Hegyeket tudnék megmozgatni!

Ha már az idén visszatér a KLF, idézzük föl, milyen remek korszaka is volt a popzenének a kilencvenes évek legeleje. Mindent meghódított a house, a hangmintázás és a kötelezően béna rapbetétek - 14 korabeli sláger a Shamentől a Technotronicig.

Akármit is csinál az idén Bill Drummond és Jimmy Cauty, az mindenképpen a leginkább várt események egyike lesz 2017 ingerszegény popzenei életében. Még akkor is, ha csak az egész valami médiahack lesz, és a KLF nem új dalokkal jelentkezik augusztus 23-án, amikorra ígérik.

A KLF visszatéréséről szóló hírek már kedden megjelentek, és ezekre erősített rá egy poszter két nappal később, melyből kiderült, hogy Drummond és Cauty (Justified Ancients of Mu Mu néven, ez egy másik alteregójuk) valami új anyagon dolgoznak, de hogy ez milyen természetű, az egyelőre titok. Ismerve azonban a múltjukat, egész biztos nem valami nosztalgikus, súlytalan függelék lesz, mint amelybe az újraösszeállások gyakran torkollni szoktak.

A különböző neveken dolgozó páros első sikerét még The Timelords néven érte el 1988-ban, a tapasztalataikat kézikönyvben is megjelentették a Hogyan írjunk könnyen listavezető slágert? című könyvben, utána pedig két évet kellett várniuk, mire új projektjük, a KLF is befutott.

Aki akkor, a kilencvenes évek legelején volt fiatal, annak felületes hallgatóként nem esett le, hogy a KLF annyira más lenne, mint az akkori listákon hallható friss, elektronikus popszámok többsége, de aztán hamar kiderült, hogy Drummond és Cauty zsenik: a What Time Is Love?, 3am Eternal, Last Train to Trancentral, Justified and Ancient négyes a mai napig tökéletes pop, még úgy is, ha a főideológus Drummond konceptartos maszlagát lehántjuk róluk.

Csakhogy a KLF nem csak úgy a semmiből jött: a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója egy nagyszerű, friss és izgalmas korszak volt a popzenében, amikor végképp ellepték a listákat az elektronikus zenék különféle mutációi: a house, a hiphop vagy éppen kettejük keveréke, a hip-house. Az acid house akkor már korántsem csak az ecstasy-fűtötte nagy szabadtéri rave-ek kísérőzenéje volt, és a korai, úttörő slágerek (Pump Up The Volume, Theme From S'Express stb.) után beszabadult a diszkókba, és gyakorlatilag hónapok alatt tűnt el a listákról a Stock Aitken Waterman trió fémjelezte kommersz pop.

Erre pedig pont már mi, magyarok is rácsodálkozhattunk, hiszen azokban az években jöttek be az országba a kábeltévék, azon belül is az MTV (Music Television), amely akkor még elsősorban videoklipeket játszott. És bár az akkori popkínálat jóval sokszínűbb volt annál, hogy csak pop-house slágerek forogjanak (hogy mást ne mondjunk, megfért akkoriban a slágerlistákon egymás mellett az R.E.M., a Metallica, a De La Soul és a KLF is), azért annak a pár évnek (mondjuk az 1989 és 1991 közötti időszaknak) a tipikus popzenéje ez volt.

Azt se feledjük, hogy talán minden idők legoptimistább, legfelhőtlenebb korszaka volt ez a világ nagy részén: épp véget ért a hidegháború, elhárulni látszott a nukleáris apokalipszis veszélye, ledőlt a berlini fal, és egy rövid időre úgy tűnt, tényleg itt a történelem vége. Még az akkoriban zajló Öböl-háború sem tűnt igazán fenyegetőnek a fejlett világban (és akkor még a délszláv háborút is kevesen látták előre). Ezt az önfeledtséget (meg persze az épp divatos ecstasy hatását) tükrözi a korszak popzenéje is - mennyivel jobb volt már a hangulat a világban, mint mondjuk mostanában, nem igaz?

Jöjjön tehát 14 remek, de nem túljátszott pop-house sláger a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójáról, kötelezően ügyetlen rapbetétekkel, Roland TB-303 szintivel, house-zongorával, olcsó videoklipekkel. Először egyben, aztán egyenként is:

1. KLF: What Time Is Love? (1990) 

Az első KLF-sláger korábbi verziója már két évvel korábban megszületett, instrumentális igazi acid house trackként, de miután rendes popszámot faragtak belőle, új basszusokkal, énekkel, Isaac Bello rapbetétjével és közönségzajt kevertek alá, bivalyerős “stadion-house” szám lett belőle. A dal az 5. helyig kúszott fel a brit listán, de egész Európában siker lett, és megalapozta Drummond és Cauty további ámokfutását. Még két évvel később aztán America: What Time Is Love? címmel keletkezett még egy verzió, de az már gyakorlatilag egy új szám.

