Nem hiányzik, hogy képernyőn legyek

Az idei Fishing on Orfű fesztivál Lévai Balázst választotta védőszentjének, de hogy ez mit is jelent pontosan, erről őt kérdeztük meg. Szóba került továbbá kapcsolata a magyar zenei undergrounddal, a készülő regénye és az is, hogy a Sohavégetnemérős után is van-e még kedve játékfilmben dolgozni. Sőt, előkerül még az Index nagy indulatokat kiváltó Rapülők-kritikája is.

Sokáig irodalmi és oktatási tévéműsorokból lehetett elsősorban ismerni, hogyan keveredtél át a zenéhez?

Gyerekműsorral kezdtem, utána a Fogadóóra című oktatási műsor jött, majd a Bestseller, amiben íróportrékat készítettünk szerte a világon. Később még volt a Nagy Könyv és a Nyugat 100 című irodalmi sorozatok és a régi Záróra. Köztük indult el a Dob+Basszus. Tizenöt éven át külsős voltam az MTV-ben, aki mindig az egyes műsorokra szerződött. 2010 után már nem rendeltek tőlem műsort, ezért kellett új irányokat kitalálnom az életemben.

Mondhatjuk, hogy azóta már csak zenei témájú filmeket és műsorokat csinálsz?

Nem kizárólag, hiszen van egy produkciós cégünk, gyártottunk műsort a Sport 1-nek, a Spektrumnak és más csatornáknak, csináltunk középiskolás vetélkedőtől kezdve színházi előadáson át mindenféle kreatív projektet, viszonylag széles a portfóliónk. Sok éve nem vagyok már képernyőn, legfeljebb olykor a Sport1-ben, de nem is hiányzik. Még ma is a Dob+Basszust szokták a leggyakrabban emlegetni, ha megismernek valahol, vagy az irodalmi műsorokat, ha éppen nem Rákóczi Ferivel tévesztenek össze.

Ha nincs a Dob+Basszus, akkor nem is forgatsz utána zenészekkel?

Nem tudom. A Dob+Basszussal anno lehetőséget kaptam arra, hogy a dalok mögötti történetekkel foglalkozzak, amik igazán érdekelnek. Hiszen egy dalban sokkal több minden van belesűrítve, mint az a három-négy percnyi zene és szöveg. Tulajdonképpen ezt folytattam az Engedem, hadd menjen című dokumentumfilmben, ahol Kiss Tibi, a Csík Zenekar és egy erdélyi román zenekar közös történetét mutattuk be a Most múlik pontosan című dalon keresztül. De a Tankcsapda-filmben is benne van ez a nyomozós szál. Más kérdés, hogy 2010 után kicsit tudatosan húzódtam be a könnyűzenei területre, mert úgy éreztem, ezt érinti a legkevésbé a politika, itt vagy írsz egy jó dalt, vagy nem, nem lehet kamuzni.

Idén te leszel a Fishing on Orfű fesztivál védőszentje. Mit jelent az, hogy védőszent leszel?

Ez csak egy tipikus orfűi marhaság, a legtöbb fesztivál próbálja magát valahogy egyedivé, érdekessé tenni a kínálat rengetegben, és ez a Fishing on Orfűnek elég jól sikerült az elmúlt tíz évben. Tavaly találták ki Lovasiék, hogy minden évben legyen a fesztiválnak egy személyisége, aki intenzíven jelen van a kiegészítő programokban, akkor még díszdoktornak nevezték és Horváth Gergely, a Petőfi Rádió ex-főszerkesztője volt ez a személy. Idén rám gondolva, érthető módon, már a “védőszent” jutott az eszükbe. Nekem ez a tizedik Fishing on Orfűm lesz, már a kezdeteknél ott voltam, végignéztem a “felnövését”, sőt, kliprendezői pályafutásom ötven százalékát is  az azonos című Kiscsillag-dal videója teszi ki. Rátgéber László tóátugrásából indult az egész, ebből jött a fesztivál, amire tényleg büszkék lehetnek a szervezők, nagyon hangulatos, emberi léptékű fesztivál lett és maradt. És most maga Szent Balfék fogja védeni.

Mit fogsz csinálni konkrétan a fesztiválon?

