szerint Mascis és Barlow többnyire rajta keresztül kommunikál egymással. Hogy ennek ellenére hogyan létezhet a Dinosaur Jr, az már önmagában is jó kérdés, de hogy képesek még így is király lemezeket készíteni, az már szinte megmagyarázhatatlan. Márpedig a mostani Give a Glimpse talán a legjobb darab a Dinosaur Jr életművének visszatérés utáni időszakából. (kovács d.)
16. Primal Scream: Chaosmosis
Sokszor egészen hihetetlennek tűnik, de huszonöt évvel a Primal Scream legnagyobb mesterművének tartott Screamadelica után, illetve nyolc évvel azután, hogy a frontember, Bobby Gillespie, búcsút intve a drogoknak és az alkoholnak, felhagyott önpusztító életmódjával, a Primal Scream még mindig aktív. "Rohadt erős kávét iszom minden reggel. Olyan mint a legális speed, csak nem annyira jó" – nyilatkozta nemrég a már ötven felett járó Gillespie egy interjúban. Több mint három évtized alatt számos arcukat megmutatták már (ezen kár is lenne végigmenni, szerencsére megteszik épp elegen), legújabb, tizenegyedik albumukon pedig a legsikeresebb érájukhoz, a kilencvenes évek első feléhez nyúltak vissza. (kovács d.)
15. Kamaiyah: A Good Night in the Ghetto
Kovács Bálint
- Nick Cave & The Bad Seeds: Skeleton Tree
- Ignite: A War Against You
- Leonard Cohen: You Want It Darker
- Hatebreed: The Concrete Confessional
- Vader: The Empire
- Pain: Coming Home
- Metallica: Hardwired... to Self-Destruct
- DevilDriver: Trust No One
- Testament: Brotherhood of the Snake
- Meshuggah: The Violent Sleep of Reason
Az első mixtape-jével Kamaiyah azonnal ott találta magát 2016 legizgalmasabb női előadóinak társaságában. A Good Night in the Ghetto látszólag egy végtelenül egyszerű, felszabadult visszanyúlás a '90-es évek rapjéhez és R&B-jéhez, miközben a valóságban kevés ennél hitelesebb raplemez készült idén, ami ennyire autentikusan be tudná mutatni a mai 18-25 éves amerikai fiatalok lelkivilágát. (sajó)
14. Parquet Courts: Human Performance
Stubnya Bence
- Schoolboy Q: Blank Face LP
- Kevin gates - Islah
- Skepta - Konnichiwa
- Kamayiah - A Good Night in the Ghetto
- Kaytranada - 99.9%
- Lone - Levitate
- Kornél Kovács - Bells
- DJ Earl -Open Your Eyes
- Youendewan - There is No Right Time
- Leon Vynehall - Rojus
Csodálatos látni, hogy van még olyan zenekar, ami a punkzene gyökereihez visszanyúlva képes évente baromi vagány, karcos, energiától duzzadó számokat írni, miközben bele-belefér néha egy-egy meredekebb kikacsintás teljesen más irányba. A Human Performance a bizonyíték arra, hogy nem véletlenül mentették ki a bloggerek és kritikusok a lemeztemetőből annak idején a Light Up Gold c. albumot, és hogy a Parquet Courts sokkal több egy erősebb fellángolásnál. (sajó)
13. Leonard Cohen: You Want It Darker
Búcsú egy hosszú élet végén, megnyugvás, miután az ember lezárta, amit egy életben le lehet, le kell vagy le tud. És végső búcsú azoktól, akiket szeretett, de még a saját múltjától, Cohen korábbi zenéjétől, a nagy slágerektől is: a You Want It Darker már majdnem egyszínű, mintha tényleg elfújták volna azokat a gyertyákat, amikről énekel benne, alig-alig vannak zenei csúcspontok, dúdolható részek. Olyan ez az album, mint egy nagy szoba, ahol alig dereng valami fény, hogy segítse a tájékozódást, de ahogy bolyong benne az ember, azért felfedez az először egyhangúnak tűnő helyen egy csomó apróságot, egy csomó szépséget. (kovács b.)
