A legfontosabb zenei felület még mindig a rádió?

Nem ez az első alkalom, hogy ott vagyunk a kelet-közép-európai régió egyik meghatározó zeneipari eseményén, a MENT-en: a tavalyi cikkünkkel  rendezvényt szerettük volna közelebb hozni, most a zenei újságírás helyzetéről fogunk elmélkedni a streaming és a social media korában. Mit gondolnak az iparági szakértők és a magyar zeneipar szereplői a könnyűzenei sajtó jelenlegi állásáról? 

A zenei újságírás szerepe a közösségi média korában címmel beszélgetett ljubljanai Kino Siska moziban Nur Al Habash, az olasz könnyűzenei exportiroda vezetője és alapítója, illetve a Rock.it zenei oldal korábbi főszerkesztője, Isabella-Anja Khom, az osztrák Vice alá tartozó Noisey főszerkesztője, Ingrid Kohtla a Tallinn Music Week sajtófőnöke és a helyi köztévé kulturális és zenei műsorainak rendező-producere, és Monika Marušić horvát rádiós műsorvezető, újságíró és zenei ügynökségi vezető.

2018-ban vajon melyik sajtófelület a legfontosabb, ha könnyűzenéről van szó? Hiába volt a beszélgetés címében a social media, és gondolná mindenki azt, hogy a Youtube, a Spotify és streaming korában már főleg ezeken van a hangsúly, az összes meghívott egyöntetűen állította, hogy

Facebook, rádió és influenszerek

Ausztriában például - a nemzetközi és lassan a hazai trendhez hasonlóan - az újhullámos hiphop, trap, cloud rap dominál, de igazán komoly népszerűséget csak akkor szereznek az előadók, amikor elkezdi játszani őket a rádió. Ugyanez a helyzet Horvátországban és Észtországban is, utóbbi ráadásul úgy működik, hogy az állami média nem csak teret ad a rádiójában a hazai produkcióknak, de a honlapjukat is igyekeznek különálló zenei újságként kezelni és szerkeszteni. Horvátországban valamivel rosszabb a helyzet, Monika Marusic szerint az elmúlt években rengeteg rádiót zárattak be, főleg politikai céllal, így alig 1-2 olyan adó maradt, ahol még értékes zenével foglalkoznak. Magyarországon talán még ennél is elkeserítőbb a helyzet, mióta a kormány agresszíven leuralta a piacot, és vagy frekvenciamegvonással, vagy a Fideszhez közeli üzletemberek megjelenésével intézte el, hogy a brutálisan felhígított, elértéktelenedett, ócska kereskedelmi rádiók színvonalához igazított Petőfi Rádió kvázi kiesésével voltaképpen megszüntesse az értelmes zenei sajtót a magyar a rádiókban.

A Ljubljanában összegyűlt magyar delegáció között is állandó téma volt az eseményen, hogy addig Magyarországon semmi előrelépés nem lesz a könnyűzenében, ameddig nincs egy olyan rádió, amely teret ad a feltörekvő előadóknak, és

Ennek az lesz majd a következménye, hogy A-listás magyar előadók egyre több pénzt kérhetnek és indokolatlanul felsrófolják az árukat, hogy aztán minden magyar fesztiválon ugyanazok játsszanak, miközben a maradék nem tud megfelelő felülethez jutni. 

Éppen ezért a kevésbé szerencsés országok kevés esélyeinek egyike a Facebook adta lehetőségek kihasználása. Azonban a Facebooktól való függés elképesztően veszélyes, és a hamarosan bevezetésre kerülő hírfolyam-változásoknak köszönhetően még az eddiginél is kevesebb hír jut el a felhasználókhoz zenei újságoktól is. Az olasz Nur Al Habash szerint az új hírfolyam miatt még nagyobb fókusz kerülhet az úgynevezett inlfuenszerekre, azokra az online személyiségekre, brandekre, akiket sokszor jóval többen követnek, mint a zenei újságokat. "Hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy a cikkeink egyre kevésbé lesznek láthatók a Facebookon, ezért olyan inlfuenszereket kell találni, akiken keresztül ezek az anyagok új közönséget érhetnek el" - vázolt fel egy lehangoló jövőképet Al Habash. Ezt egészítette még ki Ingrid Kohtla még annyival, hogy ma már fontos arra is figyelni, hogy egy újság Facebook-oldala vagy Twittere-profilja ne csak cikkek linkjeit ossza meg, hanem másféle, akár a platformra szabott tartalomba is gondolkodjanak, mint például a Facebook-élőzés vagy feltölteni egy-egy videó előzetesét az Instagramra.

