Átörökítették az Intim Torna Illegál életművet

DOROGI néven új zenekarral folytatja az ITI egykori énekese. A STENK utánajárt, mitől tér el az új zenekar a régitől.

Tizenegy évig uralta a fesztiválok színpadait az Intim Torna Illegál (ITI), amely 2021-ben, egyévnyi búcsúzkodást követően feloszlott. Dorogi Péter énekes, dalszerző ekkor elhatározta, hogy az ITI számára újonnan megírt dalokat akusztikusan, saját formációjában előadja, végül úgy döntött, DOROGI néven létrehoz egy új zenekart, és átörökíti az egykori életművet. Az Indexnek az énekes azt is őszintén elmondta, miként élte meg az elmúlt időszakot, és hogyan folytatja a karrierjét.