2. Adamski: The Space Jungle (1990) 

A What Time Is Love? kivételével az összes KLF-slágerben a 2013-ban elhunyt Ricardo Da Force rappelt, de ő hallható ebben a számban is. Adam Paul Tinleyt alias Adamskit az utókor csak a Killer című világslágerről ismeri, mely megismertette a világot Seallel, és amelyet később George Michael is feldolgozott. A szintén top 10 sláger Space Jungle viszont jobban visszaadja ezt a korszakot, és gyakorlatilag az Elvis-féle All Shook Up acidos feldolgozása. Az akkor 22 éves Adamskiból rövid időre nagy sztár lett, de innét már lefelé vezetett az útja, és ugyan sokféle stílusban, több névben és formációban próbákozott, azóta sem sikerült visszatérnie a listák élére.

3. Adventures of Stevie V: Dirty Cash (1990)

Adamski kivétel volt abban, hogy producerként is a tinimagazinokba került, hiszen az új pop-house előadók nagy részénél a zenéért valójában felelős emberek a háttérben maradtak: így például Stevie Vincent is, és ebben a klipben is csak a két énekes (Melody Washington és Mick Walsh) látszik. A világnak máig fogalma sincs, hogy néz ki valójában Stevie V, de ez mindegy is, itt már egy új korszak vette kezdetét: nem is volt lényeges. A dal 90 nyarán 2. lett a brit listán, majd csaknem húsz évvel később Dizzee Rascal újra elővette.

4. MC Tunes vs 808 State: Tunes Splits The Atom (1990)

“Manchester, Anglia következő fővárosa!” - rappeli büszkén MC Tunes, és nem véletlenül, hiszen ez a korszak, amikor a városból kiinduló, független rockzenét és house-t vegyítő Madchester mozgalom rövid időre meghódítja a szigetországot. Az 808 State például a szintén manchesteri Stone Roses egyik számából vett hangmintára építette ezt a számot, MC Tunes alias Nicky Lockett pedig nyomja, mintha nem lenne holnap. A dal top 20 sláger lett azon a nyáron, de MC Tunes nem tudott továbblépni, végül évekkel később a Dust Junkys nevű brit-hop formációban tűnt fel újra. Viszont a dalban hallható szintihang nem a 3am Eternal című KLF-sláger elején hallható megint?

5. Betty Boo: Doin' The Do (1990)

A kilencvenes évek első új brit sztárénekesnője az akkor húszéves Betty Boo volt, aki egy évvel korábban egy Beatmasters-slágerben robbant be a popéletbe, hogy aztán szólóban is bemutatkozzon. Az egzotikus külsejű, iszonyat vagány és a hiphopból érkező Alison Moira Clarkson félig skót, félig pedig borneói dusun, image-ében a hatvanas évek szuperszexi díváit idézte meg, első slágere pedig ez a hamisítatlan 1990-es hangzású dal volt, be is masírozott a top 10-be. Sőt, a következő Where Are You Baby? még nagyobb dobás volt, és akkor úgy nézett ki, Betty Boo lehet az évtized nagy brit sztárja, de nem így történt, következő albuma bukás lett, ő pedig hátrébb lépett dalszerzőnek. Kár.

6. The Shamen: Move Any Mountain (1991)

A Shamen nagy utat járt be, mire a kilencvenes évek elejének meghatározó elektronikus popelőadója lett, hiszen pár évvel korábban még hamisítatlan, Syd Barrettet idéző pszichedelikus gitárpopot játszott, és innét kezdett folyamatosan az elektronika felé közelíteni. A nagy áttörés a Beatmasters remixelte, ellenállhatatlanul slágeres Move Any Mountain volt, pedig a klip felvételekor az egyik tag, Will Sinnott belefulladt a tengerbe Tenerifénél, és az sem volt biztos egy darabig, hogy a Shamen folytatja-e egyáltalán. Végül mégis így lett, és egy évvel később már listavezető daluk is volt (Ebeneezer Goode), de a Move Any Mountain még annál is jobb volt.