12. Suede: Night Thoughts
Hegyeshalmi Richárd
- Kendrick Lamar: unitled.unmastered
- Aphex Twin: Cheetah
- Die Antwoord: Mount Ninji and da Nice Time Kid
- Teen: Love Yes
- Gustave Tiger: Chaste and Mystic Tribadry
- Tiga: No Fantasy Required
- Kate Tempest: Let Them Eat Chaos
- Burial: Young Death / Nightmarket EP
- Marie Davidson: Adieux Au Dancefloor
- Skepta: Konnichiwa
- Josh Wink: Shoelaces EP
- White Lung: Paradise
- Rae Sremmurd: SremmLife 2
- The Underachievers: It Happened In Flatbush
- Leonard Cohen: You Want it Darker
- DOROTHY: ROCKISDEAD
- Kamaiyah: A Good Night in the Ghetto
- Schoolboy Q: Blank Face
- Zomby: Ultra
- Floorplan: Victorious
Az elmúlt évek egyik legdicsőségesebb visszatérését produkálhatta volna 2013-ban a britpop-mozgalom talán legromantikusabb, legintrovertáltabb és legintellektuálisabb együttese, a Suede, csak hát éppen egy héttel az ő remek Bloodsports című lemezük előtt jött ki David Bowie is a maga nagy visszatérésével, a The Next Day-jel, ami mindent vitt. Három évvel később megint minden ismétlődik: itt van nekünk egy új (és sajnos már utolsó) Bowie-lemez, pár héttel utána pedig megkapjuk a Bowie-ra leginkább hasonlító énekhanggal rendelkező és egyébként is a legtöbb Bowie-hatást mutató brit énekes, Brett Anderson és társai Night Thoughts-szát, és természetesen mindenki még az előbbiről beszél. Pedig a Suede art-rock konceptalbuma is abszolút megérdemli a figyelmet, ráadásul tragikumban meg sötét tónusokban itt sincs hiány. (panyi)
11. White Lung: Paradise
Libor Anita
- DIIV: Is the Is Are
- Angel Olsen: My Woman
- Anohni: Hopelessness
- Peter, Bjorn & John: Breakin' Point
- Primal Scream: Chaosmosis
- Radiohead: A Moon Shaped Pool
- The Kills: Ash & Ice
- Preoccupations: Preoccupations
- Metronomy: Summer 08
- Devendra Banhart: Ape in Pink Marble
Konkrétan rettegtem, hogy a kortárs punkzenében egyre gyakrabban felbukkanó shoegaze nem csak eléri a White Lungot, de szépen tönkre is teszi őket. Ehhez képest a Paradise a már így is baromi erős katalógusuk magasan legérettebb darabja, egy tökéletes punklemez, ami fogja a zenekar eddigi erősségeit, és pont annyit finomít rajta, hogy ne vesszen el semmi az eredetiségéből. (sajó)
10. Kaytranada: 99.9%
Klág Dávid
- Jessy Lanza: Oh No
- El Perro Del Mar: Kokoro
- The Radio Dept.: Running Out Of Love
- M83: Junk
- David Bowie: Blackstar
- Omni: Deluxe
- Dan Lissvik: Midnight
- Yumi Zouma: Yoncalla
- Negative Gemini: Body Work
- Radiohead: A Moon Shaped Pool
Komoly fogadást tennék rá, hogy Kaytranda lesz a következő Hudson Mohawke, egy Soundcloudon feltűnt eredeti alkotó, akinek ki sem kellett volna hozni nagylemezt, hogy a legnagyobb előadók akarjanak tőle zenéket. A 99.9% azonban egy olyan erős bemutatkozás, hogy az új tehetségeket kevésbé figyelő emberek is érezhetik, ez a srác még komoly hatással lehet arra, hogy milyen irányba mozdul el a jövő popzenéje. (sajó)
9. Prince Rama: Xtreme Now
