„Na most felnőttetek!” – Megjelent a Margaret Island negyedik nagylemeze

2021.09.02. 16:13 Módosítva: 2021.09.02. 16:13

Hullámzó időszakot ölel fel a Margaret Island negyedik nagylemeze, a Hol marad az én történetem. Az album leginkább a 2020-as évről, a csapat belső folyamatairól, a gondolataikban végbemenő változásokról mesél. Az összes korábban megjelent közül talán ez lett a legszemélyesebb. Amikor egy barátjuk meghallgatta a kész anyagot, elgondolkodott, majd azt mondta: Na most felnőttetek!

Az albumot teljes egészében Fonyódon, Viki otthonában írták, fél évnyi közös elvonulás alatt. Ott voltunk a lemez megjelenésének launch partiján:

Na most felnőttetek - megjelent a Margaret Island negyedik nagylemeze
Fél évig összezárva élni, még a legnagyobb szerelmesek számára is kihívást jelentett a karantén alatt. A Margaret Island zenekar mégis bevállalta, úgy érezték nincs más választásuk:
Összeköltözni fél évre azután, hogy hat évig folyamatosan egy turné buszban voltunk, nem teljesen normális dolog, de mi egyébként sem vagyunk átlagos figurák.
- mondta Lábas Viki, a zenekar énekesnője.

Meg is  lett a gyümölcse az együttélésnek, hiszen ilyen nyugalomban még sosem volt lehetőségük albumot készíteni. 

Az hogy együtt voltunk, és tudtunk ezeken a dalokon dolgozni, célt adott a mindennapoknak
- árulta el Füstös Bálint gitáros.
Az anyagban abszolút benne van a balatoni ház, a természet, ez adja meg az album karakterét: használtunk hangjegyzeteket a kertben zajló madárcsicsergésről, fűnyírásról, sőt, még a Balaton hullámainak hangja is visszaköszön az albumon. De ilyen például Viki régi pianínója is: ezen vettük fel az akkordokat. Bár nem szól hibátlanul, olyan egyedi hangzást ad, amiről tudjuk, hogy csak mi csináltunk ilyet.
 
Hangzását tekintve a korábbi „margaretes” zenei világ kiegészül egy újfajta megközelítéssel is, annak köszönhetően, hogy Toldi Miklós produceri munkája végigkíséri az anyagot:
Ez volt az első alkalom, hogy egy olyan producerrel dolgoztunk együtt, aki az összes dalba és a lemez ívébe is beletette tudását
– avat be Törőcsik Kristóf basszusgitáros a háttérmunkálatokba
Az is érdekes volt a fonyódi munkában, hogy személyesen nagyon kevesekkel tudtunk találkozni, messengeren és skype-on vittük véghez az alkotói folyamatokat, ilyet se csináltunk még.
 – folytatja Bálint. 
 
Az album ma debütált digitálisan, élőben pedig szeptember 11-én hallhatja először a közönség a Kobuci kertben.