9℃ / 17
Budapest
Fesztivál

Hova menjünk júliusban, hova?

2008.06.23. 10:40 - |

Külföldön a nyári fesztiválok reneszánsza mintha épp idén lenne túl a csúcson, nálunk viszont most indult be igazán, két hónapig tart, iszonyú sok sör folyik majd. Több lesz a boldog ember, mint a szomorú. Sírás és kacagás, eső és nap, koncertek és strand, Roy és Ádám, ezek lesznek még. Nemcsak a Sziget a világ. Összefoglaljuk a júliust, ugyanis alig múlik el nap fesztivál nélkül, hét darab is lesz.

VOLT, Sopron, július 2-5

Persze, jó, lesz Manu Chao, de hát mégis, az idei VOLT-on fellép az URH, egy igazi saját kultzenekar, a nyolcvanas évek magyar újhullámának legnagyobb hatású együttese. Az Ultra Rock Hírügynökséget Menyhárt Jenő alapította 1980-ban (eredetileg Orgazmus néven), fél évig létezett mindössze, ott kezdte Müller Péter Sziámi is, utódzenekarai pedig az Európa Kiadó és a Kontroll Csoport voltak. "Életerős zenéjük ugyanúgy hazavágja a hivatalosan támogatott együttesek esetlen rockját, ahogy a punk teremtett tiszta levegőt nálunk pár évvel ezelőtt" - írta róla 1981-ben a brit NME, a neves zenei szaklap, és bár 2008-ban kissé más a kontextusa a dolognak, az URH-t sokaknak mégis látnia kell, a fiatalabbaknak meg illik. (Az URH a Szigeten is játszik majd, de máshol nem). Sokat köszönhet az URH-nak Mátyás Attila és az F.O.System, az "első magyar darkzenekar" is, nekik is lesz koncertjük a fesztiválon.

De visszatérnek a kilencvenes évek is Sopronban, fellép a cholo-hiphop alapegyüttese, a Cypress Hill, illetve az MTV-punkot annak idején a Green Day-jel befuttató Offspring, meg lesz svéd rapszintimetál a Clawfinger képében, ugyanabból az évtizedből. Aki szereti, ha újhullámos slágereket bossanovában értelmeznek újra, az nézze meg sokadszor (vagy először) a Nouvelle Vague-ot, illetve Senor Coconutot, aki pedig azt szeretné, hogy egy drumandbass istenség nagyzenekarral lépjen színpadra, az ne hagyja ki Roni Size-ot. Aki meg balkáni diszkót akar, annak ott lesz Shantel és zenekara, Bregovic meg mégse, mert leesett a cseresznyefáról és megfájdult a lába, lesz viszont a szicíliai Roy Paci, aki a Zu negyedik tagjaként kezdte, majd Manu Chao zenésztársa lett, és jól trombitál, reggae-t, karibi salsát, ska-jazzt.

Napi: 5900 HUF, 6900 HUF (helyszínen)

Bérlet: 14900 HUF, 16900 HUF (helyszínen)

Kombinált bérlet Voltra és Balaton Soundra: 29900 HUF (csak elővételben)

Hegyalja, Tokaj-Rakamaz, július 9-13

Hegyalja meg a legjobb magyar rockfesztivál, és bár lesz ott más is persze, pl. India-udvar, környezettudatos színpad, vadászpark meg kerékcsereverseny, illetve PASO, Suhancos, Quimby, Kaukázus, Kiscsillag, Kispál, Malacka és a Tahó, azért mégis a rock az úr, nézzük meg például ennek a színpadnak a programját, meg szombaton ráadásul lesz punknap is, Aljas kúszóbabbal, Aurórával, Macskanadrággal és Fürgerókalábakkal. Még a közkedvelt Yellow Spots is fellép azon a napon. Kilencedik alkalommal van fesztivál a rakamazi kempingben.

A külföldi rockcsapatok egyike ezúttal a Juliette Lewis színésznő vezette Licks, ők voltak már kétszer a Szigeten, és kifejezetten szórakoztató tud lenni a rockandroll, amit játszanak, illetve a cirkusz, amit a csapzottan vonagló, több éves színészi rutinját bevető Juliette Lewis művel, például amikor beugrik a közönségbe. A külföldi rockcsapatok másika a finn 69 Eyes. De lehet majd beszélgetni is a rockzenéről, rockzenészekkel, és úgy bólogatni, hogy közben Lévai Balázs moderál, és csak ezek után megnézni a Mystery Ganget vagy Péterfy Borit vagy Jamie Winchestert vagy a Doors Emlékzenekart. Tokaj szép, a lányok trikót hordanak, vannak borospincék.

Napi: 5200 HUF, 6000 HUF (helyszínen), július 9. (nulladik nap) 3000 HUF (csak a helyszínen)

Bérlet: 12500 HUF, 15000 HUF (helyszínen)

Kombinált bérlet Balatone-ra, Hegyaljára és SZIN-re 26500 HUF; Hegyaljára és SZIN-re vagy Hegyaljára és Balatone-ra 19500 HUF (csak elővételben)

Balaton Sound, Zamárdi, július 10-13

A Balaton Soundon sokak álma teljesülhet végre. Igen, egészen biztos, hogy most mindenki ugyanarra a dologra gondol, arra, hogy végre derékig vízben állva koktéllal a kezében nézheti meg a B-52's-t. Mégis, kit érdekelnének mondjuk a PeCsában? Ez így kifejezetten pszichedelikussá teheti majd az élményt, olyan hazai értelemben persze, az általunk egyébként nagyra tartott együttestől függetlenül, amely egészen biztosan eljátssza majd a Rock Lobstert. Ezen kívül lesz még Goldfrapp, Massive Attack meg Fatboy Slim, utóbbi egyenesen 1998-ból, előtte pedig fellép Zagar meg a dívák. Az Arénában meg David Guetta, akinek a klipjében az a jó csaj szerepel.

A teraszon elektronikus zenék és könnyed pop, ott lesz például Richie Hawtin technobíboros egyenesen a Berlin Mittéből, de a szombaton kellemesen követik majd egymást Nicola Conte a lemezjátszók mögül, majd dzsesszkombóval, illetve a leginkább Café Del Mar-lemezeiről ismert José Padilla, majd az Erik Sumo Band. A tizennyolc éven felüliek helyszínén ott lesz az orosz-balkán umca-umca-punkot játszó Russkaja (ők augusztus végén is fellépnek Szegeden), meg Varga Zsuzsa, Anima Sound System, Irie Maffia, Barabás Lőrinc Eklektric és Beat Dis, többek között.

