Megérkezett a panelrengeteg új Szécsi Pálja

2017.05.23. 15:29

A punk és grunge stílusban nyomuló Bozo együttes az Index 2016-os dalversenyének az egyik nagy felfedezettje. Az eredetileg balatonboglári zenekar grunge és punk zenét játszik, Dalversenyünkön pedig Idegenek jönnek című számukkal kerültek be a legjobb tíz felvétel közé. Ugyanezt a nevet viseli legújabb albumuk, amit most először a Stenken lehet meghallgatni.

A zenekar tagjai azt mondták, hogy második lemezük készítésénél céljuk volt valami olyat létrehozni, ami nem csak garázszene vagy punk zene. Ennek érdekében a technikai részletekre is nagyobb figyelmet fordítottak és jobb minőségben vették fel a számokat. Az összesen tízdalos album összképe változatos, de túlnyomórészt lendületes számok találhatóak rajta.

A Máté Péter című dal például egy óda a nyárhoz, a Papírhajóban egy másik, magyar ikon, Szécsi Pál szellemét lehet észrevenni, a Rózsaszín egy pörgős szerzemény a szerelem sötét oldalairól, a Bolygó pedig Galileo János szemszögéből mutatja be a földi életet. Kísérleteztek az elektronikával is a lemezen, illetve poposabb a hangzásvilág az eddigiekhez képest, de igyekeztek megtalálni az egyensúlyt a két világ között. Például az elektronikából vissza is vettek, mert rájöttek, hogy ez élőben nem annyira működik, és a laptopok nem elég megbízhatóak.

A nyári hangulatú számokat megfelelő környezetben is előadja majd a Bozo. Fellépnek például a zebegényi Waldorfeszten, a Fishing On Orfűn és Kemencén a Börzsönystockon is.

Ne maradjon le semmiről!