London lehet az új Csernobil?

Néha azon gondolkodik az ember, hogy mi ez: a múlt vagy a jövő? – olvashatjuk Szvetlena Alekszijevics Csernobili ima című kötetében. Ugyanez juthat eszünkbe a Soft Cell új, Happiness Not Included című albumáról is, melynek borítóján a pripjatyi vidámpark évtizedek óta rozsdásodó óriáskerekét láthatjuk.

A negyven éve még a fénykorát élő a szinti-pop 2022-ben már maga az anakronizmus, és annak ellenére az, hogy minden évtizedben volt egy-egy szinti-pop turbulencia, és hogy a műfaj a pop egyik nagy inspirációs forrásvidéke, amely még a metálra is komoly hatást gyakorolt.

Persze, mindent lehet, különösen azoknak, akik megalkották a szinti-pop kézikönyvét az 1981-es Non-Stop Erotic Cabaret című albumukkal. A Soft Cell is sajátosan meghitt, ironikus viszonyban áll a részben maga alkotta műfajjal, amelyre ezúttal a Nostalia Machine című dalukkal reflektáltak.

Marc Almond szerint a nosztalgiagép úgy zümmög, mint egy rózsaszín vibrátor, majd arra kéri a hallgatót, hogy indítsa be az ezüst álomautóját. És a dal nem fogy ki a provokációból, mert egy drogos vízióhoz hasonlítja a nosztalgikus utazásokat. Szerinte a retró olyan, mint egy pozitronikus sugár a folyékony égbolton. Még az is lehet, hogy a szinti-pop nosztalgia a veszélyes tudatmódosítók közé került.

Lehet, hogy csalódás

Bármi lehetséges, az azonban biztos, hogy a társadalomkritikus album nem csak boldogságot nem tartalmaz, de olyan slágereket sem, mint amilyen az 1981-es év legnagyobb példányban elkelt brit kislemeze a Tainted Love volt, vagy ott a szintén listás karriert befutó Bedsitter és a Say Hello, Wave Goodbye. Viszont itt az igencsak meggyőző sláger a Purple Zone, amelyet Marc Almond és Neil Tennant, a Pet Shop Boys énekese ad elő, ami mondjuk, első hallásra pont olyan, mint egy PSB disco himnusz.

Aki tehát a Sex Dwarf-féle slágereket keresi, annak éppenséggel lehet, hogy csalódás lesz a Happiness Not Included, cserébe viszont ugyanolyan provokatív társadalmi portrékat kapunk, mint a Non-Stop Erotic Cabaret-n. Sőt, a Soft Cell kiábrándultabb, mint valaha. Ezek a dalok a társadalmi komforton túli élet útinaplói, a teljes illúzióvesztésről szóló Bruises on My Illusions már-már afféle dark techno.

Nincs mit eladnom, csak a lelkemet, a fájdalom emlékeztet arra, hogy még mindig harcban állok, amikor minden napot a bánat szovjet szürkeségével színeztek ki.

Csak egy ugrás a szemétdomb

És ebből a posztszovjet Londonból csak egy ugrás Csernobil, mert a popból és a történelemből is tudjuk, hogy mindent lehet fokozni. A Heart Like Chernobyl című dalból kiderül – nyilván ez a felvétel adta az ihletet a borítóhoz –, van, ami a szovjet szürkeségénél is szürkébb:

Jaj, úgy érzem magam, mint Észak-Korea télen… Mérgező érintésem van, minden haldoklik körülöttem. Dobj le a szemétdombra, mert a szívem olyan, mint Csernobil.

Bizonyára ez a dal 2022 egyik legkiábrándultabb felvétele, és az az igazán meghökkentő, hogy táncolni is lehet rá, elvégre mégis csak a szinti-pop csillogó disztópiájában vagyunk.

Az óriáskerék szeme

A zavarba ejtően keserű társadalmi kommentárjai ellenére a Happiness Not Included is kellemes produkció. Az atmoszferikus hangszínekre ráúsztatott hangeffektek, a szövegkollázsok, a remekül manőverezett basszusfutamok, és slágeres refrének teszik emlékezetessé az albumot, amelyen nincsenek idézhető refrének, nincsenek megaslágerek, ugyanakkor a lemez egyenletesen magas színvonalon teljesít.

Szvetlana Alekszijevics a Cserobili ima című könyvében írtja, hogy nem tudja eldönteni, hogy az atomkatasztrófa a múlt, vagy a jövő.

Szerinte farkába harapott az idő, összeért a kezdet és a vég. De nem tudja a Dave Ball és Marc Almond alkotta Soft Cell sem, hogy hol van a múlt és jövő közötti határ. A nyitó dalban, a Happy Happy Happy-ben azt énekli Marc Almond, hogy emlékszik a múltra, amely mindannyiunknak megmondta a jövőt. Majd így folytatja:

Hová tűnt minden reményünk? Hová tűntek naiv álmaink? Csak sci-fi-történetek voltak?

A lemezt hallgatva úgy tűnik, mintha a Csernobil melletti vidámpark óriáskereke hasonlítana a Temze partján álló London Eye kilátóra.

Soft Cell: Happiness Not Included

BMG, 12 szám, 55 perc