Napi: 6900 HUF, 8900 HUF (helyszínen), július 10. (nulladik nap) 2900/3900 HUF

Bérlet: 16900 HUF, 19900 HUF (helyszínen)

Kombinált bérlet Voltra és Balaton Soundra: 29900 HUF (csak elővételben)

EFOTT, Dunaújváros, július 16-20

Dunaújvárosban rendezik idén az EFOTT-ot, diszkótörténelemről, a megtiszteltetésről, apákról és fiúkról Dévényi "Tibi bácsi" Tibor mesél, orvosi konzíliumról, balegyenesről és a felhőtlen szórakozásról pedig Ganxsta Zolee, de Pély Barna szerint sincs azzal baj, ha egyszer-kétszer ki kell kerülni a sörös korsókat és a fiatalokat, mert mindez alátámasztja a jó hangulatot. Az EFOTT tervei szerint a fesztivál központi témája mostantól évente változik majd, az idei fő motívum pedig a sport. Az egyetemi fesztivált tavaly 58 ezren látogatták, idén (is) lesz Kispál és a Borz, Ganxsta Zolee, Bikini, Republic és Zanzibár, de lesz Moog, Amber Smith, Jacked és Nemjuci is, illetve szinte minden magyar zenekar, aki más fesztiválokon is, ellenben itt Dévényi Tibor diszkózik minden nap éjjel fél 1-től a HÖOK sátorban, előtte hol KFT, hol Roy és Ádám, hol Annibal Cannibals, hol pedig United. Illetve lesz Ludditák is a legelső napon, de akkor meg Dévényi Tibor nem lesz, nem véletlenül csak 1000 forint lesz akkor a belépő.

A fesztivál egyelőre még nem épült fel, erről itt és itt olvashatunk, a programokról bővebben pedig itt.

Napi, július 16: 1000 HUF; július 17-20: 3500 HUF

Hétvégi bérlet (július 19-20): 6000 HUF

Bérlet: 10000 HUF, 11000 HUF (helyszínen)

Campus fesztivál, Debrecen, Vekeri-tó, július 23-27

Tavaly az EFOTT volt a Vekeri-tónál (beszámoló itt), idén a Campus fesztivál lesz, amin lesznek humoristák is, illetve Kispál az első, Quimby a második, Zagar meg az utolsó napon. Lényegében itt is fellépnek azok a magyar zenekarok, amelyek a többi fesztiválon (Irie Maffia, Péterfi Bori, Mystery Gang, Brains, 30Y), csak más sorrendben, illetve itt lesz egy Ninjahelikopter nevű zenekar meg a debreceni Skafunderz is, meg egy debreceni Tankcsapda-koncert nyilván más, azt mondják legalábbis. Viszont a Vekeri-tó és környéke az egyik legjobb helyszín a nyári fesztiválokon, a napijegy és a bérlet jó áron vannak, és a nagy zöld területnek köszönhetően kevesebb a por, kevesebb másnap a fekete fika. Illetve nem a reklám miatt, dehát a Borsodinak és a Pepsinek is lesz a helyszínen saját külön vízifocija. Nem mellesleg pedig blogsátor is lesz július 25-én indexes bloggerekkel és a blog.hu szellemi vezetőivel.

Napi, július 23: 2000 HUF; július 24-27: 3800 HUF (csak a helyszínen)

Bérlet: július 10-ig 10400 HUF, utána 11000 HUF (csak elővételben)

BalaTONE, Zánka, július 24-27

Kezdjük egy kiemelt fontosságú szolgálati közleménnyel: RZA a Wu-Tang Clanból mégsem jön Zánkára. Nem baj, azért még óriási lesz a muri, hiszen a négynapos fesztiválon rendezik meg a 8. Kona Kerékpáros Találkozót, lehet majd motocross-bemutatót, illetve bmx-eseket és deszkás ridereket nézni. Quadpark, wakeboard-pálya, strandröpi, vízifoci, koktélbár, ilyenek is lesznek Zánkán. Meg természetesen könnyűzenei koncertek is, ismét játszik nálunk a remek berlini punkrock/indie-csapat, a Beatsteaks, illetve itt is fellép majd, hasonlóan a többi itt felsorolt fesztiválhoz (kivétel Balaton Sound és Azfeszt) a Tankcsapda. Szombaton magyar rocknap lesz, Depresszió, Neck Sprain, Subscribe stb., de lesz még Kowalsky meg a Vega, Alvin és a mókusok, illetve reggaet és dubot játszik majd a brit Zion Train, valamint kelta folkpunkot a Kanadában székelő Real MacKenzies. A nyitónapon fellép a New Yorkban élő ukrán, ám valójában brit hiphop-dj/producer Vadim és kis termetű, ám annál szebb felesége, Yarah Bravo is, meg a Ludditák és a Belga. Ilyenek lesznek tehát BalaTONE-on, nem a Massive Attack, de a jegy is olcsóbb, Zánka pedig jó hely.

Napi: 4300 HUF, 5000 HUF (helyszínen)

Bérlet: 9900 HUF, 12000 HUF (helyszínen)

Kombinált bérlet Balatone-ra, Hegyaljára és SZIN-re 26500 HUF; Balatone-ra és SZIN-re 17500 HUF; Hegyaljára és Balatone-ra 19500 HUF (csak elővételben)

Fesztiválvideók

Hozzászólások

  • 2008.06.23 13:16:41betegsrac

    Veszprémi utcazene fesztivál: www.utcazene.hu/

    teljesen ingyenes, Veszprém belvárosában, évről évre színvonalasabb utcazenei programok párhuzamosan 4-5 szinpadon, este 8tól nagyobb nevek akiket más fesztiválokon is látsz, de ezek is ingyen

  • 2008.06.23 17:17:43Császári Flóra

    Kárpátaljai Könnyűzenei és Képzőművészeti Fesztivál



    Az élő zene és a művészetek fesztiválja Kárpátalján és a Beregvidéken.





