Harmadik szülinapját ünnepli a Stenk

2017.11.23. 05:12 Módosítva: 2017.11.23. 05:13

Ilyen gyorsan telik az idő: már három éve volt, hogy 2014. december 4-én kilőttük az Index zenerovatát, a Stenket. Ezt a jeles napot immár hagyományszerűen meg szoktuk ünnepelni a Beat On The Bratben: az este felépítése szokásos lesz, amennyiben lesznek koncertek (félakusztikus, halk hangszerelésben), lesz torta, és utána mindenféle újságírók zenélnek majd a dj-pultban. Mikor? December 2., szombat kora estétől hajnalig. 

Ami biztos: fellép a 2016-os év dalát szállító Dope Calypso, és az Aires Altos is vállalta a fellépést duó felállásban. Még nagyon sok minden képlékeny az este szerkezetével kapcsolatban, de a Facebookon minden információt megosztunk majd ebben az eseményben

De mi az a Stenk?

A népszótár definíciója szerint: Erőteljes, ihletett lendület zenélés – legtöbbször improvizáció – közben. például: 1. Az előadás rendben volt, de a legtöbb számból hiányzott a stenk. 2. A zongorista úgy stenkbe jött, hogy háromnegyed órát szólózott egyfolytában.

Na de miről is szólt ez a három év? Rengeteg cikkről, hét lemezéről, videódiszkóról, DJ Shuffle-ről, csináltunk egy csomó zenészinterjút, nyáron elmentünk egy rakás fesztiválra, meg mindenféle koncertekre év közben. És ahogyan az első év végén, nézzük meg most is, hogy milyen cikkek érdekelték a legjobban a Stenk olvasóit.

Talán nem meglepő, hogy abban az évben, amikor váratlanul öngyilkos lesz a Linkin Park énekese, akkor az erről szóló hír az, amit a legtöbben elolvasnak, 657 ezren. A zenekar néhány héttel korábban koncertezett a Volt Fesztiválon. 

George Michael halála 2016 karácsonyán robbant, 53 évesen halt meg, karácsony második napján, 588 ezren olvasták el a nekrológunkat. 

536 ezer olvasónál tart a legendás "15 mojitót kérek, de nem fogom kifizetni" című Balaton Sound-elemzésünk, ami azért nagyon érdekes, mert 2015-ben, a megjelenés évében elolvasták 350 ezren és 22 ezren nyomtak rá lájkot, majd 2016-ban hirtelen felkapta az internet, és elolvasták megint 150 ezren, és szerzett újabb 11 ezer lájkot. Ha még nem olvasta, feltétlenül ossza meg újra! 

Ha május, akkor Eurovízió, nem volt ez másként idén sem, amikor Pápai Jocinak lehetett szurkolni, de persze az Eurovízió sosem a magyar versenyzőről szól, hanem arról a bűnös élvezetről, amit a teljesen értelmezhetetlen indulókban való gyönyörködés okoz. 432 ezer oldalletöltést hozott az idei élő közvetítésünk. (A hároméves olvasottsági lista 8. helyén a Csermer Boogie-közvetítés van 302 ezer kattintással, 9. helyen pedig a Freddie, 292 ezerrel.)

2015 decemberét szépen megcsinálta Ákos az Echo TV-ben, ahol a zenész arról beszélt, hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy annyi pénzt keressenek mint a férfiak (az erről szóló cikk 211 ezer olvasóval már nem fért bele a top 10-be). A nyilatkozatból hatalmas botrány lett, addig dagadt az ügy, hogy a zenészt szponzoráló Telekom is kihátrált mögüle, 413 ezren rökönyödtek meg rajta. 

Ha nyár, akkor fesztiválok, ha fesztiválok, akkor Sziget, ha Sziget, akkor nyitókoncert: a 2016-os Rihanna koncert olyan szörnyű volt, hogy azóta sem tudtunk napirendre térni fölötte, a félórás késés és az Indextől lopott fotó már csak hab volt a tortán, mindent olvastak, ami Rihanna, a koncertkritikánkat 401 ezren. 

És akkor jött a Rapülők-koncert februárban az Arénában, amiről SzabóZé kollégánk írt egy olyan elemzést, ami a Rapülők egyik tagja szerint nem más volt, mint 20 ezer ember szájonszarása. 345 ezer ember olvasta a cikket. 

A végére pedig egy vicces 10. helyezett: Mariah Carey szilveszteri leégése az év utolsó és első napjait egyszerre szépítette meg, amikor egyszerűen nem tudott három dalt elénekelni. 

Ne maradjon le semmiről!