Felfújható spanglit dobáltak a Szigeten

2017.08.11. 12:23

Az egyslágeres előadókról szólt a nap: a Sziget nulladik napján meglepően nagy tömeg vonult fel, hogy megnézze a leginkább a Paul Walkerre emlékező daláról híres Wiz Khalifát. Ezt az A38 sátorban fellépő The Vaccines szívta meg, elég foghíjas volt a közönség, de legalább a koncert intenzív volt. Tom Odell nem tudta meglépni, hogy nagyszínpados előadó legyen belőle, és Alex Clare is megmarad egyslágeres előadónak. Sziget, koncertek, csütörtök. 

Wiz Khalifa @ Nagyszínpad, 3/10

Vannak olyan arcok, akiknek elég egy darab dal a karrierjük során, hogy egy életre megkeressék az összes pénzüket. Luis Fonsi és a Despacito, Psy és a Gangnam Style, vagy éppen Wiz Khalifa, aki Paul Walkernek állított emléket a Halálos iramban 7 utolsó jelenetében a See You Again c. számmal. Igaz, Khalifának már jó egy évtizedes karrierje van, de igazán ismert ezzel a számmal lett. 

De mégis mi a jó büdös francért olyan népszerű Wiz Khalifa? Nem a legtehetségesebb rapper, a szövegei annyira mélyek, mint a Balaton a déli parton, mégis hajlamosak sokan egy lapon említeni Kanyéval vagy akár Chance The Rapperrel, pedig a mostani szigetes koncertjén is bizonyította, hogy tényleg csak annyira képes, hogy néha beleböfög valamit a mikrofonba, fel-le téblából és valószínűleg algára van szívva.

Éppen ezért meg sem lepődtem, hogy rendes zenekarral jött, hiszen azt a hozzáadott érték nélküli semmit, amit Wiz Khalifa képvisel, tényleg csak két dobossal (!!!) lehet feldobni. Na, nem mintha ez bármit is ért volna azon kívül, hogy legalább a közönségben azt az illúziót keltette, hogy itt bizony egy állati komoly produkcióról van szó, nem csak arról, hogy Khalifa betépve dülöngél a színpadon és bedob egy felfújható spanglit a közönség közé.

Komolyan, egy felfújható joint volt a legnagyobb látványelem.

Wiz Khalifáról az a hír járja, hogy majdnem annyit szív, mint Snoop Dogg, ami ugyebár nem kis teljesítmény. Azonban Snoop szervezete valószínűleg mára teljesen átalakult ahhoz az életmódhoz, ami ki tudja hány gramm fűvel jár, és képes vicces, szórakoztató, és sokszor óriási nagy király lenni. Ezzel szemben Wiz Khalifa olyan, mint a fizika óra előtt betépett tinédzser, nem találja a helyét, üvegesek a szemei, nyalogatja az ajkát és hülyeségeket beszél. A Szigeten is annyit lehetett látni belőle, hogy miközben szól a refrén, ő csak mászkál, néha megmozgatja a közönség kezeit, valamit beledörmög a mikrofonba, aztán teker a színpadon egy kurva nagy bluntot és ott helyben elszívja. Elképzelésem sincs, hogyan lehet így egyáltalán létezni, nem hogy zenei előadói munkát végezni.

Mondjuk a "munka" és a "végezni" szó is inkább legyen idézőjelben, mert valahol tényleg nevetséges, hogy egy headliner összesen ennyire képes egy koncerten. Oké, értem én, hogy egy csomó fontos számban csak közreműködik vagy éppen más a vendégelőadó, ezért nem feltétlenül kell folyamatosan szövegelnie, de azért az kicsit kiábrándító, hogy egy koncerten másfél-két perces részek legyenek, amikor a sztár meg sem próbál mondjuk énekelni, hanem felvételről tolják alá az alapot. Jó, mondjuk a Black & Yellow és társainál nyilván meg tudott szólalni, de

akkora büdös nagy hakni szaga volt az egésznek, hogy legszívesebben ordibáltam volna, hogy "bunda", mint a kiábrándult focidrukkerek, amikor nagyon kikap a csapatuk.

Három évvel ezelőtt interjúztam vele a Balaton Soundon, de annyira rommá volt tépve, hogy sajnos nem tudtuk befejezni a beszélgetést. Ez a szmóker alibizésnek az a foka, amiért bűn pénzt kiadni.