Ennél egy fokkal klasszikusabb megoldást javasolt osztrák kollégája, aki szerint igenis a think piece-eké, az exkluzív, különleges interjúké és a formabontó tartalmaké a jövő, és ha sok ilyen jó, eredeti zenei anyagot hoznak létre, az a Facebook diszkriminatív algoritmusa ellenére is eljut rendesen a nagyközönséghez. "Ha ötödjére is leírod, hogy egy albumot éppen mi inspirált, akkor a te újságod is csak egy ezredik médiafelület lesz a sok közül" - mondta Isabella-Anja Khom. Khom nem véletlenül mondja ezt, hiszen a Vice és az alá tartozó Noisey évek óta igyekszik az avítt, beporosodott zenei újságírás helyett egészen más szempontból megközelíteni a zenét, legyen szó az amerikai nagyvárosok rapszíntereinek többrészes videós bemutatásairól, vagy arról, hogyan hatottak egy generáció zenei ízlésére a videójátékok. Khom szerint az is problémát jelent, hogy

ráadásul az egyre hangsúlyosabban megjelenő branded contentek, vagyis a hirdetői cikkek sem tesznek jót a színvonal fenntartásának.

Marusic szerint még az is egy járható út, hogy a zenei felületeket egyre aktívabb szerepet vállaljanak koncert- és fesztiválszervezésben, mert így tudnak nem csak valamennyire értő emberekhez eljutni, de hosszútávon olyan törzsközönséget is létrehozni, amely akár a social media nélkül is képes lehet fenntartani egy zenei újságot.

Spotify az ördög és az angyal

Ezután egy másik fontos téma is előkerült, méghozzá a streaming egyre erősebb dominanciája a zenehallgatásban. Évek óta írnak arról - köztük itthon is - egyre többen, hogy az internet megjelenésével a zene elkezdte elveszteni a társadalmi értékét. Ahogyan egy későbbi panelbeszélgetésen mondta a legendás BBC-rádiós Mary Anne Hobbs, fiatalkorában sokszor 8-9 hetet is kellett várnia, hogy megérkezzen végre egy bakelitlemez (vinyl, tök mindegy), amit megrendelt. A 2000-es években izgalmat okozott a kalóz fájlcserélők, a torrentezés, a polc helyett a C-meghajtó mappáiban szépen katalogizált mp3-ak gyűjtögetésének világa, ahogyan ebben az időszakban volt talán a zenei újságírás utolsó nagy fellendülése, amikor a végtelen mennyiségű zene hatására gombamód megszaporodtak a jobbnál jobb tematikus zenei blogok. Most pedig itt van a Spotify, a Youtube, a Soundcloud, hogy bárki bárhonnan bármikor bármilyen zenét megtudjon hallgatni két kattintással, sokszor teljesen ingyen. Éppen ezért sokan az egyébként folyamatosan veszteséges Spotifyban az iparág sírásóját látják azzal, hogy potom havi 1500 forintért több millió dalt kínál a felhasználóinak, miközben ennyi pénzből még egy Tankcsapda-cédét sem lehet venni a benzinkúton. 

Ehhez még hozzátette, hogy Horvátországban egyre komolyabb problémát okoz, hogy előadók és zenekarok úgy akarják bemutattatni a legfrissebb zenéiket valamilyen felületen, hogy azokat már feltöltötték a Spotifyra, és ez egyrészről elveszti a zenei cikk exkluzivitását, másrészről ahhoz szoktatja a következő zenei generációt, hogy elég csak felrakni valamilyen streamingre a zenédet, nem kell külön sajtópromóció is. Khom ezt annyival árnyalta azért, hogy ameddig a zenészek rávannak kényszerítve a magazinoktól jövő kattintásokra, addig azért a zenei premierek rendszere nincs veszélyben, de arról sajnos nem beszéltek, hogy olyan kicsi piacokon, mint az osztrák, az észt vagy a horvát, mennyire is szükséges az a pár ezer kattintás, amit egy zenei oldal hozni tud egy előadónak.

Ingrid Kohtla viszont pont egy másik hagnemet ütött meg a témával, szerinte kifejezetten fontos ma már a streaming, és szorosan kapcsolódik az újságíráshoz, hiszen a nyomtatott sajtó idején maximum cédét vagy kazettát lehetett csomagolni az újság mellé, most pedig komplett életműveket lehet beágyazni egy-egy cikkbe. Éppen ezért Kohtla szerint lassan kötelező, hogy

Kohtla egészen odáig ment, hogy szerinte a zenei újságírók ugyanúgy inlfuenszerek, mint azok a sokszor milliomos fiatalok, akik hullákon röhögnek a japán öngyilkoserdőben, aztán feltöltik a Youtube-ra. "A zenei újságíróknak még jobban előtérbe kell helyezniük magukat, videós tartalmakban gondolkodni, és alkalmazkodni ahhoz, hogyan szereti a mai tartalomfogyasztó befogadni az információt. Komoly probléma, hogy a régi vágású zenei újságírók folyamatosan arra panaszkodnak, hogy bezzeg milyen volt régen ahelyett, hogy megpróbálnák kihasználni a médiafogyasztási szokások átalakulását, sőt, akár ők maguk is formálni ezt" - mondta Kohtla, majd pozitív példaként említette azt az Anthony Fantanót, aki az erősen kihalóban lévő albumkritika műfaját vitte át a Youtube-re, és vált az évek alatt a felület legismertebb zenei vlogerrévé.

