Közös énekkel emlékeznek Halmos Bélára a magyar világzene legjobbjai

2021.12.16. 13:31
Már nyolc év eltelt azóta, hogy örökre letette a hegedűt Halmos Béla, a csodálatos prímás, népzenekutató, a táncházmozgalom atyja. Születésének hetvenötödik évfordulója alkalmából most egy közös dallal tisztelegnek emléke előtt egykori munkatársai, barátai.

Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Fábián Éva, Ferenczi György is évekig muzsikált a sokoldalú, és minden szépre és értékesre nyitott Halmos Bélával. A rockegyüttesként ismertté vált debreceni PG Csoport alapítóit, Jantyik Zsoltot és Jantyik Csabát is rengeteg közös munka és személyes barátság fűzte a nyolc éve elhunyt zenészhez.

– Tizenkét évvel ezelőtt dolgoztunk először Halmos Bélával. Szerette ezt a számot, játszottuk koncerteken, és fel is vettük az ő énekével és hegedű játékával az A 38 Hajón. – emlékezik a dal „gyermekkorára” Jantyik Zsolt.

A dalszerző-szövegíró elmesélte, hogy a Szent karácsony szép meséje című dal az ő saját betlehemes története. Akkor született, amikor elgondolkodott, vajon a Krisztus utáni első egy-két évszázadban hogyan fogadták be keleten a Megváltó születését, a Betlehem-élményt. Zsolt, akit magyartanárként is nagyon érdekel a történelmünk, azon is eltöprengett, hogy arrafelé élhettek őseink, illetve a mai Kína terültén élő – és sajnos üldözött ujgurok is keresztények lehettek akkoriban.

– Bélának megtetszett a Szentkarácsony szép meséje, ezt is sokszor játszottuk koncerteken vele. Utoljára Esztergomban léptünk fel együtt 2013-ban.

Ma is velünk él Béla hagyatéka, az ő szemlélete, emléke. Visszatérő gondolata volt, hogy minden embernek, az alkotóknak kiváltképp, fontos, hogy ami jó belőlünk, azt átadjuk másoknak is. Az átadással azonos súlya van a felmutatásnak. Úgy kell élni, hogy ami a legjobb benned, amit átadsz, az hiteles legyen.

Jantyik Zsolt és öccse, Csaba úgy gondolták, hogy Halmos Béla születésének hetvenötödik évfordulóján felidézhetnék őt magát, a hangját, a tehetségét. A régi felvétel újragondolásának ötletével megkeresték azokat a művészeket, akik kiemelkedő szerepet játszottak Halmos Béla életművében. Ilyen művész Sebő Ferenc, akivel közösen dolgoztak a táncházak világának újjáteremtésén, Halmos művésztársa, a csodálatos Sebestyén Márta, aki világsztárrá vált a saját műfajában. Szívesen vállalta a részvételt Gryllus Dániel is, aki generációk sorával szerette meg az énekelt verseket, a népzenét. Első szóra jött a stúdióba Ferenczi György, akinek zenei anyanyelvéhez ugyanúgy hozzá tartozik a Louisania blues, mint a kalotaszegi legényes, és a „kalamajkás” Fábián Éva is. Ők mindannyian ikonikus szereplői a magyar muzsika népzenei gyökerű világának, és fantasztikus látni, milyen tehetséggel, alázattal vettek részt a közös munkában .

– Harmincöt éve írok dalokat, zenét szövegeket, rég megtanultam, hogy előbb-utóbb minden dal megtalálja a maga helyét. Ez a dal tizenöt éve született és most találta meg. – mondja Jantyik Zsolt.

Gryllus Dániel lapunknak elmesélte, hogy bár a közvélekedés szerint felnőtt fejjel már nagyon nehéz új barátot találni, Halmos Béla, akivel negyven évesen kerültek közeli kapcsolatba igazi barát volt számára.

1991-ben mutatták be Pál apostol levelei alapján írott dalaikat. A Sumonyi Zoltán szövegeire írt előadásban Halmos Béla brácsázott és énekelt

– Játszottuk díszes katedrálisban és fehérre meszelt falú kis templomokban. Énekeltük színházban, stadionban, ifjúsági táborban, itthon és a szomszédos országok magyarlakta vidékein. Számtalan szép emlék fűződik ezekhez a hangversenyekhez. – emlékezett Gryllus Dániel.

A muzsikus azt is felidézte, hogy barátja örült, amikor annak idején megkeresték a PG Csoport zenészei. Később közösen is felléptek, még Rómába is eljutottak. Emlékei szerint ott mutatták meg neki először a Szent Karácsony szép meséje akkori változatát.

– Kicsit átalakítottuk, másképp öltöztettük fel az eredeti dalt. Nagyon jó érzés, hogy még egyszer együtt muzsikálhatunk Bélával, Ferivel, Mártival, Évával, Gyurival és a Jantyik testvérekkel. Szép karácsonyi dal és méltó megemlékezés. – mondja Gryllus Dániel.