Egy kicsi retro és egy kis űrlényszex

2019.08.23. 15:11

Techno zenei világ és pszichedelikus videóklip, na meg egy űrlény, aki magáévá tesz egy földi lányt – ezek jellemzik Kai van Dongen 2018-as számának most készült videoklipjét, ami a Stenken látható először.

Miután Kai van Dongen Johannesburgból Londonba költözött, újra munkába kezdett: ezúttal a Volute Records oldalán egy techno-projekttel. A zenész idén két új albumot is kihozott, a These were rotting away on my hard drive, so here you go-t és a Had Some Scrap Metal Lying Around, Thought I'd Recycle-t, mindkettő elektronikus-techno stílusban készült. Korábbi munkái is ezt a vonalat követték, a 2018-as kislemezéhez, a Don't Miss Your Trainhez (azon belül is a címadó szám egyik remixéhez) pedig most videoklip is készült.

Ráadásul olyan klip, ami pszichedelikus és erotikus, valahol pedig még a '90-es évek rossz minőségű és random vágásokkal tarkított videóit is megidézi. Az pedig egyenesen mindent visz benne, hogy az állatmintás felsőben ülő főszereplő lány egy kis szemgolyó-kajálgatás után űrlényekről szóló újságot olvas, majd kellemes fantáziálásba (nosztalgiázásba?) kezd arról, ahogyan először csak simogatja, majd magáévá teszi egy űrlény: azt pedig már az olvasó fantáziájára bíznám, hogy a végén lévő zselés valami vajon az ufo melyik testnedve lehet.

Kai Van Dongen - Don't Miss Your Train (S Olbricht Remix) from Zita Nagy on Vimeo.

A film rendezője, Nagy Zita szerint, habár a látványvilág hasonlít a korábbi klipjeihez, abban azért eltér, hogy ezt a klipet nem Mermaid Tea Party néven rendezte meg. Nagy Zita szerint azért is volt érdekes ez a rendezés, mert:

A Don't Miss Your Train hangzásvilága tökéletesen passzolt egy álmomhoz, amiben egy földönkívüli elrabolt. Fegyverneky Sanyi pedig operatőrként sokat segített abban, hogy a végeredmény is tükrözze ezt a pszichedelikus élményt.