Csütörtöktől vasárnapig tart a Balaton Sound Zamárdiban. Bérleteket már nem lehet kapni, és a pénteki napijegyek is elfogytak, a kempinget szerda este 6-tól foglalhatják el a sátorozók, tájékoztattak a szervezők.
A harmadik alkalommal megrendezett fesztivál turisztikai jelentőségét a szervezők azzal az infóval támasztják alá, hogy az egyik sztárcsapat már előre jelezte, hogy három napot fog a tó mellett tölteni. Kérték a szervezőket, hogy segítsenek hajót bérelni, illetve adjanak tippeket, hol tudnának vízisízni és wakeboardozni.
Az eseményen közel 150 dj és zenekar lép fel. Tavaly 88 ezer látogatójuk volt, idén várhatóan ez a nézőszám is megdől. Újítás tavalyhoz képest, hogy idén már az első napon teljes gőzzel üzemel a fesztivál: lesz Dub Pistols, Underworld és Carl Cox. Pénteken Kraftwerk, Sven Väth és végre hazánkba látogat a kanadai MSTRKRFT. Szombaton az Orbital lesz a nagy dobás, de Erick Morillo is biztos vicces lesz. Vasárnap meg ugye Moby, Richie Hawtin (akinek tavaly elmaradt a fellépése), a Röyksopp és DJ Zinc, de a programot inkább innen böngésszék.
Június végén az eredetileg élő szettet ígérő Groove Armada a dj-fellépését is lemondta technikai okokra hivatkozva.
Csapadékos, a sokéves átlagnál 3-4 fokkal alacsonyabb lesz a hőmérséklet a fesztivál ideje alatt, azaz a 26 fokos átlaghőmérséklet helyett csak 22-23 fokos lesz, tájékoztatott Gaál Áron az Országos Meteorológiai szolgálattól. Csütörtökön még csak pár fokkal lesz kevesebb, és csak egy-egy jelentéktelen zápor lehet, de péntektől esősebbre fordul az idő. Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar várható. Szombat délelőtt még számíthatunk csapadékra, csak utána kezd el felszakadozni a felhőzet. Vasárnap már napos idő lesz, kissé erősödik a felmelegedés.
Rovataink a Facebookon