A$AP Rocky a bíróságon bedobta a hírességkártyát is

2019.08.01. 19:04

Csütörtökön volt a második tárgyalási nap az amerikai rapper és két ismerősének ügyében. A$AP Rocky ellen súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást, a vád szerint ő és kísérői súlyosan bántalmaztak egy férfit Stockholmban. A$AP Rocky , vagyis Rakim Mayers a bíróság előtt még kedden leszögezte, hogy ártatlan, barátaival önvédelemből cselekedtek. Új, csütörtöki vallomásában pedig arról is beszélt, ők megpróbálták erőszak nélkül elsimítani a nézeteltérést a 19 éves Mustafa Jafarival és a barátjával. 

Hozzátette, hiába kérték többször Jafarit és társát, hogy hagyják őket békén, a két férfi - aki szerintük egyébként valamilyen szer hatása alatt volt - nem tágított.


Nagyon furcsán viselkedtek, nem tudtuk, hogy mire számítsunk. Egy kicsit ijesztő volt számunkra a helyzet

 - mondta.

Mayers szerint állítólagos áldozataik először a testőrével vitatkoztak össze, amikor a társaság egy gyorsétterem előtt éppen egy olyan alkalmazást töltöttek le, amin keresztül elektromos rollereket lehet kibérelni. Elmondta, testőre megpróbálta arrébb tessékelni Jafariékat, de nem járt sikerrel. A helyzet később, egy kisebb utcában eszkalálódott.

A vád szerint A$AP Rocky a dulakodás közben egy, a kezében lévő üveggel támadt Jafarira. A rapper azzal védekezett, valóban volt nála üveg, de csak egy pillanatra kapta fel, majd le is tette, nem használta fegyverként, annyit azért elismert, hogy ő is beszállt a verekedésbe, de csak azután, hogy a két férfi rátámadt a testőrére.  

A$AP Rocky emellett arra hivatkozott, hogy amióta híres lett, sok rossz tapasztalatot szerezett, volt, hogy kirabolták, volt, hogy megfenyegették, gyakran követik, ezért nyilván máshogy reagál ilyen szorult helyzetben, ráadásul az sem könnyítette meg a helyzetüket, hogy külföldiként nem nagyon tudták, mire lehet számítani ilyen helyzetben, hogyan lehet segítséget kérni.  

A beszámolók szerint csütörtökön vallomást tett a rapper testőre, az állítólagos áldozat, Mustafa Jafari, a férfi barátja és több szemtanú, a teremben pedig jelen volt a híresség édesanyja, Renee Black.

Amennyiben bűnösnek találják, a rapper két évet kaphat. A$AP Rocky érdekében már maga az amerikai elnök, Donald Trump is bevetette magát Kanye West közbenjárására, egyik rajongója Washingtonban pedig azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az ottani svéd nagykövetséget.

via BBC