Már ott leszek a kapunyitási opening actnél, remélhetőleg több ezer résztvevővel, továbbá minden nap vezetek két beszélgetést a Mesél az erdő nevű új helyszínen, ahol egy egyszálgitáros koncertek és beszélgetések lesznek, Lócitól Dolák Saly Róbertig. Konferanszié leszek a tóátugrásnál, vezetek egy sörtúrát, fellépek az Only Tonight nevű punkformációval, amivel itt adtuk az egyetlen koncertünket a legelső fesztiválon és néhány filmemet játszani fogják a kertmoziban. Itt még érzem azt a szellemiséget, ami a kilencvenes évek fesztiváljait is jellemezhette, hogy legyenek olyan programok, amik nem hoznak pénzt vagy plusz látogatót, de egyedi arculatot teremtenek. Akár olyan vicces hülyeségek, mint a tóátugrás. Erre a legtöbb fesztivál már nem fordít időt, Orfűn viszont nagyon sok kiegészítő program van, fröccs- és sörtúrákkal, rengeteg kultúrprogrammal, nem csak ugyanaz a huszonöt zenekar játszik, mint a többi fesztiválon. Itt szerencsére korlátozott a fejlődés lehetősége, csak úgy tud tovább nőni a fesztivál, ha kimegy a kemping területén túlra, de az a fajta kiterjedés, ami a Sziget esetében megtörtént, itt elképzelhetetlen. Erről jut eszembe a mondás, amit Orfűn hallottam:

ami régen volt a Sziget, az ma a Volt, ami régen volt a Volt, az ma az Orfű

- természetesen a hangulat tekintetében. A kisebb fesztiválok közül még a Bánkitónál és az Ördögkatlannál érzem, hogy próbálják őrizni ezt a régi fesztivál szellemiségét. Ma már a legtöbb fesztivál tutira megy a minőségi csörömpöléssel és a drága piákkal.

Többször említetted a kilencvenes évek fesztiváljait, mennyire voltál akkor benne ezekben?

Bevallom, nagyon kevéssé. A Szigetre is viszonylag későn mentem ki először, nem vagyok egy ősfesztiválozós arc, bár az elsőn akár ott is lehettem volna, mert Gerendai Károly kettővel alattam járt a Kaffkába, ismertük egymást, jött bulizni a gimnáziumi zenekarunkkal. Ha kicsit okosabbak vagyunk, akkor ma a Nagyszínpadon játszunk a Fotó Háberrel, jobban kellett volna ápolni a kapcsolatokat. Szóval, csak a kilencvenes évek végén kezdtem fesztiválozni. Viszonylag korán házasodtam, gyerekeim akkoriban születtek és a televíziós munkáim is rendesen elragadtak. Egészen a Dob + Basszus 2005-ös indulásáig nem volt közvetlen kapcsolatom a zenei élettel. Igaz, fesztiválokra már előtte is hívtak beszélgetéseket vezetni, szóval sok zenészt ismertem személyesen.

Viszont még azelőtt ott voltál a magyar underground hőskoránál, közvetlenül a rendszerváltás előtt. Átjött az optimizmus, hogy már érezhető volt a diktatúra vége?

Akkoriban tényleg minden hétvégén koncertekre jártunk: Európa Kiadó, Sex-E-Pil, Kézi Chopin, PUF, Cég, 2. Műsor, Sziámi, Embersport és hasonló zenekarokra, de optimizmust én nem éreztem, sőt ez kifejezetten depressziós időszak volt. Menyhárt Jenő és Hegyi Zoli szövegei is ezt tükrözték, a szerelem is csak megalázó és durva lehetett. Épp ezért is tudott a Kispál és a Tankcsapda kitörni később, mert szakítottak ezzel a sötét tónusú, értelmiségi szenvedéssel, ami ennek a korszaknak az életérzését tükrözte. Később tényleg lazult a helyzet, megjelenhetett az Európa Kiadó első lemeze, már érezhető volt, nem tart sokáig ez az egész. A rendszerváltás után viszont egy vákuumhelyzet alakult ki, megszűntek az addigi helyek, ahová jártunk, az addig tiltott zenekarok pedig nemigen tudtak mit kezdeni azzal, hogy már mindent lehet. Pont az ellenkezője történt, mint amire számítottunk: a Sex-E-Pil, az Európa Kiadó és a többiek átalakultak, hogy aztán szétessenek. Úgy tűnt, aki végigszenvedte a nyolcvanas éveket, kicsit bele is halt a szabad levegőbe. Ebből a helyzetből azok jöttek ki jól, akiknek nem a nyolcvanas években gyökerezett a zenéje: a Tankcsapda, a Kispál vagy a Quimby is az előző évtized antitéziseként lett sikeres.

Te sem tudtad kikerülni a politikával is összefüggő bírálatokat, amikor például a Sohavégetnemérős filmet a Új Nemzedék Központ támogatta, vagy korábban a Vidnyánszky Attila-féle Nemzeti Színház ingyenes kiadványában is jelentek meg kritikáid.