A bizonyíték arra, hogy mekkora különbség lehet popzene és popzene között. Taraka és Nimai Larson párosa idén is bebizonyította, hogy attól még, hogy valami látszatra elvont, sőt, már-már művészkedőnek ható, még simán lehet állati szórakoztató. (sajó)
8. David Bowie: Blackstar
A Blackstar David Bowie karrierjének egyik legváratlanabb húzása, ami elég nagy szó egy olyan művésztől, akinek a karrierje szinte kizárólag váratlan húzásokból állt. Művészrock egy olyan embertől, aki kitalálta a műfajt, tökéletesítette, aztán most évtizedekkel később visszatekintett, és szembenéz a saját örökségével. Ez egy olyan album, amit nem nyugdíjasok, hanem feltörekvő bandák szoktak írni azért, hogy megmutassák, mennyi mindenre képesek, aztán feltehetőleg később a saját ambíciójukba belerokkanjanak. Bowie visszanézett, megnézte, hogy mennyi mindenre volt képes, aztán rájött, hogy hiába próbálják annyian majmolni, senki sem lesz olyan penge a David Bowie-ságban mint ő. (klág)
Földi Gábor
- Bon Iver - 22, A Million
- Chance The Rapper - Coloring Book
- Childish Gambino - Awaken, My Love
- Various Artists - The Hamilton Mixtape
- Frank Ocean - Blonde
- Shura - Nothing's Real
- Sia - This is Acting
- Kanye West: The Life Of Pablo
- Francis and the Lights - Farewell, Starlite
- Miike Snow - iii
7. Aphex Twin: Cheetah
A Cheetah olyan, mintha az áttörést jelentő Selected Ambient Works 85-92 előtt jelent volna meg. Nem is az az érzés vele kapcsolatban, hogy a régi lemezekre hasonlít, hanem hogy pont úgy hangzik, mint egy régi Aphex Twin-lemez. (hegyeshalmi)
6. Iggy Pop: Post Pop Depression
Az igazán remek albumoknak mindig van története, de a Post Pop Depression (már a cím!) történetét - és hadd éljek egy végtelenül szánalmas közhellyel - tényleg az élet írta. A zenészek baráti körében történt változások pont úgy hatottak két remek zenészre, illetve másik két társukra, hogy minden szupergruppos átokra, rosszmájúságra vagy negatívumra rácáfolva igazán maradandót alkossanak. Nem tökéletes lemez, de zenetörténetileg egészen fontos, amit lehet csak hosszú évek múlva ismerünk fel igazán. (sajó)
5. King Gizzard & the Lizard Wizard: Nonagon Infinity
Panyi Szabolcs
- Suede - Night Thoughts
- David Bowie - Blackstar
- Damien Jurado - Visions of Us on the Land
- Iggy Pop - Post Pop Depression
- Pj Harvey - The Hope Six Demolition Project
- Radiohead - A Moon Shaped Pool
- Blossoms - Blossoms
- DIIV - Is the Is Are
- The Last Shadow Puppets - Everything You've Come to Expect
- Underworld - Barbara, Barbara, We Face a Shining Future
Durván két év alatt már az ötödik lemezüket adják ki King Gizzardék, akik az őrült tempójú dalszerzés mellett ráadásul szinte állandóan koncerteznek is. A tavalyi Paper Mâché Dream Balloon című albumukat (ez volt a második nagylemezük 2015-ben) eléggé bírtuk, és tökéletesen egyetértettünk a Nirvana-könyvéről ismert Everett True-val (ő mutatta be Kurt Cobaint Courtney Love-nak egy Butthole Surfers-koncerten), aki szerint a munkamániás, szünetre képtelen ausztrál zenekar olyan, mintha a rágógumipopot játszó The Archies nevű fiktív rajzfilmzenekar veszettül bebélyegezett volna. (kovács d.)