Tom Odell @ Nagyszínpad 6/10

Tom Odellről 2014-ben, mikor legutóbb a Szigeten járt, azt írtuk, hogy egyslágeres előadó. Azóta fellépett a Strandon, illetve most a Sziget Nagyszínpadára hívták, pedig karrierjében túl gyökeres változás nem történt, nem lett fontosabb vagy érdekesebb előadó. Ebben a kánikulában nagyon kevés zene tud érvényesülni a Nagyszínpadon, de az, amit Odell játszik, több szempontból is hátrányból indul. A legtöbb száma túlságosan lassú és hasonló egymáshoz ahhoz, hogy a hatalmas hőségben az ember figyelme ne kalandozzon el. Az sem segít, hogy az énekes a legtöbb időt a zongorája mögött tölti, a Nagyszínpadot viszont nem ilyen énekeseknek találták ki. Plusz ezek inkább együtt éneklős, dülöngélős számok, mintsem bulizósok, ami inkább álmosító, mintsem pezsdítő ilyen körülmények között.

Ezért volt annyira jó, hogy 2014-ben az A38-ban léphetett fel, ott sokkal könnyebb volt ezeket a dalokat élvezni. Igyekezett kompenzálni az énekes a koncert közben és amikor csak lehetett, felpattant és már a harmadik számnál kimászott a közönséghez, hogy aki tudja, megsimogathassa őt. Úgy tűnt, mint aki végtelenül élvezi a helyzetet és meg van elégedve a közönség méretével és lelkesedésével is. Vagy csak profin tud úgy csinálni, mintha. Sajnos az a rocksztárkodás, amit csinált, nem volt elég, hogy a koncert közepe ne laposodjon el teljesen, amiből ezúttal semmilyen jam session nem mentette meg. Meg az az egyetlen sláger sem.

The Vaccines @ A38 7/10

5 év után tért vissza a Szigetre a The Vaccines, a brit indie rock egyik utolsó képviselője az idei felhozatalban. Akkor, még valamennyire menőnek is számítottak, a 2011-es debütáló albumuk Angliában egész jól futott és úgy tűnt, hogy még lehet belőlük valami. Aztán viszonylag hamar érkezett a második album, kicsit megváltozott hangvételben és a Vaccines alól szépen lassan elfogyott a lendület. Most az A38-on játszottak, ami egyáltalán nem baj, mert zárt térben és sötétben jobban működik a zenéjük. Wiz Khalifával átfedésben léptek színpadra, kissé foghíjas közönség előtt. Ez a hangulatnak nem tesz jót, de legalább nem változott elviselhetetlen szaunává az A38 az izzadó és alkoholtól párolgó, egyébként is egymáshoz túlságosan közel álló emberek miatt.

A közönség lelkesen ugrált és énekelték a számokat, mondjuk Justin Young énekesnek így is sikerült olyan részletet találnia az egyik dalban, amit pont nem tudtak elég hangosan visszakiabálni. A koncert pontosan kezdődött, a tagok jól érezték magukat a színpadon, annak ellenére is, hogy a hangosítás egészen botrányos volt, főleg az első fél órában. Ami még feltűnő volt, hogy minél újabb számokat játszanak, annál messzebb kerülnek az első lemezes hangulattól, pedig itt is elég egyértelmű volt, hogy a közönség azokért a dalokért jött.

Hogy kicsit beleszarósan, de valamennyire dühösen énekeljen arról, hogy a szakítás utáni szex mennyire haszontalan dolog.

A sátor nagy része így is elégedetten távozott, mert intenzív volt a koncert, még ha nem is volt túl sok markáns dal. 

Alex Clare @ A38 4/10

Az angol egyslágeres előadók nagy kedvencei a Szigetnek, Alex Clare is ebbe a kategóriába tartozik, akinek egy időben a Too Close című száma 2011 környékén kirobbanthatatlan volt a rádiókból. Azóta zenei trendek jöttek és mentek, Diplo sok másik slágert hozott azóta össze, mint író vagy producer, de Alex Clare-ről azóta sem hallottunk. Nem is volt nagy tömeg az éjfél előtt 15 perccel kezdődő koncertjén az A38 sátorban.

Tom Odellhez hasonlóan az az egy slágere nem teljesen olyan, mint a többi dala, egyébként sokkal rockosabbakat játszik, azt viszont nem mondanám rájuk, hogy ezek bármelyike is igazán érdekes. Annyira legalábbis nem kötötték le a közönséget és magamon is azt vettem észre, hogy inkább azon agyalok, hogy tényleg bagoly van-e a gitáros lábára tetoválva, ami nem jelent túl sok jót. A közönségben többen próbáltak agresszívan lötyögni és egy-két olyan embert is fel lehetett fedezni, aki eléggé élvezte a helyzetet, de összességében csak lement a koncert. Alex Clare nem túl sokat kommunikált a közönséggel, akik igazán tombolni sem tudtak.

Viszont amikor jött a Too Close, akkor hirtelen egy egész erdőnyi telefon lendült a magasba.

Ennél az egy számnál többet tényleg nem lehetett hazavinni a koncertből. 

Ne maradjon le semmiről!