    Aki mer határt átlépni egy fesztivál kedvéért, annak itt a lehetőség, ugyanis az Ukrajnai magyarok is csinálják a fesztivált, és ráadásul a program nagyon ígéretesnek látszik. A fesztivál 400 km-re Budapesttől, Ukrajnában lesz. Az ötletadók és a lebonyolítók ottani magyarok, a fellépők itteni magyarok, nincsenek multicégszponzorok és nem nyomnak az ember arcába léptennyomon valamit, amit meg kéne vennie. Ráadásul a négy napos buli kevesebbe kerül, mint itthon egy napi jegy a nagy fesztiválokra.



    A KKKF 4 napja az egyik legszínesebb hosszú hétvégéje Kárpátaljának. Kulturális, és szórakoztató dömping lesz a Jánosi stadionban pár kilométerre a beregsurányi illetve a barabási határátkelőtől. Ez a fesztivál minden korosztály számára kínál megfelelő programot, a könnyűzenétől a folklóron át a pop és a rock világából vonultat fel előadókat.



    A nagy koncertek előtt napközben a régió tánccsoportjainak bemutatkozásától kezdve, a vízifocin, a civil sátrakon és a kiállításokon át a képzőművészeti tevékenységekig minden kipróbálható, nem beszélve arról, hogy mindez a Kárpátok adta lenyűgöző környezetben. A választékban mindenki megtalálhatja a számára legjobban érdekelt tevékenységet, vagy épp ellenkezőleg, a "nem tevékenységet", azaz a pihenés különböző formáit. A művészet adta összes forma képviseli magát, főleg a Kárpátaljai magyarok tolmácsolásában

    Természetesen minden este zenekarok és dj-ék lepik el a nagyszínpadot a helyi kedvelt csapatok után. Csütörtökön a Kiende, a Vodku, a Heaven Street Seven és a csámisi! zenekar. Pénteken a Kéményseprők, a Jurij, a Supernem és a Kowalsky meg a Vega egészül ki Jamie Winchesterrel. Szombaton egy perui énekesnővel felálló Sonia and the Soulbrakers után Majka feat Tyson és a United zenekar teremti a hangulatot. Vasárnap Emílió, az Animal Canibals, majd Roy és Ádám, végül a Kaukázus csapata zárja a névsort Szalai Évával, a nyár nagy slágerével. A koncertek után a DEK dj csapata (tanGate, andorgroung, Horserabbit) és Izil, a Petőfi rádióból rakja majd a bakeliteket helyi dj-ékkel egyetemben.



    Fellépők:



    Kiende



    Kéményseprők



    All in



    Sonia and the soulbrakers(Perui-magyar zenekar)



    Emilió



    Vodku



    Jurij



    Majka feat Tyson



    Animal Cannibals



    Heaven Street Seven



    Kowalsky meg a Vega , vendég Jamie Winchester



    United



    Roy és Ádám



    csámisi!



    Supernem



    Izil (Petőfi rádió)



    Kaukázus



    Dj-k: DEK / Dynamic Ego Killaz: tanGate, andorground, Horserabbit





    Dj Navay





    Honlap: www.kkkf.org



    Pontos helyszín: Makkosjánosi



    Időpont: Július 10. 15:00 órától július 13. hajnaláig



    Belépő:

    Felnőtt: 1000 Ft

    Diák: 800 Ft

    Bérlet: 3000 Ft





    További info:



    Császári Flóra

    06 30 210 46 63

    freeflora@gmail.com

    flora@dek.dj





    Helyi contact:



    Komlósi István

    +380934294070

    info@karpatfest.com.ua

    komi@karpatfest.com.ua



  • 2008.06.23 17:41:14Metaflóra

    Kárpátaljai Könnyűzenei és Képzőművészeti Fesztivál



    Az élő zene és a művészetek fesztiválja Kárpátalján és a Beregvidéken.



    Aki mer határt átlépni egy fesztivál kedvéért, annak itt a lehetőség, ugyanis az Ukrajnai magyarok is csinálják a fesztivált, és ráadásul a program nagyon ígéretesnek látszik. A fesztivál 400 km-re Budapesttől, Ukrajnában lesz. Az ötletadók és a lebonyolítók ottani magyarok, a fellépők itteni magyarok, nincsenek multicégszponzorok és nem nyomnak az ember arcába léptennyomon valamit, amit meg kéne vennie. Ráadásul a négy napos buli kevesebbe kerül, mint itthon egy napi jegy a nagy fesztiválokra.



    A KKKF 4 napja az egyik legszínesebb hosszú hétvégéje Kárpátaljának. Kulturális, és szórakoztató dömping lesz a Jánosi stadionban pár kilométerre a beregsurányi illetve a barabási határátkelőtől. Ez a fesztivál minden korosztály számára kínál megfelelő programot, a könnyűzenétől a folklóron át a pop és a rock világából vonultat fel előadókat.



    A nagy koncertek előtt napközben a régió tánccsoportjainak bemutatkozásától kezdve, a vízifocin, a civil sátrakon és a kiállításokon át a képzőművészeti tevékenységekig minden kipróbálható, nem beszélve arról, hogy mindez a Kárpátok adta lenyűgöző környezetben. A választékban mindenki megtalálhatja a számára legjobban érdekelt tevékenységet, vagy épp ellenkezőleg, a "nem tevékenységet", azaz a pihenés különböző formáit. A művészet adta összes forma képviseli magát, főleg a Kárpátaljai magyarok tolmácsolásában

    Természetesen minden este zenekarok és dj-ék lepik el a nagyszínpadot a helyi kedvelt csapatok után. Csütörtökön a Kiende, a Vodku, a Heaven Street Seven és a csámisi! zenekar. Pénteken a Kéményseprők, a Jurij, a Supernem és a Kowalsky meg a Vega egészül ki Jamie Winchesterrel. Szombaton egy perui énekesnővel felálló Sonia and the Soulbrakers után Majka feat Tyson és a United zenekar teremti a hangulatot. Vasárnap Emílió, az Animal Canibals, majd Roy és Ádám, végül a Kaukázus csapata zárja a névsort Szalai Évával, a nyár nagy slágerével. A koncertek után a DEK dj csapata (tanGate, andorgroung, Horserabbit) és Izil, a Petőfi rádióból rakja majd a bakeliteket helyi dj-ékkel egyetemben.



    onlap: www.kkkf.org



    Pontos helyszín: Makkosjánosi



    Időpont: Július 10. 15:00 órától július 13. hajnaláig



    Belépő:

    Felnőtt: 1000 Ft

    Diák: 800 Ft

    Bérlet: 3000 Ft





    További info:



    Császári Flóra

    06 30 210 46 63

    freeflora@gmail.com

    flora@dek.dj

  • 2008.06.23 22:43:05kampec

    hát igen, fishing on orfűről az idei év szerintem legjobb üde fesztiváljáról már lemaradtatok :), persze itt júliusi programokról van szó, gyertek Rockmaratonra... tényleg rockmaraton miért is hiányzik a felsorolásból akkor már? (külföldi nevesebb fellépők: Amorphis, Finntroll, Soilwork.

