Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAktuális
Limp Bizkit, Marilyn Manson, Franz Ferdinand
Ha Limp Bizkit-jelenséget kell vizsgálni, akkor bizony bajban vagyunk, mert tényleg lefutottak már, és amikor sikeresek voltak, akkor is túl puhák voltak a szent Judgement Night-albumhoz képest, amin az Onyx a Biohazarddal, a Pearl Jam a Cypress Hillel és a Slayer Ice-T-vel alapították meg a rapmetált, amit később parazitaként puhított le a Limp Bizkit meg az egész numetal műfaj. Szóval volt velük bajom elég.
A Three dollar bill lemezhez képest 12 év, a legsikeresebb albumuk, a Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water óta pedig hét telt el, így a bennünk élő Czeizel Endre matematikai képlettel számolta ki egy Fred Durst-mutanoid DNS-mintájából, hogy a mostani rajongók akkor még gyerekek voltak. Hiszen akkor a gyerekek szerették a Limp Bizkitet, szocializációjuknak és kulturális génjüknek is része a Nookie vagy az Eat you alive című nóták.
A magyar fesztiválozó persze cikinek tartja, hogy ennyire késve jön minden hozzánk, bár ez puszta üzlet, nem kell meglepődni azon, hogy vannak pénzügyileg izgalmasabb országok, ahol az egy főre jutó piros baseballsapkák száma eléri az egy egész kettőt. Iszonyú haknit vizionáltam: kijönnek és duzzogva elnyomják a Rollint, de nem ez történt. Dob meg basszus volt a leglényeg, végig pontosan diktálták a ritmust, Fred Durst is rendesen beleállt a mozgásba, és a halálkakadúnak tűnő Wes Borland is pörgött, sokan a messzi VIP-teraszról csak ennyit láttak. Mondjuk Fred picike.
A médiapojáca Fred Durst korábban mintha mindent feláldozott volna a popsikerekért, amit a rapmetálból a mainstreamben ki lehet hozni, de ez a visszatérő buli, ez erős volt. A koncert utolsó száma a Mission Impossible-dal volt, a Take a look around, amiben Slipknot-szerűen leültették a közönséget, hogy az utolsó refrénre egyszerre ugorjon fel a tízezres tömeg.
A legnagyobb hiba a Behind blue eyes volt a ráadásban, mivel a béna szívhez szóló balladát keménynek látszó, rapmetálból élő férfiembereknek elég kínos elővezetni, de legalább jött utána a Rollin és a Take a look around.
A Limp Bizkit visszatért, ha visszatérésen a koncertezést értjük, de már ez is óriási fejlemény az előzetes elképzeléseinkhez képest.
Rovataink a Facebookon