Szintén pozitív példaként említette a Grantlandet, egy olyan oldalt, ahol nem bontották külön részekre a popkultúrát, hanem rájöttek arra, hogy a zene, a film, a sport vagy éppen a gasztronómia igazából nem feltétlenül elkülöníthető egymástól, és lehet ezekről ugyanazok a felületen, akár ugyanannak az embernek is értékes cikkeket írni. Azt sajnos nem említette, hogy hiába volt az egyik legszínvonalasabb újság, a Grantlandet végül bezáratta az ESPN, mert nem érte meg fenntartani egy 50 fős szerkesztőséget úgy, hogy közben nem olvasták rommá az újságot. Egyébként a Grantlandet alapító Bill Simmons egy évvel később elindította a The Ringert, egy hasonló sport- és popkulturális magazint, ahol nem csak a szeriőz újságírásra fordítanak nagy figyelmet, de a tartalmi megjelenés megújításán is sokat dolgoznak.

Semmit sem ér már egy címlap

A beszélgetés akkor kezdett igazán hevessé válni, amikor szóba került a promóterek és a sajtó kapcsolata. Ekkora hangzott el Al Habash-tól, hogy most már ott tart az iparág, hogy nem igazán számít, ha valakit sikerül kinyomni mondjuk az NME magazin címlapjára, hiszen

Erre mondta azt Khom, hogy "sok zenész, főleg a rapperek ma már úgy lesznek ismertek, hogy nincs semmi sajtójuk, kizárólag a közösségi oldalakon pörögnek és válnak népszerűvé, hogy aztán a sajtó csak pár millió Youtube-megtekintés után kezdjen el velük foglalkozni". Viszont Khom azt is hozzátette, hogy nehéz is követni a rendszert, hiszen pillanatok alatt sztár lehet valaki a Youtube-on, sokszor olyan tartalommal, ami komoly morális dilemmát okoz az újságoknak. A nemrég elhunyt Lil Peepet hozta fel példának, akinek valódi népszerűsége csak a halála után tűnt fel a szaksajtónak.

A másik probléma még, hogy Monika Marusic még maga is bevallotta, hogy alig van ideje hosszabb cikkeket olvasni vagy írni, ezért hiába készülnek hosszabb longform cikkek, mélyinterjúk, ha lassan már nem csak a fiatalok, hanem a nyomtatott újságon szocializálódott idősebbek sem olvassák el ezeket. Ezzel vitatkozott észt kollégája, szerinte igenis kezd visszajönni a divatba a hosszú zenei cikkek műfaja, és inkább arra kéne törekedni a sorozatdarálás (egy helyben megnézni akár egy teljes évadot) mintájához igazítsák a longform cikkek megjelenítését. Szerinte ebben jó úton halad például a Fact vagy a Wired is, és szerinte ugyan még mindig fontos, kiről mit ír az NME vagy a Pitchfork, de a jövő zenei cikkei a kontextusba helyezésről, a zenei tartalmak újradefiniálásáról kell, hogy szóljon. "El kell mozdulni például a klasszikus albumkritikák vagy akár interjúk műfajától, és valami egyedibb, akár viccesebb tálalásban gondolkozni. Például úgy írni az új Justin Timberlake-albumról, hogy azt meghallgattatod a nagymamáddal, vagy úgy interjúzni valakivel, hogy közben extra csípős csirkeszárnyakat eszik".

Ezután a BBC legendás műsorvezetője, a DJ-ként és újságíróként is ismert Mary Anne Hobbs mesélt egy órát az életéről és a pályájáról egy másik beszélgetésen, aminek a végén a közönség is kérdezett. Nekünk sikerült megkérdeznünk tőle, hogy mit gondol a zenei újságírás helyzetéről a social media és streaming korában, de sajnos idő hiányában meglehetősen röviden válazolt:

"Ma már mindenki újságíró, mindenki DJ, mindenki fotós. Mindenki ír valahol valamit, bármikor publikálhatsz bármiről. A lényeg, hogy ki kell amellett állni, amiben hiszel és minden cikkbe bele kell rakni az írónak a saját személyiségét, és természetesen lelkesnek és hitelesnek kell maradni. Kizárólag akkor van értelme csinálni ezt az egészet, másként nem."