  • 2008.06.23 22:48:01NORBERT

    van meg akor a félsziget fesztivál

    marosvásárhely, románia

    www.felsziget.ro

    fellép pl morcheeba

  • 2008.06.23 22:55:02FDR

    No Man’s Land Festival



    Helyszín: Somogy Megyei Gyermektábor – Fonyódliget

    Időpont: 2008 július 23-27.



    Fellépők:



    NAGYSZÍNPAD:



    LIVE ACT:



    Beyond (Procyon - HU)



    Bliss (Phantasm, Nutek - IL)



    Der Dritte Raum (Harthouse, Virgin, Cocoon, Resopal - DE)



    Frantic Noise (Dark Prisma, AuraQuake - AR)



    Headroom (Nano - ZA)



    Kalumet (Halu Beats - HU)



    Klopfgeister (Iono, Balloonia, Millenium - DE)



    Megalopsy (Dark Prisma - AR)



    Multi Effect Professor (No Man's Land, Vestaxdj.Hu, Beatspecialists, NVC - HU)



    Para Halu (Psylife Music - HU)



    Penta (AuraQuake - Azores Islands, PT)



    Shiva Chandra (Spintwist - DE)



    Symphonixx (Bluetunes - DE)



    Tegma (Tribal Vision - SE)



    XSI (Mind Control - FR)



    Y-East (Independent - HU)



    DJ SET:



    Arara vs Stratos (Candyflip, Slikit - GR)



    Criss Source (Mauritius Music - DE)



    Dr Zoidberg vs The Gammer (No Man's Land, [party.origo.hu], NVC - HU)



    Edoardo (Neurobiotic - IT)



    Era (Winnie-One Studio - HU)



    ET (Psyguys - HU)



    Evgeny vs Zombi (Beef, Plusquam - IL)



    Fabio Gianelli (Italo Business, Logical, Material Series, Ocean Dark - IT)



    Görgö (Human Touch - HU)



    Harada (Audio Therapy - DE)



    Ilija Grom (Phantasm - MK)



    Indepth (Mikelabella - IL)



    James Monro (Tropical Beats - GB)



    Jens Lissat (Ministry Of Sound, Toolroom - DE)



    Josko (Neurobiotic - IT)



    Justin Chaos (Binari Music, Point Red - AR)



    Mapusa Mapusa (Bluetunes - DE)



    Max Wane vs Plaz (No Man's Land, Beatspecialists - HU)



    Pascal FEOS (LEVELnonZERO - DE)



    Polymorphin (Schallschnelle - HU)



    Sassah (GF Rec. - BR)



    Simon B (Twisted - GB)



    Skunkbeat (Chaishop - DE)



    Slater (Tribal Vision - CZ)



    Steven-M (two-B-music - DE)



    Szundi (Candyflip - HU)



    Thomas Penton (Tribal Vision - US)



    Tsubi (Human Touch - HU)



    Wylhelm (Askarabaskara Crew - HU)



    PARTYSAN SZÍNPAD:



    Andy Slate (Soulmate, Dizkotronik, Missile, Alt Route, DSR - DE)



    Ben Long (Naked Lunch, Potential, Tortured - GB)



    Benzol (Strip - HU)



    Bjoern Mandry (Mauritius Music - DE)



    Carco vs. Kevin Fenton (Drumloop/Electrofunction- HU)



    Cartman (JustMusic.FM - HU)



    Chris Wood (Level Non Zero - DE)



    Collins & Behnam (Rotation, Analytic Trail, Titanium, Ego - HU)



    Domenic D'Agnelli (LevelNonZero, Greatstuff, Pineapple, Plastilin - IT)



    Dr. Lion (Partysan - HU)



    Isu (Minimalheadz - HU)



    Kid Chris (Open Bar, Circle, Pacha, Queep - DE)



    Killer Sister (Unsigned - UA)



    Laking (D250 Laboratories - HU)



    Oliver Moldan (Toolroom, Baroque, Rapid Response, Audio Therapy - DE)



    Pedro aka Waxman (Tilos - HU)



    Sorgenkint (SorgenVIBES, Acidtracks, Membrane - DE)



    Tim Taylor (Missile - UK)



    Tom vs Guri (Groove Criminals - IL)



    Ufi (TFR - HU)



    ALTERNATÍV SZÍNPAD:



    KONCERTEK:



    Balkan Fanatik (HU)



    Barabás Lőrinc Eklektric (HU)



    Colorstar (HU)



    Dj Bootsie Quartet (HU)



    Drap (HU)



    Irie Maffia (HU)



    Kliment (BG)



    Korai Öröm (HU)



    The Carbonfools (HU)



    Turbopauza (HU)



    PARTYK:



    Love Alliance Night



    Bosi (Love Alliance - HU)



    Krama (Love Alliance - HU)



    Biggie (Love Alliance - HU)



    MC Milli Chab (Love Alliance - HU)



    Hairy Night



    Andre (Hairy - HU)



    Naga (Hairy - HU)



    Beta (Hairy - HU)



    Marvin (Unsigned - HU)



    Hip Hop Night



    Cadik (All Soundz - HU)



    Mango (Gimmeshot - HU)



    Quick (Peaches 'n Cream - HU)



    Smoke-Break Night



    Breakfastaz (The Breakfast Club - UK)



    Ctrl Z (777, Hardcore Beats, Rat - UK)



    Ludmilla (Ayra, EN:Vision, Fingerlickin' White - HU)



    Employees (Smokebreak - HU)



    Egyéb infó:



    Bérelhető faházak:



    2, 3, 4, és 6 ágyas szobák épületenként közös zuhanyzóval, wc-vel és hűtőszekrénnyel.



