Mariah Carey csak egy korty teát szeretett volna, nem kapott

2018.01.02. 13:22

Egy évvel az előző évi, katasztrofálisan végződött szilveszteri fellépése után ismét a New York-i Times Square színpadára állt Mariah Carey. Az énekesnő ezúttal nem vonult le sértődötten a színpadról, de így sem maradt izgalmak nélküli a fellépés.

Carey két számot adott elő a hidegben, a Vision of Love és a Hero címűeket, amikor pedig az első végére ért, dívásan csak annyit mondott, hogy ha megengedik neki, most inna egy korty teát, azt ígérték neki ugyanis, hogy lesz forró tea.

Ám a tea nem érkezett meg. "Ugh, kész katasztrófa" – reagált a két szám között Carey, majd nyugtázta, hogy forró ital nélkül maradt, és belekezdett a Heróba. A fiaskó és a mínuszok ellenére Carey azért nem szórakozott olyan rosszul, arra a kérdésre legalábbis, hogy hogyan érezte magát, úgy válaszolt: "Sokkal jobban, mint tavaly."

Az előző évi égése után Carey több hibát is emlegetett, többek között azt állította, hogy nem működött megfelelően a mikrofonja, amiért a szervezőket okolta, azok meg inkább az énekesnőt. A mostani sztori viszont legalább hepienddel végződött, hiszen a koncert után Carey már azzal büszkélkedett az Instagramon, hogy végül csak befutott az a fránya tea.

Found my tea! ☕

Mariah Carey (@mariahcarey) által megosztott bejegyzés,

Ne maradjon le semmiről!