Egyszer dinnyelébe fulladsz, mint egy piaci légy

2020.01.31. 16:46 Módosítva: 2020.01.31. 18:01

„A Lassú Falu úton van, leginkább mindenféle értelemben. Egy folyamatos A-ból B-be, a megérkezés stabil konklúziója nélkül” – jelenti Gergály Norbert, azaz Goulasch, a második nagylemezével jelentkező Slow Village háza tájáról. A csapat legújabb anyaga a Stenken hallható először.

Az Úton című album előfutára és címadó trekkje – a 201X című debütlemezhez és a 2018 egyik legjobb magyar megjelenésének választott Miezmámegin' EP-hez hasonlóan – szintén a Stenken mutatkozott be tavaly nyáron. A Slow Village akkor egy ízig-vérig nyári dalként harangozta be a számot.

Valójában elkezdtük kiértékelni az elmúlt éveket, azt, ahogyan találkoztunk, azt, ahogyan az összebólogatásból létrejött egy zenekar, egy baráti társaság, hogy mennyire örülünk is ennek a váratlan frontális ütközésnek. Belső és külső utak is megelevenednek a cuccban, a szélrózsa minden irányából hozott gyermekkori élmények, a kultúra iránti szeretet, „shout out”-ok az inspirációnak, a már-már mániákus információfüggőségnek. Kritikusabb, társadalmilag érzékenyebb dalokat is rejt az anyag, amiket igazi „menjünk és verjük telibe a mikrofont” trekkek oldanak fel. Szerintünk ez egy laza, velejéig őszinte és kísérletezgető, de stabil vízióval és ízvilággal rendelkező lemez lett, ami szembe megy a plasztikus image-építés módszereivel

– árulja el Goulasch az albumról.

A Slow Village már a 2018-as Miezmámegin' megjelenésekor elárulta, hogy a második nagylemez majd „koncepciózusabb, vendégproduceresebb és közreműködősebb” lesz. Nem kamuztak, a lemez közreműködői között van a Hősök, Gege, Phlat, Vanis, Phat, a Speiz Boiz, valamint Oriza és Balek is. „A csattogós, kopogós dobok és gatyaszár-lobogtatós basszusok nem mentek sehová, de szerettünk volna több hozzávalóval dolgozni, olyan producerekkel, akikre felnézünk és közel állnak hozzánk. A vendég MC-k palettája sem egyszerű sztori, hiszen a lehető legkülönfélébb módon történtek ezek a közreműködések. Voltak előre lebeszélt, megtervezett featek, volt, hogy valakinek annyira megtetszett random a beat, hogy egyből feldurrantott egy verzét, és van olyan is, aki már több éve nem rappelt, de most itt van az anyagon, ami még mindig hihetetlen érzés számunkra” – mondja Goulasch.

Az album dalait a Karmatik Studioban vette fel a csapat, a master a SuperSize Recording stúdiójában készült, a lemez grafikai munkálatait Fork Imre készítette, a Speiz Boizzal készült dalok felvételeiért Czirják Tamás felelt. Február elsején, szombaton, a Slow Village bulival ünnepli a második nagylemez megjelenését a Madách téri Telepen, ahol a csapat tagjai dj-znek majd; február 14-én, szombaton, pedig az Akváriumban tartják majd a lemezbemutató-koncertet, ahol a Speiz Boiz is csatlakozik hozzájuk, előttük pedig a brightoni Lady Sanity melegíti be a színpadot. A Slow Village később Székesfehérváron, Győrben, Sopronban és Debrecenben is koncertezik.

A lemezt itt lehet meghallgatni:

Goulasch egyébként épp tavaly ilyenkor vezette körbe az Indexet Zalaegerszegen Az én városom sorozatunk legelső részében, amiben arról mesélt, hogy milyen volt felnőni és fiatalnak lenni Zala megyében. A Slow Village második albuma a nagyobb digitális zeneáruházakban február hetedikén válik elérhetővé.

Ne maradjon le semmiről!