    Ár (Idegenforgalmi adóval): 2.400 HUF / fő / éj



    Tel.: 06-85-361-440, 06-85-362-253



    E-mail: postmaster@gyermektabor.t-online.hu, fonyodliget@freemail.hu



    A faházakat lefoglalni csak július 1-éig lehet!



    Belépő:



    Hetijegy:



    Érvényes a fesztivál teljes időtartama alatt



    Ára elővételben:



    Május 1-től május 31-ig: 8500 HUF



    Június 1-től június 30-ig: 9500 HUF



    Ára a helyszínen: 11000 HUF



    Hétvégi jegy:



    Érvényes július 25-én pénteken 20h-tól a fesztivál végéig



    Ára a helyszínen: 5500 HUF



    Napijegy:



    Érvényes a vásárlás napján 16h-tól másnap 16h-ig



    Ára a helyszínen: 3500 HUF



    Jegyárusítás online: www.nomanslandfestival.com



    Jegyárusító helyek:



    Psybaba Records (május 1-től)



    1068 Budapest, Király u. 28.



    Tel.: +36 (1) 322 62 62



    Nyitvatartás: Hétfő-Péntek 12h-18h, Szombat 12h-15h



    Akt Records (május 1-től)



    1091 Budapest, Üllői út 51



    Tel.: +36 (1) 215 96 92



    Nyitvatartás: Hétfő-Péntek 12h-19h, Szombat 12h-16h



    www.aktrecords.hu



    Vestax Shop (május 1-től)



    1066 Budapest, Jókai u. 1.



    tel: +36 (1) 302 40 13



    Nyitvatartás: Hétfő-Péntek 12h-20h



    vestaxdj@t-online.hu



    www.vestaxdj.hu



    Ezt megláttam, azt mondtam nem érdekel más :D

    Fele annyi a belépő mint a többire, és minden igényt kielégítő. Only electronic

  • 2008.06.23 22:57:10globglob

    Ez is lesz:



    I. GYOPÁROSI ROCKFESZTIVÁL

    Helyszín: Orosháza Gyopárosfürdő

    Fellépő együttesek:



    2008. július 03-án csütörtökön:



    - 16.00 órától BENEFIT

    - 18.00 órától BLUES COMPANY

    - 20.00 órától DEÁK „BILL” GYULA

    - 22.00 órától KORÁL

    - 23.30 órától TEQUILA



    2008. július 04.-én pénteken:



    - 16.00 órától SZEKCIÓ

    - 18.00 órától ISMERŐS ARCOK

    - 20.00 órától KORMORÁN

    - 22.00 órától BESENYŐ BLUES BAND

    - 23.30 órától INDIGÓ



    2008. július 05.-én szombaton:



    - 16.00 órától EXON

    - 18.00 órától P.MOBIL

    - 20.00 órától RÜCKWARTS

    - 22.00 órától KARTHAGO

    - 23.30 órától ZORALL



    2008. július 06.-án vasárnap:



    16.00 órától THE NEXT

    - 18.00 órától PAPA BLUES BAND

    - 20.00 órától POKOLGÉP

    - 22.00 órától OSSIAN

    - 23.30 órától MYSTERY GANG

  • 2008.06.23 22:57:18gr7

    egy kiss korr:



    Baleset miatt elmarad Goran Bregovic VOLT-os koncertje... ahogy ez olvasható a sziget.hu -n is. Helyettük a tróger huligenz lesz. :(

  • 2008.06.23 23:12:25paulkemp

    gr7 ugye ez csak vicc Goranék helyett huligenz??????

  • 2008.06.23 23:23:08anusdei

    Wacken Open Air! Nem éppen a környéken rendezik, meg augusztusba is átcsúszik, de ezerszer jobban megéri, mint a "quimby,subscribe,ossian,tcs,depresszió stb minden fesztiválon" jellegű vackok... Már annak, aki szereti a metalt!;)

  • 2008.06.23 23:40:36boni

    volton nem lesz goran bregovic mert leesett a cserkofarol es osszetorte magat.

  • 2008.06.23 23:55:30Mao elvtárs

    A technosabb vonal kedveloinek Sterbinszky, Budai, Newl, meg Fiesta es Irigy Honapjmirigy Veszprem mellett az RJ Tuning gyorsulasi versenyen, julius 18-20.

    www.rjgyorsulas.hu

    itt lesz vizespolos automosas meg csajos-autos szepsegverseny meg hasonlok is, a csajokat viszi:

    info: www.diamondhostess.hu

  • 2008.06.24 00:00:02imi

    jó lesz ez nekem itt helyben :)

    www.malomsorozo.hu

  • 2008.06.24 00:10:11háj

    Ajánlanám a Tusványosi Szabadegyetemet!!!

    Júl 15-20, Tusnádfürdő

    Ebben csak a vonatjegy drága, attól függően merről jössz!



    tusvanyos.ro/

  • 2008.06.24 00:15:22Nap

    Azért a rockmaratont se felejtsük el. Igaz ugyanakkor lesz mint a Hegyalja, de legalább olyan jó.

  • 2008.06.24 00:20:24mjk

    akinek kell két sziget jegy a 8000 helyett 5000 ftos darabáron a 16-ai napra az dobjon egy mailt a majek kukac freemail hu ra

  • 2008.06.24 00:23:47Lindenthal

    Azt mondták pár napja, hogy nem ad engedélyt a sziget szinpadainak felépítésére az önkormányzat. A kérdés még nem dőlt el, akkor meg mi a faszért árulják a jegyeket?

  • 2008.06.24 00:30:43posger

    Quimby, Kaukázus, Kiscsillag, Kispál

    ez a zenekarok a cikk szerint nem rock zenekarok? WTF?

  • 2008.06.24 01:02:33Grundaktiv Gergő

    Kaukazus legjobb.

  • 2008.06.24 01:11:52gutto

    KOTTA FESZTIVÁL!!! Magyarország legnagyobb házibullija!

  • 2008.06.24 08:02:39FőKalóz

    tusvanyos.ro .- azaz a tusnádfürdői fesztivál. Van akinek poltika, nekünk inkább zene és társaság. programból

    KONCERTEK

    Role, Balkan Fanatik, Deák Bill Gyula

    Vama, Nemez, Hargita Néptáncegyüttes

    Szászcsávási cigányzenekar, Jánosi együttes – táncház

    Kistehén Zenekar, Anima Sound System – Live

    Hot Jazz Band, KFT

  • 2008.06.24 08:06:14Beatles

    Lesz ám Alhana tábor is idén:)

    június 27-29 Mátrafüred-Sástó.

    www.tabor.alhana.hu

  • 2008.06.24 08:10:10vikkk

    goran bregovic nem jön a VOLT-ra mert leesett a cseresznyefáról. helyette a hooligans :p

  • 2008.06.24 08:23:22EvaTunde

    na meg persze Rockmaraton is lesz júliusban...

