Gerendai Károly: Kampánybeszédnek nincs helye a fesztiválon, de az Orbán-videó nem az volt

DSC 7385
2019.07.02. 23:19

Többségében politikai hangulatkeltés-íze volt a háborgó cikkeknek, mintha legalábbis valami aktuális politikai kampánybeszéd hangzott volna el. Ilyesminek persze szerintem sincs helye a fesztiváljainkon, de nem is ez történt, hanem a hivatalos állami ünnepségsorozat reklámfilmjében szerepelt egy pár másodperces részlet a 89-es Orbán beszédből."

Így reagált Gerendai Károly a Lángoló Gitároknak adott interjúban arra, hogy a Volt Fesztivál nagyszínpadán hét-nyolcpercenként levetítették azt a Schmidt Mária által megrendelt "társadalmi célú hirdetést", amely azt a képet igyekszik sugallni, hogy Orbán Viktor egymaga zavarta haza a szovjeteket 1989-ben.

Gerendai, aki 25 évig volt a Sziget alá tartozó fesztiválok első embere, mielőtt 2017-ben visszavonult, azt mondta, ő is csak az Index véleménycikkéből értesült arról, hogy ezt a videót játsszák a Volt közönségének. (És fogják majd a Balaton Sound közönségének is.) Gerendai azért azt is hozzátette, "vannak ezzel kapcsolatban megfontolandó kritikák is".

Gerendai szerint egyébként

Egy ilyen rendezvény nem arra való, hogy a közönséget arról győzködjük, kire szavazzon, de főleg azért nem, mert akinek ez nem tetszik, az majd nem jön el legközelebb. Persze beköszöntött az uborkaszezon, most a voltos filmnek kattintást generáló hírértéke van, de szerintem van pár árnyalatnyi különbség a rendszerváltás évfordulójának népszerűsítése és a direkt pártpolitizálás vagy a választási kampánytevékenység között. Tudom, vannak akik történelemhamisítást kiáltanak és elvárnák, hogy foglaljunk politikai állást, utasítsuk vissza a reklámfilmet, de ez nem a mi meccsünk. Ha ilyen szinten beleállnánk, az valóban politikai állásfoglalás lenne, pont azt tennénk, amit most az ellenkező nézőpontból kifogásolni próbálnak."

Hozzátette azt is, "fura, hogy most lett ebből ügy, hiszen a politika régóta jelen van a fesztiválokon, számos hazai rendezvény például saját helyszínnel is beengedi a pártokat vagy az ifjúsági szervezeteiket", de ettől ők igyekeztek mindig távol maradni. Az emberi jogok és a migránsok kérdésében viszont határozottan kiálltak, aminek szerinte "a másik oldalról" próbáltak politikai színezetet adni.

Az ügyben korábban a Volt főszervezője, Lobenwein Norbert is megszólalt. Szerinte a videót azok ekézték, akik "abból élnek, hogy megpróbáljanak idehaza működő és színvonalas ügyeket tönkretenni, belerúgni, amibe csak lehet", és egyébként is, a videóban csak 5 másodpercig látható Orbán Viktor.

(Borítókép: Gerendai Károly 2017-ben. Fotó: Bődey János / Index)

Ne maradjon le semmiről!