Régi és új tagokkal folytatja az Európa Kiadó

2017.01.25. 12:16

Otthagyják a tagok az utóbbi időszakban ismét nagyon aktív, új dalokat is rögzítő Európa Kiadót, derül ki Kirschner Péter gitáros Facebook-bejegyzéséből. Beszéltünk Menyhárt Jenővel is, aki elmondta, hogy már korábban döntöttek a váltásról, és a jövőben régi és új tagokkal folytatják.

Az Európa Kiadó zenekar működése a jelenlegi formájában a napokban véget ért. 

- kezdi a posztot Kirschner az Európa Kiadó szimpatizánsai nevű Facebook-oldalon.

A bejegyzésből az derül ki, hogy minden jelenlegi tag távozik a zenekarból, köztük Másik János és Kirschner Péter is, így egyedül Menyhárt Jenő marad a kisebb-nagyobb megszakításokkal 1981 óta aktív zenekarból.

Elszabadítom a poklot

Kirschner bejegyzése egy korábbi Európa Kiadó-posztra reagált, amiben bejelentették, hogy a jelenlegi felállás nincs többé, de a kommentszekcióból az is kiderült, hogy visszatér az új felállásba Tóth Zoltán "Spenót" basszusgitárosként, és csatlakozik Bujdosó János gitárosként. Ezt megerősítette nekünk Menyhárt Jenő zenekarvezető is, aki elmondta, hogy már korábban megbeszélték az együttessel, hogy nem folytatják az eddigi felállással, és az új formációban már javában próbálnak. Az előző felállásból marad még Gyenge Lajos, és egyelőre más zenészeket néznek még a folytatáshoz. Az Európa Kiadó egyébként márciustól továbbra is koncertezik már a régi-új tagokkal.

Az Európa Kiadó legutóbb tavaly ősszel adott ki új nagylemezt, amivel a bejegyzés szerint nem mindenki volt teljesen elégedett a zenekaron belül.

Ne maradjon le semmiről!