Tízezrek tiltakoznak a barátnőjét meggyilkoló énekes ellen

GettyImages-453203308
2018.03.02. 09:59

A Guardian szerint már több mint 65 ezren írták alá azt a petíciót, amelynek célja, hogy távolítsák el az egykori Noir Desir-frontember, Bertrand Cantat fellépését a normandiai Papillons de Nuit fesztivál programjából. A szervezők egyelőre nem engedtek a nyomásnak, a tiltakozás hírére azt közölték, hogy kizárólag művészi szempontok alapján döntöttek a zenész meghívása mellett.

Bertrand Cantat 2004-ben nyolc év börtönt kapott, miután részegen halálra verte barátnőjét, Marie Trintignant színésznőt egy litván hotelben, de jó magaviselete miatt 2007-ben szabadon engedték. A petíció szövege szerint: "aki Bertrand Cantat-t a rivaldafénybe állítja, az banalizálja és hallgatólagosan jóváhagyja a nők elleni erőszakot."

Az MTI szerint a tiltakozás elindítói utaltak azokra az új jelentésekre is, amelyek szerint Cantat az erőszakosságával öngyilkosságba kergette volt feleségét és két gyermeke anyját, Rády Krisztinát, aki a dél-franciaországi otthonában akasztotta fel magát 2010-ben, miközben Cantat a házban aludt. "Szörnyű, borzalmas, hogy a nők elleni erőszak jelképévé váltam" – mondta aztán Cantat egy 2013-as interjúban.

Rády Krisztina halálának ügyében a bordeaux-i ügyészség 2013-ban újraindította a nyomozást, miután nyilvánosságra került egy magyar nyelvű felvétel, amelyen halála előtt a magyar műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője a szüleinek arról beszélt: rettegett erőszakoskodó volt férjétől. Az ügyészség szerint a nő halálához köze lehetett a fizikai és pszichikai erőszaknak, amelyet Cantat gyakorolt rá.

A volt feleségével szemben elkövetett erőszak ügyében decemberben kerültek nyilvánosságra a vádak, röviddel Cantat első, Amor Fati című szólóalbumának megjelenése előtt, a lemezt épp a héten kezdi el turnéztatni.

(Borítókép: Cantat a 2014-es svájci Paleo fesztiválon. Foto by Erick James/WireImage)

Ne maradjon le semmiről!