  • 2008.06.24 08:54:37farky

    Emberek! Szegedet már el is felejtjük?

    www.szin.org/

  • 2008.06.24 09:02:28Tadeus

    Hali!



    Minek Magyarországra menni, amikor határontúlon sokkal jobb bulik is vannak megfizethető áron.



    Ime a vajdasági felhozatal:



    Dombos Feszt - Kishegyes (július 3. - 26.)

    Program:





    Július 3., csütörtök, Hegyalja utca



    Belépőjegy: 150 dinár

    19.00 – Kemencés finomságok

    19.30 – Barcsik Géza képzőművész kiállítása a Kemencekápolnában

    20.00 – Hivatalos megnyitó - A fesztivált megnyitja Palya Bea – Dresch Mihály duó

    20.20 - Fényfestészet a löszfalon

    20.30 – Romengi Zor (Budapest)

    22.00 – Boban & Marko Markovics Orkestar / sztárvendég Palya Bea

    23.15 - Tábortűz

    23.45 – Janika Balázs öröksége: Marijacsi – tamburások Újvidékről





    Július 4., péntek, Hegyalja utca



    Belépőjegy: 150 dinár

    18.30 - Kemencés finomságok

    19.00 – Juhász zenekar gyerekkoncertje

    20.00 - Fényfestészet a löszfalon

    20.00 – Prímástalálkozó

    Lakatos Róbert és a RÉV ( Révkomárom - Szlovákia)

    Juhász zenekar (Szabadka)

    22.30 – Agostones térzene (Budapest – H)

    23.00 – Tábortűz

    23.59 – Boris Kovacs – & Crossing Worlds: Disappearing World



    Július 5., szombat, Hegyalja utca



    Belépőjegy: 150 dinár

    19.30 – Kemencés finomságok

    20.30 – Fényfestészet a löszfalon

    20.30 – Dresch Mihály: Gyimesi népzene - kisér Révész Róbert (gardon)

    21.00 – Korai Öröm (Budapest – H)

    23.00 - Tábortűz

    23.00 – Sarajevo Drum Orchestra (Sarajevo – BiH)

    24.00 – DJ Rromano Suno (Belgrád)



    Július 6., vasárnap, Hegyalja utca



    Belépőjegy: 150 dinár

    20.00 – Kemencés finomságok

    20.30 – Fényfestészet a löszfalon

    21.00 – Monyo Projekt (Ro-H – Ser)

    22.30 – Langaléta garabonciás gólyalábas produkciója (Kecskemét)

    23.00 – Tábortűz

    23.30 – Gulyas Exotica (Budapest)

    03.00 – Fényfestészet game over

    Belépőjegy mind a négy napra: 450 dinár!!!

    Jegyrendelés: 064 2526931

    Külföldről hívva: 00 381 64 2526931



    Július 11., péntek

    18.00 – Megemlékezés az 1848/49-es emlékműnél



    Hegyalja utca

    Belépés: önkéntes adomány

    21.00 – SamBass

    22.00 – Besh o Drom

    23.00 – Tábortűz

    24.00 – SamBass - party



    Július 12., szombat



    10.00 – Paintball-verseny

    Infó: 063 8279207

    Külföldről hívva: 00 38163 8279207



    16.00 – Dombos legkisebb hegyei – Kishegyes legnagyobb dombjai

    - kerékpártúra - a résztvevők között egy kerékpárt sorsolunk ki.

    Infó: 064 6699734

    Külföldről hívva: 00 381 64 6699734



    Hegyalja utca

    Belépés: Önkéntes adomány

    18.00 – Gyerektáncház és játszóház

    19.00 – Irodalmi csevely

    21.00 – Dj Iro Dalom



    Július 13., vasárnap

    Tűzoltóotthon

    09.00 – Sakktorna



    Futballpálya

    17.00 – Kispályás focitorna



    Július 14. – 17.

    Dombos Green Projekt: INNA Szalma benzinkút

    ®Edeti & Campus által építendő ökokút a Hegyalja utcában...ahol lesz mit enni, inni..



    Július 18.,péntek, Hegyalja utca

    18.00 – Campus – Építészet az Alföldön – XII. találkozó

    19.30 – Kisszínpad: irodalmi csevely sztárvendéggel

    21.00 – Szabó Gergely felolvasóestje

    22.30 – DJ Hédi-Lóci



    Július 19.,szombat

    10.00 – Campus – Építészet az Alföldön – XII.találkozó

    19.30 – Kisszínpad: irodalmi csevely sztárvendéggel

    21.00 – Mirnics Gyula: Jan Berger hazatér

    22.30 – Dombos Café

    Lounge, downtempo, nu-jazz, deephouse.

    Projektor, tábortûz, rostély.





    Július 20.,vasárnap

    7.00 – Campus – Építészet az Alföldön – XII.találkozó

    Szakmai kirándulás





    Július 25., péntek, Hegyalja utca



    Belépő: önkéntes adomány

    17.00 – Bográcsfőző verseny

    Infó: 064 2526931

    Külföldről hívva: 00 381 64 2526931



    20.00 – esti mese Berecz Andrással

    20.30 – Tanyaszínház idei előadása: Joseph Stein – Hegedűs a háztetőn

    22.00 – esti énekóra Berecz Andrással



    Július 26. szombat, Hegyalja utca



    Belépő: önkéntes adomány

    20.00 – Kemencés finomságok

    21.00 – L’art pour l’art társulat

    23.00 – Záróbuli



    EXIT (Újvidék) július 10-13)



    Fellép többek között: Sex Pistols, The Hives, Nightwish, Besh O Drom, SHAM 69, PASO, Disciplina Kitschme, Paul Weller, Sven Vath, Tiamat stb...

    Lásd: www.exitfest.org



    Nyári Ifjúsági Játékok - Zenta - július 23-26

    Fellép többek között Ossian, Auróra, Kispál és a Borz, United, Sugarloaf, Heaven Street Seven, Hobo Blues Band, Depresszió, 3Oy stb...