Ezek mind tökéletes példák a zsigeri szekértábor-mentalitásra. A filmre úgy húsz helyről kalapoztam össze a pénzt. Természetes volt számomra producerként, hogy a fiatalok ügyeivel foglalkozó központot is megkeresem, mert az ő célközönségükről szólt a film. Mit támogassanak, ha nem ezt? Nagyon nyitottak voltak és 25 millió forinttal támogatták a filmet. Ami nagyjátékfilm esetében egy elenyésző összeg, a Filmalap 600-800 milliókat ad filmekre. Erről az Index is írt, sőt, valószínűsítette, hogy majd az Új Nemzedék Központ üzenetei is benne lesznek a filmben. Aztán kijött a film, egy fikarcnyi politikai üzenet nem volt benne, de ezt már senki nem írta meg. Ráadásul egy átlagos magyar film költségvetésének a töredékéből készült, ehhez képest a tavalyi év második legnézettebb magyar filmje lett. Óriási szakmai elismerés volt, hogy a Filmakadémia tagjai beválasztották az év öt legjobb magyar filmje közé és a Filmhéten közönségdíjat nyertünk. A másik egy régebbi történet: még az Alföldi Róbert-féle Nemzetiben vezettem beszélgetéseket, majd Vidnyánszkyék is megkerestek, írnék-e a lapjukba az első évad premierjeiről személyes reflexiókat. Arra jutottam, nincs okom nemet mondani, ha kvázi ugyanezt megcsináltam Alföldinek. Szerintem ennél korrektebb döntést nem hozhattam, a saját véleményemet írtam meg az előadásaikról, de a barikádok mögül ezt sokan rossz szemmel nézték. Ebben az országban nagy hagyományai vannak annak, hogy megmondjuk a másiknak, mit kéne csinálnia. Én viszont szeretem ezt saját magam eldönteni, mindenféle megfelelési kényszer nélkül.

Te konfliktuskerülő embernek tartod magad?

Civilben egyáltalán nem. De erről akár megkérdezheted a kollégáidat is, hiszen volt néhányukkal nemrég egy csörtém a Facebookon.

Ez a vita viszonylag széles nyilvánosságot kapott, a 444 még szemlézte is, de azért meséld el a te szemszögedből is, hogy is történt pontosan?

Az emlékezetes februári Rapülők-koncertkritikátok után – sok emberhez hasonlóan – én is kommentáltam egy barátom posztját, én sem értettem egyet a cikkíróval. Tudatosan ugyanabban a stílusban kezdtem cikizni az indexes újságírókat, amilyen stílusban ők szoktak írni másokról, amitől néhányan közülük sikítófrászt kaptak, ők is bekommenteltek a civil poszt alá, egyikükkel fajult el ez a konfliktus. Magával a cikket jegyző Szabó Zoltánnal később normálisan meg tudtuk beszélni az esetet. Egyébként ezekben a Facebook-vitákban egyáltalán nem szoktam részt venni, se időm, se kedvem hozzá, talán azért viselt meg a kelleténél jobban, mert nincs ebben rutinom. Ennek ellenére azt gondolom, nektek se árt némi visszacsatolás egy-egy keményebb hangvételű cikk után. De visszatérve a kérdésre, ahogy öregszem, egyre türelmetlenebb is vagyok.

Egyszer azt mondtad, hogy a zenészekkel sokkal több problémád volt, amikor a Dob + basszust csináltátok, mint korábban a világhírű írókkal.

Ez tényleg így volt. Az írónagyságokkal mindig úgy is történt az interjú, ahogy azt előre megbeszéltük: ott voltak időben, kedvesek voltak, nem türelmetlenkedtek, akár egy teljes napjukat is rászánták arra, hogy a magyar stábbal forgassanak. A zenészekkel azért is nehezebb, mert nagyon nincsenek hozzászokva a szigorúbb keretekhez. A színészek például sokkal fegyelmezettebbek, ők már az egyetem alatt hozzászoknak, hogy tízkor akkor is ott kell lenni próbán, ha egy percet sem aludtak éjszaka. A zenészek jó része meg éppen azért is választotta ezt a pályát, hogy ilyen kötöttségek ne feszélyezzék, szóval itt azért több hisztivel és allűrrel találkoztam.

Eddig jellemzően a saját korosztályodhoz tartozó zenészekkel dolgozták, hogyan került a képbe a Wellhello?

