Bulik Soprontól Zamárdiig

2009.04.05. 16:19 Módosítva: 2009-05-24 10:22:07
0 hozzászólás

Újabb nemzetközi neveket, számszerűen huszonhetet jelentettek be a Volt, illetve a Balaton Sound fesztiválokra vasárnap. Előbbinél a Ladytront, és az Art Brutot már tudtuk, mivel azok saját weblapjaikon közzétették a soproni dátumokat, de például ugyanide jön a metálban erős Sepultura is, akik idén jelentkeztek egy koncepciózus új lemezzel, és fellép Goldie is, ha valaki drum&bass-re vágyik, illetve egy rakás más ismert név. Mellesleg ez lesz a 17. Volt, és szokás szerint július legelején, azaz 1-4-ig lehet majd Sopronban bulizni.

Ugyan van fellépő, aki visszamondta a már meghirdetett Balaton Sound fesztiválos buliját, de helyette bejelentettek másokat. Ilyeneket, mint a mostanában nagyon menő MSTRKRFT, az itthon igen népszerű Nouvelle Vague, a Dub Pistols, a legendás hiphop veterán Guru Jazzmatazz nevű dzsessz-hiphop projektje, és így tovább. A Zamárdiban tartott főként elektronikus zenékkel operáló partit rögtön a Volt utáni héten indítják július 9-én, és négy teljes napon át lehet a Balaton partján amortizálni magunkat.

Egyébként mindkét fesztivál még szervezés alatt áll, így ez még mindig koránt sem a végleges line up, és természetesen a hazai zenei élet színe java is képviselteti magát rajtuk, de őket nem soroljuk most fel, mert úgyis mindeki tudja kik lesznek azok. Összesen mintegy 400 programmal készülnek a szervezők a két bulira, amikre a jegyeket már akár meg is lehet vásárolni a kijelölt irodákban, illetve a honlapokon.