Egymillió dollárért cserébe szabadlábon védekezhet R. Kelly

2019.02.24. 08:11 Módosítva: 2019.02.24. 08:20

Egymillió dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhet a szexuális zaklatással vádolt Robert Kelly r&b énekes. Erről egy chicagói bíró döntött a szombati kihallgatást követően. R. Kelly ellen tízrendbeli szexuális zaklatásért indítottak eljárást az előző napon, majd letartóztatták, miután ő ennek hírére bement egy chicagói rendőrkapitányságra.

A gyanú szerint Kelly a szexuális zaklatást négy nő - köztük három tizenéves lány - ellen követte el 1998 és 2010 között. Az énekest több év óta vádolták zaklatással feltételezett áldozatai.

A bíró felkavarónak nevezte a kihallgatáson részletesen ismertetett nyomozati anyagot. Végül egymillió dollárban szabta meg a szabadlábon maradás óvadékát, amit a gyanúsított közlése szerint nem tud kifizetni, ezért lehetővé tette neki, hogy kezest vegyen igénybe az ügylethez. R. Kellynek az óvadékösszeg szokásos 10 százalékát, tehát 100 ezer dollárt kell kifizetnie a kezesnek, ha nem akart azonnal börtönbe vonulni. A bíró bekérte az énekes útlevelét, és megtiltotta neki, hogy kapcsolatba kerüljön 18 év alatti nőkkel, illetve feltételezett áldozataival és a tanúkkal.

R. Kelly-t többször vádolták meg szexuális zaklatással, a kétezres évek elején perre is sor került, de 2008-ban felmentették. Akkor a vád egyik legfőbb bizonyítéka egy videófelvétel volt, amin egy Kellyre hasonlító férfi egy kiskorúval szexelt.

2017-ben jelentek meg először hírek arról, hogy az énekes szektaszerűen, rabszolgaként tarthat fiatal nőket az otthonaiban. 2019 elején pedig megjelent a hatrészes Surviving R. Kelly című dokumentumfilm, amiben az énekes állítólagos szexuális zaklatásának áldozatai beszéltek a nyilvánosság előtt.