Rászorulóknak adják a Szigeten kint hagyott sátrakat

2018.08.12. 22:33

„Adományozz sátrat vagy kempingfelszerelést! Amit nem akarsz elvinni magaddal, az valakinek még jól fog jönni.”

Ezzel a szlogennel hirdette meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Sziget azt akciót, amely révén a Szigeten amúgy is mindig kint hagyott sátrakat szervezetten juttatják majd el azokhoz, akiknek szükségük van ezekre.

Tóth Tibor, a Sziget szolgáltatásfejlesztési vezetője a fesztivál közleménye szerint azt mondta, a program célja a Szigeten szükségtelenné vált, de egyébként hasznos kempingcikkek és egyéb tárgyak jótékony célra való összegyűjtése és célzott elszállítása. „Ezzel a hulladéktermelés csökkentése mellett a rászorulókhoz tudunk eljuttatni olyan eszközöket, tárgyakat, amivel hozzájárulhatunk az életminőségük javításához.”

Az elmúlt évek tapasztalata szerint a fesztiválra kiköltözők mindig sok holmit hagynak hátra, aminek nagy része a szemétbe kerül, egy másik részét pedig összegyűjtik a fesztiválozók, vagy a fesztivál munkatársai, de sokan vannak, akik direkt emiatt mennek ki a Sziget zárása után az Óbudai-szigetre, de ezzel sok probléma merült fel, így most már inkább szervezetten oldják meg a kérdést.

Aki felajánlja a sátrát, az egy, a gyűjtőpontokon elérhető matrica felragasztásával jelezheti, hogy nincs szüksége rá, és a programban dolgozó önkéntesek begyűjthetik, vagy leadhatja a holmikat a Szigeten telepített gyűjtőpontokon.

Ne maradjon le semmiről!