4. Schoolboy Q: Blank Face LP
Sajó Dávid
- Iggy Pop: Post Pop Depression
- Mykki Blanco: Mykki
- Denzel Curry: Imperial
- Skepta: Konnichiwa
- White Lung: Paradise
- The Wytches: All Your Happy Life
- Prince Rama: Xtreme Now
- Kaytranada: 99.9%
- Jeff Rosenstock: WORRY
- Violent Soho: WACO
- Schoolboy Q: Blank Face LP
- Slaves: Take Control
- White Denim: Stiff
- Skegss: Everyone is Good at Something
- King Gizzard & the Lizard Wizard: Nonagon Infinity
- Jank: Versace Summer
- The Growlers: City Club
- The So So Glos: Kamikaze
- Parquet Courts: Human Performance
- The Lemon Twigs: Do Hollywood
Schoolboy Q az egyik legnagyobb közreműködő király, de közben nyilván vannak saját cuccai is, mint a legutóbbi Blank Face LP. Schoolboy ezen a lemezen állati jól kombinálja a nyugati parti gengszter sztilót az újsulis beatekkel és hangzással, miközben a szövegvilág még mindig az afroamerikai közösség hánytatott sorsát és kevésbé ismert történeteit dolgozza fel. Egyedül az a béna E-40 közreműködés nem kéne. (sajó)
3. Radiohead: A Moon Shaped Pool
2016-ra világossá vált, hogy a korábbi évtizedek lemezmegjelenési rendszerét nyugodtan el lehet felejteni. Az internet világában már a legnagyobbak is csak úgy kiteszik a legújabb nagylemezüket, aztán hadd örüljön a nép. Mit örüljön, totális megkattanjon, ahogy velünk is történt, amikor a szerkesztőség három tagja komplett chatbeszélgetésben élőzte az új Radiohead-album első pillanatait. Már ez elárul mindent arról, hogy még mindig mennyire meghatározó Thom Yorke és zenekara. (sajó)
2. Skepta: Konnichiwa
Inkei Bence
- Prince Rama: Xtreme Now
- Morgan Delt: Phase Zero
- Parquet Courts: Human Performance
- Teleman: Brilliant Sanity
- The Moles: Tonight’s Music
- Charlie Hilton: Palana
- Dinner: Psychic Lovers
- La Femme: Mystére
- The Monkees: Good Times!
- Whyte Horses: Pop or Not
- Cat’s Eyes: Treasure House
- Doug Tuttle: It Calls On Me
- ABC: The Lexicon of Love II
- Cate Le Bon: Crab Day
- The Lemon Twigs: Do Hollywood
- King Gizzard & the Lizard Wizard: Nonagon Infinity
- Suede: Night Thoughts
- The Avalanches: Wildflower
- Essaie Pas: Demain est un autre nuit
- Allah-Las: Calico Review
Miközben Amerikában egymást tapossák a trap utolsó még lerágásra váró csontjaiért a rapperek, Nagy-Britanniában most tart ott a grime, hogy végre az Egyesült Államokban is elkezdtek figyelni rá. Skepta vitán felül a legfontosabb figurája ennek a generációnak, elég csak elolvasni bármilyen brit zenei cikket, amiben vele foglalkoznak. A mostani Konnichiwa egy olyan időszakban jött ki, amikor Drake-től Pharrellig már az amerikai A lista is elkezdett mocorogni a londoni grime színtér környékén, mert Skepta, Stormzy és társaik lassan tényleg megkerülhetetlenek. (sajó)
1. DIIV: Is the Is Are
Joggal merül fel az a kérdés is, hogy milyen dalokat fog írni Zachary Cole Smith frontember, ha tiszta marad, és az is, hogy egyáltalán tiszta marad-e. (Úgy tűnik, Kevin Parker a Tame Impalából elég jól elvan a könnyedebb szerekkel is.) Smith pontosan tudja, hogy sokan az új Kurt Cobaint látják benne, esetleg a furcsán öltözködő herkást, aki Sky Ferreirával jár, ő mégis inkább csak egy csávó szeretne lenni, akinek van egy zenekara, amivel tök jó számokat pakolnak össze. Ha minden jól alakul, tényleg nem ő lesz az új Kurt Cobain, a DIIV pedig nem válik a hipszterek Nirvanájává – bár ezt Cole talán nem bánná. Ám amilyen szerelmes és ragaszkodó, ehhez az is kell, hogy ne Ferreira legyen az új Courtney Love. (kovács d.)
Rovataink a Facebookon