Az egyik jön, a másik megy

A Novarock első napjának nagy kérdései: mekkora hakni lesz a Faith No More újjáalakulása, Mike Patton kamuzza-e a Downloadon látott bottal mászkálást, illetve, hogy Trent Reznor méltóképpen búcsúztatja-e el a Nine Inch Nailst a színpadtól (mert állítólag csak a deszkától búcsúzik, a stúdiótól nem)?

Az első kérdésre a válasz: nem hakni a Faith No More. Illetve, ha az, akkor nagyon profin csinálják. Kétség sem férhet hozzá, valószínű az egész reunionban nagy szerepe van a pénznek, erre utal, hogy csak Európában turnéznak, ahol mindig is a legtöbbek keresték a zenéléssel, itt van a legnagyobb rajongói bázisuk. Úgy is fogadják őket az emberek, bár itt az osztrák-magyar határon erősen megcsappant a közönség, mivel pont egyszerre futottak a Slipknottal. Aki viszont ott volt, az egy tökéletes koncertet kapott, egy háborodott frontemberrel. „Idiótának tűnök? Sokkal jobban az vagyok, mint hinnétek!” – mondta Mike Patton, aki valóban sántít, vagy ha nem, akkor olyannyira nem esik ki a szerepéből, hogy még a színpadra is bottal megy fel hátul (miközben a teljes Disturbed zenekar nézi áhítattal). Egyébként valóban valami baja lehet a lábának, mert sokszor botladozott a támasza nélkül, ez viszont nem zavarta abban, hogy megmutassa miért is őt tartják minden idők egyik legjobb frontemberének. Egyszerűen hibát nem lehetett találni az előadásában, egy hamis hangot nem adott ki magából, és lehet régebben intenzívebben tombolt a színpadon, de így negyven felett sincs semmi szégyellnivalója. Néha úgy tűnt, mintha Mike Patton és kísérőzenekarát látnánk, ráadásul a többieken jobban meg is látszik a kor (Mike Bordin ősz rasztái külön figyelemreméltók, de dobolni még mindig tud). Egyébként erről szólt ez az egész a közönség számára: Pattont az elmúlt évtizedben láthattuk számtalan (értékelhető és értékelhetetlen) produkcióban, de mindenki arra vágyott, hogy Faith No More-t énekeljen újra. Megtette, és nem okozott csalódást.

Ahogy a Nine Inch Nails sem. Trent Reznor búcsúzik a színpadtól (ezt el is mondta), és beleadott apait-anyait. Olyat már láttam, hogy valaki a koncert végén ledönti a dobot, de olyat még nem, hogy valaki az első dal alatt megcsinálja ezt. Reznor megtette. A nagy pörgéstől beleszédült Ilan Rubin felszerelésébe, és szinte mindent ledöntött a lábdobon és a pergőn kívül. Itt kell megjegyezni, hogy a Lostprophets volt dobosa nem csak, hogy tökéletesen pótolja Josh Freese-t, de túl is tesz rajta, ami kb. csodával ér fel. Ezt a dobdöntős akadályt is mindenfajta ritmuskiesés nélkül vette, játszott tovább ugyanúgy, mintha semmi sem történt volna. A húszéves srác hihetetlen látványosan, és lazán tolja, ráadásul olyan dobhangzást kevertek ki neki, amilyet én még fesztiválon nem hallottam. Mellesleg az egész koncert úgy szólt, hogy azt tanítani kéne. Pár éve a Szigeten is fellépett a NIN, ott nagyobb volt a fényshow, de nem egy ilyen őrjöngő rockzenekart láttunk. Sok helyen még az elektronikát is kihagyták a dalokból, és csak sima dob-basszusgitár-gitár-ének stílusban nyomták. Az utolsó lemezeket látványosan hanyagolták, helyette kaptunk egy, a tombolásra kihegyezett szettet, néhány pihenővel (Hurt, persze) színezve. Az egész csak amiatt nem alakult tökéletesre, mert a mára beígért eső, kicsit sietősen, már a koncert alatt ideért, és pillanatok alatt eláztatott mindenkit, plusz a (valószínűleg záró) Head Like A Hole alatt elment az áram, és már akkor sem kezdték újra, mikor visszajött (elég béna is lett volna). Viszont ez még így is lehet az év fesztiválfellépése, ha nem az év koncertje lesz.