Február végén indul Whitney Houston hologramturnéja

2020.02.20. 09:34

Nyolc évvel Whitney Houston halála után elindul az énekesnő hologramturnéja, írja a The Hollywood Reporter. A turné európai szakasza február 25-én kezdődik Angliában, és egészen április elejéig tart. Ezután az Egyesült Államokban folytatódnak a koncertek. Whitney Houston sógornője, Pat Houston szerint, aki egyben a sztár menedzsere is volt, éppen ez a megfelelő időpont, hogy a rajongók újra találkozzanak az énekesnővel, csak ezúttal hologramként.

A turnét ugyanaz a cég bonyolítja majd, ami hologramként hozta vissza a szintén tragikus körülmények között elhunyt Amy Winehouse-t. Ugyanazt a technikát használják majd, amit Carrie Fisher esetében a Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történetben.

Az An Evening With Whitney: The Whitney Houston Hologram Tour koncertjeit úgy kell elképzelni, hogy az énekesnő hologram alakja mellett valódi táncosok és zenészek lépnek fel, ahogy egy hagyományos koncerten lenni szokott. A koncerteken megszólalnak az énekesnő legnagyobb slágerei, többek között a How Will I Know, a Saving All My Love For You és az I Will Always Love You is. Ezek mellett olyan ritkaságok is hallhatóak lesznek, mint a Higher Love, amit harminc évvel ezelőtt rögzítettek a sztár karrierjének kezdetén.

Whitney Houston 2012. február 11-én halt meg egy Beverly Hills-i hotel szobájában. Holttestét a fürdőkádban elmerülve találták meg, halálát fulladás okozta. 

Ne maradjon le semmiről!