7. Bass-O-Matic: Fascinating Rhythm (1990)

A később Madonnával is dolgozó sztárproducer, William Orbit először a Bass-O-Matic nevű londoni house-kollektíva tagjaként került a listákra: legnagyobb slágerük a Fascinating Rhythm volt, benne minden, ami akkor kellett a sikerhez, megfejelve egy elképesztően hatásos, eksztatikus hatású boldogságkórussal. Láthatóan akkor elengedhetetlen volt az olcsó klip, táncoló emberekkel és béna rapbetéttel, ez itt mind megvan, de a dal még mindig tökéletes.

8. Technotronic: Get Up (1990)

Bár az új hangzás a legjobban a briteknél hódított, a korszak nagy hatású dalai nem csak onnét érkeztek: holland, belga, német vagy amerikai producerek is ráéreztek az új ritmusokra, sőt, a belga new beat-színtér az egyik legjelentősebb volt a nyolcvanas évek végén. Az egész korszak egyik legnagyobb hatású pop-house előadója, a Technotronic mögött is egy belga producer, Jo Bogaert (Thomas de Quincey álnéven) állt, aki az első dalában (Pump Up The Jam) azt is elhitette a világgal, hogy egy fotogén fekete modell, Felly Kilingi énekli, pedig valójában az androgün Ya Kid K volt az, akiről én például évekig azt hittem, fiú, pedig nem is. A Get Upban viszont már vállaltan Ya Kid K énekelt, és így is sláger lett. Kell ennél több?

9. Bizz Nizz: Don't Miss The Party Line (1990)

A Bizz Nizz néven működő, belga Jean-Paul de Coster későbbi projektjével, a 2 Unlimiteddel lett igazán sikeres, de ott is csak a klipekben látható két holland posztersztárral azonosította az együttest mindenki. Pedig de Coster már előtte is bevette a brit top 10-t 1990 tavaszán, ráadásul egy olyan számmal, mely simán indulhatna a világ legbénább rapbetétje versenyben, de pont ettől (is) remek.

10. Chimo Bayo: Así me gusta a mí (1991)

Tessék, a spanyolok például milyen jól felmondták a leckét: a valenciai Joaquín Isidoro Bayo Gómez alias Chimo Bayo olyan szuper acid-popslágert rakott össze, amely annak ellenére is meghódította a slágerlistákat a nem angolszász országokban, hogy teljesen nyíltan az ecstasyról énekelnek benne. Chimo Bayo azóta is rendületlenül nyomja, de ekkora slágert azóta se tudott összehozni.

11. 2 in a Room: Wiggle It (1990)

Íme egy amerikai versenyző, a Rafael Vargas és Roger Pauletta alkotta New York-i 2 in a Room, melynek egy igazi slágere volt: az 1990 őszén a világ slágerlistáin végigsöprő Wiggle It, mely amellett, hogy tökéletes hip-house szám volt, az ittas vezetés ellen kampányolt, mondván, inkább mozogjuk le az alkoholt, de semmi esetre se üljünk kocsiba részegen.

12. Guru Josh: Whose Law (Is It Anyway?) (1990)

A Guru Josh néven alkotó Paul Walden nagy slágere a többször átdolgozott és remixelt Infinity volt, pedig az árnyékában megbújó Whose Law ugyanolyan jó szám volt, sőt. A maga idejében a Whose Law is kisebb sláger volt, de talán az erőszakosabb, punkosabb attitűdje annyira nem feküdt jól a nagy egymás nyakába borulások idején. Walden 2015 decemberében, Ibizán bekövetkezett haláláig folytatta a dj-zést (a vizsgálat szerint öngyilkos lett), emlékezzünk rá azzal, hogy nemcsak az Infinityből állt a karrierje.

13. Beats International: Burundi Blues (1990)

Norman Cook gitárpopból és a Housemartinstól indult, de hamar foglyul ejtette a house, és a Beats International nevű kollektívájával lett is egy óriási slágere Dub Be Good To Me címmel. Ez a kisebb sláger viszont sokkal jobban magán hordozza a szükséges stílusjegyeket, ráadásul nagyon vicces és jellemző is a korszakra, hogy a tisztán elektronikus dalokhoz is rendszeresen olyan klipek készültek, mintha hagyományos hangszereken játszanának a zenészek. Itt például Cook, a későbbi Fatboy Slim bőgőzik és szaxofonozik, hát ki veszi ezt komolyan?

14. Utah Saints: Something Good (1992)

Ha már stadion-house-t emlegettünk a KLF révén, akkor nem maradhat ki a műfaj igazi királyává avanzsáló, leedsi Utah Saints sem, amely legnagyobb slágerét egy ügyes Kate Bush-hangmintával érte el. Az elsöprő erejű Something Good ráadásul másfél évtizeddel később, újraremixelve is ment egy kört a listákon, visszahozva a köztudatba a Utah Saints nevét.