  • 2008.06.24 09:15:09The_Evil

    Bravó, sikerült kihagyni a Hegyalja ajánlóból a Katatonia-t? Lehet, h nem ismeritek, de akkor minek írtok ajánlókat??

  • 2008.06.24 09:16:27Döme

    Azért ez kicsit erős, hogy "sokkal jobb bulik":)



    A balatonsound a nonpluszultra, aki volt ott tavaly az tudja. Fatboy Slim aka Norman Cook pedig az ISTEN, miatta angliáig elmentem, és most csak a balcsira kell:)

  • 2008.06.24 09:26:44zolo

    Jól utánanéztetek megint a dolgoknak, gratulálok.

    Rockmaratont kihagyni...

    Egyre szarabbak vagytok.

  • 2008.06.24 09:29:24Herr Stahl

    Aki kedveli a kisebb, családiasabb fesztiválokat, ajánlom figyelmébe: www.szarfeszt.hu

  • 2008.06.24 09:30:13Elemér_

    Kulturális fesztiválok legjobbika is kimaradt:

    www.misztralfesztival.hu/



    REGEJÁRÓ MISZTRÁL FESZTIVÁL 2008

    Nagymaros



    Július 18., Péntek



    Templomkerti színpad

    18:00 - Chalga

    20:00 - Ifjú muzsikás



    Gondolatok háza

    21:30 - Misztrál

    23:00 - Nagymarosi színkör



    Művelődési táncház

    23:00 - Ifjú muzsikás





    Július 19., Szombat



    Gondolatok háza

    23:00 - Valkó banda

    23:55 - Sebestyén István (mesélő)



    Művelődési táncház

    23:00 - Técsői banda (Máramarosi)



    Duna-parti színpad

    10:00 - Dalnokverseny

    16:00 - Tolcsvay trió

    18:30 - Vágtázó Csodaszarvas

    21:40 - Misztrál



    Templomkert

    12:00 - Baranta-bemutató



    Reneszánsz-színpad

    13:00 - Bourdon együttes

    14:00 - Kátai Zoltán

    15:00 - Vagantes trió



    NYUGAT - színpad (templomkert)

    17:20 - Huzella Péter

    20:20 - Kaláka





    Július 20., Vasárnap



    Gondolatok háza

    23:00 - Nemes Levente

    23:55 - Eszter-duó



    Művelődési táncház

    23:00 - Bácsi Gyurka zenekar (moldvai)



    Duna-parti színpad

    13:30 - A komédiásból lett barát

    15:45 - Hangraforgó

    18:30 - Söndörgő

    21:30 - Ferenczi György és a Rackajam



    Templomkert

    10:00 - Világfa regélő meselabirintus 12 játékmesterrel



    NYUGAT - színpad (templomkert)

    14:45 - MacskaSzem

    17:00 - Túlpart

    20:00 - Szélkiáltó

  • 2008.06.24 09:34:06Ödönke

    Ezz az meg van a jegy Balaton Soundra!. Nagyon jo warmupok lesznek szal azokat is érdemes megnézni

  • 2008.06.24 09:34:28kumisz

    Irány a balatonsound,csak még jegyem nincs.Drága a napi 7rugó

  • 2008.06.24 09:38:51alkeeeesz

    hááát én oda megyek ahol occso a sörrrrr:)

  • 2008.06.24 09:40:39Havasar

    Drágának tűnik igen de viszont ha egyenként mennél el a koncertekre sokkal többre jönnél ki!

  • 2008.06.24 09:41:11kc

    "CSÓSTOCK" II. Nagykanizsa, Csónakázó-tó

    2008.06.26. - 2008.06.28.



    2008-06-26 csütörtök



    11:30 Megnyitó

    12:00 ALARM-Nagykanizsa-hard rock

    13:00 Under the Bridge-Egervár-tánc/bukfenc zene

    14:00 Beer Lack-Nagykanizsa-punk

    15:00 Doom Angel-Nagyatád-heavy metal

    16:00 Phantom-Zalaegerszeg-rock

    17:00 Darkland-Bázakerettye-gótikus power metal

    18:00 Csendet Kérünk-Nagykanizsa-punk rock

    19:00 Sinathrop-Budapest-heavy metal

    20:00 BLUES/VERS-Budapest-rock blues

    21:00 Shock-Szigetvár-thrash/hc

    22:00 Fürgerókalábak



    2008-06-27 péntek



    12:00 Disinfection-Szigetbecse-death metal

    13:00 Splitmind-Komló-melodic metal

    14:00 Eskabbe-Veszprém-ska

    15:00 Dantes-Budakalász-klasszikus heavy-metal

    16:00 Detonic-Kaposvár-heavy metal

    17:00 Paediatrician-Kiskunlacháza-gore/grind

    18:00 Perforált Vakbélgyulladás-Nagykanizsa-punk rock

    19:00 Fugu-Budapest-cross’n’roll

    20:00 Tolerancia-Szerbia/Magyarkanizsa-punk rock

    21:00 Késő Bánat-Nagykanizsa-punk

    22:00 Embers



    2008-06-28 szombat



    12:00 Killing Inside-Nagykanizsa-metal/speed thrash

    13:00 Doghitters-Székesfehérvár-hardcore/metal

    14:00 Taste My Pain-Nagykanizsa-tribal metalcore

    15:00 Khan Abyss-Pethőhenye-progresszív metal

    16:00 Empty Dreams-Szászrégen, Románia/Erdély-dallamos gótikus metal

    17:00 Kopor-Show-Sepsiszentgyörgy,Románia/Erdély-heavy metal

    18:00 Self-Destruction-Nagykanizsa-min. thrash/hc

    19:00 Endemik-Domoszló- modern metal

    20:00 Mélypont-Nagykanizsa-thrashcore/metalcore

    21:00 Septicmen-Várpalota-thrash metal

    22:00 Mangod Inc.

