Meghasadtunk tőle, de a végén minden jobb lett

2023.02.03. 20:29

Bevallom, kicsit izgultam az elején. Amikor az ember meghallgat egy főként instrumentális lemezt, amely szeretne átadni egy üzenetet, gyakorta szkeptikus. Nehéz feladat, és az alkotók sokszor nem gondolnak bele, hogy a közönség abszolút nem úgy hallgat zenét, ahogy ők. A Bolyki Tamás Quartet első nagylemeze, a GPS ennél mégis többről szól. Meg tudja mozgatni a zenei fantáziát, az ernyedt, táncra vágyó izmokat, de amikor már feladná a hallgató, kiderül, hogy közvetlenül az érzelmekre is tud hatni. Fájdalmat okoz, aztán megnyugtat. Gondolatot ébreszt, aztán elhessegeti. Elfáraszt, aztán feltölt. Ez a GPS.

A jazz új generációja

A 2019-es Jazz Combo verseny nyertesei korábban már kiadtak egy kislemezt, de teljes albummal eddig nem rukkoltak elő. A 2023. február 1-jén megjelent lemez saját bevallásuk szerint a fiatalok útkereséséről szól: hogyan tudnak tájékozódni a folyamatosan változó, fejlődő világban, illetve hogyan tesznek szert azokra a dolgokra, amiket sem az internet, sem az elektromos autó nem tud megadni számukra.

A lemez a tanácstalanság, a düh és a kétségbeesés érzését állítja szembe a belső energiával, lendülettel, alkotói vággyal és a pozitív jövőképpel.

A fenti gondolatok izgalmasan valósulnak meg, első hallgatásra mégsem kizárólag ezek a hívószavak jutnak az eszünkbe. A zene mint művészeti ág szépsége, hogy unikálisan értelmezhető. Mindenkiben a saját emlékei alapján fog képeket és történeteket előhozni. Bár a felhasznált zenei eszközök adnak egyfajta keretet, még a szöveges zenét sem könnyű teljesen behatárolni, pláne az instrumentálisat.

Az album a klasszikus jazz alapjaira építkezve, a modern jazz világát felelevenítve születik meg. A hangzása lehengerlő, gyönyörű és tiszta. Minden hangszer minden apró finomsága érthető, kivehető, nem sikkad el, ami egyfelől a zenei kompozíciót dicséri, másfelől pedig a rögzítést és a stúdiómunkát. Ha egy szóban akarnám összefoglalni, akkor annyit mondanék: igényes.

Stílusát tekintve több ponton beemel latinos hatásokat, popzenét, leheletnyi progresszivitást. Egy túlképzett négyes zenei felsőbbrendűsége helyett célzott, profi, de közönségnek írt zenét hallhatunk. Érződik Bolyki Tamás kiforrott dallamérzékenysége, őt 2019-ben a Magyar Jazz Szövetség az év legjobb zeneszerzőjének is megválasztott.

A hét számot tartalmazó lemezen helyet kapott két dal, amelyen ének is szerepel: az egyiken Bolyki Sára, a másikon Parragi Rebeka működik közre. A Nagymező utca című dal egyfajta fúziós zenei alkotás, amelyhez Bolyki Sára egy, a zenészekhez méltó, professzionális énekkel járult hozzá.

Parragi Rebeka váratlan, de elengedhetetlen

A lemez záródalán a teljes Quartet helyett csupán Bolyki Tamás és vendégelőadóként Parragi Rebeka ad elő. Az Akarok én a legerősebb kikacsintás a lemez egységéből, mégis, – furcsa ezt mondani, de – ennek a hiánya érződne meg leginkább az albumon. Egy lezárás, amely érzelmi sebhelyet hagy az emberen. Végül meggyógyítja a hallgatót, de a sebhely ott marad. Erős és intenzív, keveset mond, de az tartalmas. A magyar könnyűzenének több ilyen alkotásra lenne szüksége. Ez tényleg képes a fiatalok gondolatait visszaadni, talán még nekik is tud adni valamit.

A lányokon kívül szerepel a lemezen Sebestyén Patrik is, a Left Behind című dalban trombitál. Szolid, de izgalmas dallamívet játszik végig, megtáncoltatja az embert, miközben gondolatokat is közöl. Sehol sem több vagy kevesebb a szükségesnél. Pont annyi, amennyi a közönségnek kell. Egy másik dalban, a Future Realben Stencli Tamás pozanon, Csapó Krisztián pedig szaxofonon egészíti ki a Quartet hangzását. A szaxofon váratlan izgalmat hoz a számba, csalfa, de ösztönös szólama végigkíséri a dalt – sokszor kilép és ellenpontozza a zenét.

Ezzel szemben a pozan (harsona) inkább belesimul a hangzásba, egységet alkot a többi hangszerrel.

Bár a zene ritkán csapong, a Bolyki Tamás Quartet mind a négy tagja kap néhány kiugrási lehetőséget, ahol megcsillogtathatják zenei profizmusokat. Szerencsére ez sosem megy a zenei összhatás rovására.

A lemez dalai két szekcióra bonthatók. Az egyik oldalon a klasszikus jazzrajongóknak ismerős dallamokat, a másikon könnyebben fogyasztható, sokkal mainstreamebb hangzásvilágot kapunk. Ez a számok hosszán is érződik. Míg az előbbi csoport az öt percen túlnyúló dalok csokra, addig az utóbbi mind megáll ez alatt.

Ami számomra szokatlan ebben a formában, hogy – amennyiben szándékos volt – miért a könnyebben fogyasztható számok kerültek a lemez végére. Bár tartalmi építkezésként érthető, hogy ez a dalsor, a csavaros jazztől idegenkedő hallgatók – akiknek a lemez második fele kedvelhető dalkör volna – nem biztos, hogy két jól megtekert szám után még kísérletezni fognak az album végéig.

Ettől függetlenül a lemez igazán értékes gyöngyszem a hazai zene palettáján. Az album borítóját is mesterséges intelligenciával terveztették meg az alkotók, hogy a lemez üzenetéhez még inkább passzoljon. Valószínűleg sokat dolgoztak a megfelelő hívószavakon, mert a végeredmény egyáltalán nem lett rossz. 

A Bolyki Tamás Quartet első nagylemeze, a GPS alapvetően egy erős alkotás. Hardcore zeneszeretőknek is izgalmas fogás, de akik idegenkednek a komplex hangszeres világtól, azok is megtalálhatják rajta a számításukat, főként a lemez második felén.

Kicsit kapcsoljunk ki, adjunk teret a hangoknak, szóljon ma a Bolyki Tamás Quartet és a GPS!