A Sohavégetnemérős megszületésének fontos motivációja volt, hogy ne záródjak be a saját generációmba, hogy megértsek egy nálam sokkal fiatalabbaknak szóló jelenséget. Ez nem azt jelenti, hogy életem végéig a húsz-harminc-negyven évvel fiatalabbak körül akarok ugrálni, de az is igaz, hogy a popzenében a legérdekesebb dolgok mindig a fiatalok között történnek. Ennek szellemében most újra Lovasi Andrással dolgozom együtt, a novemberi, születésnapi Aréna koncertjének a kitalálásában és rendezésében segítek. Sok zenekarral régóta tervezgetünk filmes projekteket, 30y, Supernem, Esti Kornél, és úgy tűnik, a Tankcsapdával is lesz folytatása a közös munkának.

Korábban arról is beszéltél, hogy írsz egy regényt.

Így van, csak kiesett másfél évem a film miatt. Ha megnézel egy filmes stáblistát, nem véletlenül látsz rajta egy csomó producert felsorolva, rengeteg, teljesen különböző jellegű munka van, ennél a filmnél meg én voltam az egyetlen producer. Szinte semmi mással nem tudtam foglalkozni másfél évig. De most újrakezdtem a könyvet, ami felvállaltan egy lektűr, azaz szórakoztató regény lesz. Egész jól állok vele, több mint a kétharmada megvan, Beállás lesz a címe. Egy általam kitalált zenekar sztoriját mesélem el, ha lesznek is egybeesések valódi együttesekkel, az a véletlen műve lesz. Egyszer büszkén elmeséltem valakinek, milyen extrém, abszurd hülyeséget találtam ki az egyik fejezetben, mire az illető csak annyit mondott, aha, ez tényleg nagyon jó, de szó szerint ugyanez történt meg Ganxsta Zolee-val Veszprémben. Jó, mondtam erre, olyan nem is létezik, ami nem történt meg Zolival. Küzdök a szöveggel, korábban nem írtam fikciós könyvet, de már vannak napok, amikor élvezem. Ha minden jól megy, az ősz végére megjelenik. Az sem kizárt, hogy egyszer még filmforgatókönyv is készül belőle. Ez a titkos tervem. Illetve már nem az.

Ezek szerint tervezel még más játékfilmet is?

A Sohavégetnemérős egy nagy teszt volt, hogy egyáltalán meg tudjuk-e csinálni. Nemcsak nekem, az egész csapatnak: Tiszeker Dániel rendezőt, Pataki Ádám operatőrt, Horváth András Dezső, Fehér Gáspár és Fehér Boldizsár forgatókönyvírókat emelném ki, rengeteget tettek ezért a filmért. Jó lenne velük együtt dolgozni a jövőben. Van egy új filmtervük, aminek a fejlesztésébe én is besegítek, illetve nekem is van egy zenés sztorim, valószínűleg mindkettőt beadjuk majd a Filmalaphoz, amin azt látom, nyitottak az ötletekre. A Sohavégetnemérős sikere után meghívtak egy szakmai beszélgetésre, ami nagyon szimpatikus gesztus volt a részükről. Ez a producer szerepkör, passzol hozzám: ha olyan rendezővel tudok dolgozni, aki igényli a véleményemet, az nekem is komfortos helyzet, mert engem elsősorban a kreatív folyamatok érdekelnek a filmben. Nyilván a klasszikus filmes feladatokban, a gyártási folyamatokban sokkal gyengébb vagyok, de nagyon sokat tanultunk ebből a Wellhello-film alatt, ezt szeretnénk a jövőben hasznosítani. Meggyes Krisztina kolléganőmmel most alapítottunk egy produceri irodát, mellyel az a célunk, hogy olyan kisfilmek, dokumentumfilmek, vagy akár majd játékfilmek készüljenek nálunk, amelyekben az alkotók erőteljesebben igénylik a producerek alkotói részvételét, a műhelymunka jelleget. Nyilván olyan kiforrott művészeknek, mint Enyedi Ildikó vagy Hajdu Szabolcs, nincs szüksége erre, de sok fiatal alkotónak ez fontos szempont lehet.

Volt olyan terved, ami nem jött össze?

Ó, mindig van olyan, csak arról általában mélyen hallgatok. Például másfél évet lobbiztunk Meggyes Krisztával, hogy összehozzunk egy nemzetközi zenei dokumentumfilm-fesztivált Budapesten. Egy létező spanyol fesztivállal vettük fel a kapcsolatot, meg is adták az engedélyt, hogy franchise alapon megszervezzük a pesti fesztivált. Sok helyen kilincseltünk emiatt, de az istennek nem akar összeállni. Nyilván a pénz nem jött össze. A tervek szerint ez egy ötnapos esemény lenne, az elmúlt évek legizgalmasabb külföldi, zenei dokumentumfilmjeivel, kiállításokkal, koncertekkel, szakmai beszélgetésekkel, partikkal, szóval egy pezsgő popkulturális rendezvény. De nem tettünk le róla, szívügyünk ez a projekt.