Azt kell elkapnunk, amikor már ébren vannak, de még nem részegek

2017.06.27. 15:00

Janklovics Péter és a Prodigy neve a magyar néplélekben valahol összeforrt, hiszen a humorista volt az a pali, aki a Sziget fesztivál egyik reklámfilmjében bevitte a köztudatba a Prodidzsáj szót, a zenekar hunglish nevét. Hogy ezért hálásnak kell-e lennünk, vagy idegesnek, azt döntse el az olvasó, mindenesetre Janklovics idén ismét egy fesztiválon lép fel a zenekarral, Debrecenben, a Campuson. 

A Prodigy hazajár Magyarországra, Janklovics meg a mai napig megkapja, hogy Prodidzsáj, pedig azóta elég sok mindent csinált, mostanában például a Class FM reggeli műsorának az egyik arca, mellette a Dumaszínház szinte állandóan foglalkoztatott fellépője. A Campuson nem azért lesz ott, mert fel kell konferálnia a zenekart, hanem stand-up műsora lesz, amiről azt nyilatkozta, hogy

általában azt a 20 percet kell elkapnunk, amikor már ébren vannak az emberek, de még nem részegek, ami egy nagyon szűk időintervallum. Persze előfordul, hogy két koncert közé vagyunk beszorítva, olyankor rövidebb előadással kell készülnünk, mert ahogy végez az egyik zenekar, azonnal színpadra kell lépni, és mielőtt a másik kezd, be kell fejezni a produkciót, hiszen úgysem lehetne hallani semmit az üvöltő zenétől. 

Janklovics a Campus Fesztiválra egyedi előadással készül, szóval aki mostanában látta valahol, az is nyugodtan megnézheti, mert olyat kap, amilyet másutt nem:

Van egy zenés produkcióm  - looper pedállal szoktam ökörködni. Pont a Campusra készülök mindig egy ilyen külön műsorszámmal, amire egyébként külön szöveget írok, és énekelek is.

A produkcióra az Egyetem tér színpadon kerül majd sor a Campus második napján, csütörtökön.

Ne maradjon le semmiről!