    23:00 Mystery Gang



    napi jegy 1000, 3 napos jegy 2000



    www.ka-rock.hu/feszt/csostock.html

  • 2008.06.24 09:41:55abbé

    Misztrál fesztivál, Nagymaros!



    misztralfesztival.hu/index.php?NODE=WebEvents&year=2008

  • 2008.06.24 09:42:22Bocika

    Ödönkeee!Neked már megvan a jegyed?jó Neked..én idén szerintem kihagyom :S...nincs zsé blö :(

  • 2008.06.24 09:46:55Totti

    Én megyek a B Soundra ha törik ha szakad, bár nemtudom énse még honnan lesz jegyem ha nemtalálok nyári melót:S

  • 2008.06.24 09:49:51avogadro00

    birom mikor a sok "punk" lejmol a 20-30e bakkancsában, annyira szánalmasok

  • 2008.06.24 09:52:50Ödönke

    Bociak meg Totti! Nem muszály meg venni a jegyet, meg is lehet nyerni!:. mivel sokan írták h drága a jegy ezért elkezdtem böngészni és ráakadtam a heineken egyik oldalára ahol van esély a jegy nyerésre

  • 2008.06.24 09:54:43Tibike1

    azért lejmolnak mer az éves fizetésüket ráköltöttek a bakancsra..ne legyél ilyen:)

  • 2008.06.24 09:55:42Bocika

    ohhaa...és mit kell tennem azért h nyerjek :D ?

  • 2008.06.24 10:04:40Ödönke

    Egy kvizen kell részt venni és ha ügyes vagy akkor nyerhetsz, ezzen az oldalon van valahol www.heinekenmusic.hu

  • 2008.06.24 10:10:13zipi

    Belgium DourFestival

    www.dourfestival.be/en

  • 2008.06.24 10:20:10One Drop Promotions

    LB27 Reggae Camp



    index.hu/info/lb27camp

  • 2008.06.24 10:22:46slepimis

    nem tűnik nehéznek

  • 2008.06.24 10:28:48Metaflóra

    A drága jegyárak miatt írtam... Hát Kárpátalján ez nem problem... És lesz Kaukázus is, meg Heveny is és sok jó ízléses zenekar... meg folklór, meg sok izgi sátor, meg női vízifoci (a fiúknak szúrtam be:))a nem szép weboldal ne tévesszen meg titeket:) www.kkkf.org



  • 2008.06.24 10:40:44Gabbye

    A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete 2008. június 27-29. között rendezi meg a Szent László Napok kulturális rendezvénysorozatot. Helyszíne a Szent László templom és környéke. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!A részletes program a csatolt dokumentumban olvasható.



    www.kobanya.hu/xker-portal/document/2/1/5/6/doc_url/szent_laszlo_prospektusbelso12.jpg

  • 2008.06.24 10:46:20etzel

    Agárdi Cigánymeggy

  • 2008.06.24 10:48:10Delcon

    Kecel Festival 2008



    2008. július 25. péntek 21.00 – 10.00



    A július 25-i napijegy érvényessége:

    2008.07.25. péntek 21.00 - 2008.07.26 szombat délelőtt 10.00)



    LEE BURRIDGE (UK)

    NIC FANCIULLI (UK)

    STEVE BUG (D)

    Először Magyarországon!

    GUIDO SCHNEIDER (D)

    MARC ANTONA (FR)

    Először Magyarországon!

    DAN GHENACIA (FR)

    Először Magyarországon!

    NICK CURLY (D)

    Először Magyarországon!

    KID CHRIS (RO)

    Kühl, Pat Duff, James Cole, Shabaam, Hawky, Junkie,

    Dave Van N, Sikztah, ’G’ aka Groundchief and Flack.su

    (The Peepshow Ownerz), Morth





    2008. július 26. szombat –

    nappal 10.00 – 22.00



    (A 2 napos bérlettel és a július 26-i szombati napijeggyel is látogatható.)



    HUNGARIAN DEEP HOUSE GATHERING



    Dobostomi, Dandy, Pöli & Rocha, Surprise, James Cole, Shabaam, Forteba, Zoltan from P60, Zee aka Jaffasurfa, Madox, Tomahawk aka NoSolution, Flashdown, Rony Breaker, Blatti, Kenny



    DJ AND MUSIC CONFERENCE

    18.00 – 22.00





    2008. július 26. szombat –

    éjjel 22.00 – kb. 09.00



    A július 26-i napijegy érvényessége:

    2008.07.26 szombat délelőtt 10.00 - 2008.07.27 vasárnap

    reggel a rendezvény zárásáig



    RENAISSANCE

    AMNEZIA



    GUY GERBER (IZ)

    HYBRID (UK)

    TOM MIDDLETON (UK)

    RENÉ AMESZ (NL)

    GLENN MORRISON (CAN)

    LES SCHMITZ (S)

    Először Magyarországon!

    ACIM (YU)

    KOOL (RO)

    Chriss (from Quasar), Tommyboy, Benny, Muzzaik (Danny-L, Sullivan),

    Newl, Fantastic 4 – Andrewboy, Manic-N, Schiipman, Slide, Cartman,

    Mannel, Clark

  • 2008.06.24 11:01:47hinnye

    és a paksi gastroblues fesztivál?

    a legjobb hangulatú buli széles e földön

  • 2008.06.24 12:00:07Kombiné

    INTERNET FESZTIVÁL ONLINE



    Július 1-től 31-ig.

    Helszín: otthon, számítógép elött.



    Programok:

    vindóz, linuksz, osx, firefox, internet explorer, száfári, opera



    Fellépők: mindenki, aki fellép online.



    Ár: internet előfizetési díj



    Napijegy: nincs

    31 napos bérlet: internetszolgáltatónál váltható.



    Napsütés általi leégés: esélytelen

    Sör: boltból

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Friss kommentek

Comment:com

Évadzárók 2013: Norma Bates a Világ legjobb anyukája
Ugyan ez egy évadzáró, összegző poszt akar lenni, mégsem leszünk akkora szemétládák, hogy az évad utolsó részének történéseivel példálózunk, mert nem akarjuk senki kedvét szegni, hogy ilyen pazar sorozatot nézzen.

KönyvesBlog

A Könyvhéten indul az Athenaeum Kiadó új krimisorozata
Friss magyar krimisorozatot indít az Athenaeum Kiadó.

Lángoló Gitárok

Naplopó - Verőköltő-klippremier
A Verőköltő zenekar három éve alakult, tavaly év elején jelent meg az első nagylemezük, az Én előttem, amit év végén követett a Későbe ér című második, de szerepeltek a Holnaphoz Holddal című Kispál és a Borz- feldolgozáslemezen.

Shopline

Travelo

Hirdetés