Addig mantráztam, hogy boldog vagyok, amíg az nem lettem

2017.11.25. 15:13

2013-ban egy videóriportban foglalkoztunk részletesebben Trócsányi Gergővel. A Hollywoodoo frontembere, a Taxidermia főszereplője akkor egy súlyos korszakot zárt le, az életét veszélyeztető betegségből kezdett kilábalni.

Amikor forgattunk, épp egy olyan féléves szakasz végén volt, ami alatt ledobott 90 kilót. Bár az akkori videó pozitívabb hangvételüre sikerült, nem volt teljesen rózsás még akkor sem a helyzet. Az azóta eltelt időről, és a Hollywoodoo mostani visszatéréséről beszélgettünk egy új klip premiere kapcsán az énekessel. 

Trócsányi elmondása szerint amikor a videót forgattuk, akkor kezdett kijönni az abszolút mélypontból. A tünetmentesítés azzal kezdődött, hogy rendeződött az alvása, és annak a feltérképezése, hogy hogyan tudna energiát bevinni az új, műtött gyomorral, és valamennyi izmot felszedni. 2014 elején kezdett el tudatosabban élni, és először napi 40 perc sétával felkészülni a lassú visszatérésre:

Tulajdonképpen az történt, hogy addig mantráztam, hogy egy sikeres, boldog és kiegyensúlyozott ember vagyok, amíg újra az nem lettem.  

A felépülés ideje alatt a zenekar többi tagja türelmesen várt, és a tagcsere helyett más formációjukba tették a libidójukat. Gergő is egy új, kevésbé megterhelő formációval, ÉSTE néven dolgoztak duóként Süle Zsolt zeneszerzővel, aminek az eredménye egy színházi est lett.

Ekkor kezdett a mostani Hollywoodoo lemez is körvonalazódni, amin végül egy NKA pályázat elnyerése után kezdtek el komolyabban írni és rögzíteni: „A határidő jó múzsa alapon vágtunk bele a komolyabb munkákba, de közben olyan dolgok történtek velem, ami miatt egy jó ideig nem tudtam, hogy merre van arccal az előre. Pár hónapon belül elvesztettem szüleimet, közben megszületett a kislányom. Elég furcsa amikor az emberrel egyszerre történnek a legjobb és legszarabb dolgok.”

A dalokat végül hol a Trash Hill stúdióban, hol pedig nyaralókban és a tagok házi stúdiójában rögzítették, majd végleges formáját a Zsiráf Szand stúdióban nyerte el a lemez, a zenekar régi basszusgitárosával, Bodnár Péterrel. A most bemutatott klip az első lemezről a Szerencse című számra készült, ami nyilván Gergő hánykolódásairól és a szerencse, illetve az ok-okozat összefüggéseiről szól. A klip a Taxidermia rendezője, Pálfi György és Balassa László fotós közös munkája, és kamera helyett fényképezőgéppel forgattak, aminek az eredményét több mint 13 ezer képkockából rakták össze. 

A zenekar két koncertet is ad a lemez kapcsán, az egyiket Budapesten a Kassa hajón adták, és lesz egy veszprémi koncert december 29-én az Üllői Úti Fuck-kal közösen. 

A lemezbemutató koncertekre készült egy molinó, a Végre borítójával, amit a tagok aláírnak, és árverésre bocsájtanak 50 ezer forintos kezdő licittel. A befolyó összeget a zenekar kiegészíti a lemezbemutató koncertek bevételeiből, és a Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórház Bébi Koraszülött Mentő Alapítványának számlájára utalják. A felajánlásokat december 23-án éjfélig várják a licithw@gmail.com-on. 

(Címlap- és borítókép: Huszti István / Index)

Ne maradjon le semmiről!