Fuck is all around

A Nouvelle Vague zenéjére nem lehet bulizni. A Nouvelle Vague számait barátságos klubok számára találták ki, nem fesztiválszínpadokra. A Nouvelle Vague-ot hallva mindig egy lusta Égei-tengeri vitorlázás fog eszembe jutni.

Nouvelle Vague

Ezekkel az előítéletekkel számoltam le rögtön a Balaton Sound első nagy koncertjén, így a fesztivál máris sikeresnek tekinthető. Az előítéletek ugyanis állítólag nem jók.

Hogy lelkesültségem érthető legyen, tudni kell, a francia együttes posztpunk- és punkszámokat, továbbá nyolcvanas évekbeli újhullámos darabokat dolgoz fel lounge-stílusban. Pont olyan finom hangszereléssel és búgó női énekesekkel, amit ha történetesen egy vitorláson hallgat hetekig az ember a görög szigetek közt, akkor azt gondolja, hogy a világ puha és bársonyos hely, ahol minden részletre érdemes odafigyelni, legyen az egy jól elhelyezett hang a zongorán, vagy a felhők a sziget felett.

Egy fesztiválon az ilyen zenekarok legnagyobb sikere ugyanakkor az szokott lenni, hogy sikerül néhány percre megállítani a minifánkos vagy a pálinkázó irányába tartókat, akik megpróbálják kitalálni, hogy ki penget és csörgődobozik ott a távolban, majd amikor megcsörren a telefonjuk, elfelejtik a kérdést, és tovabotladoznak.

Ehhez képes a Nouvelle Vague az első pillanatban megőrjítette a tömeget, ráadásul úgy, hogy nem is a dinamikus számaikkal kezdtek, hanem az olyan érzelmes darabokkal, mint a Love Will Tear Us Apart, az In The Manner Of Speaking vagy a Dance With Me, amire jó kihajolni a hullámok fölé, a meleg, sós párába.

A hangulatnak nyilván köze volt ahhoz is, hogy a két énekesnő, az erotikus szőke és a szexi csaj a könyvtárból láthatóan élvezte a koncertet. A tudósító csak akkor jelent ki olyasmiket, hogy az öröm átragadt a tömegre, ha objektív adatokkal rendelkezik. A körülöttem álló fotósok ezekben a pillanatokban azonban leginkább csókolózó fiatalokat fényképeztek tömegével. Aki pedig éppen nem dugta be a nyelvét egy számára kedves személy szájába, az mosolyogva ingatta magát, ami leírva persze vállalhatatlan, de a tények tisztelete miatt nem mondhatunk mást.

Miközben a legújabb, harmadik lemezükről játszottak számokat, eszembe jutott, hogyan ért véget a Nouvelle Vague-gal fémjelzett hajókázás. Az egyik kikötőben a hajót szétszedték, és nem sokkal később a deszkákból kerítést csináltak kecskék számára. Ami persze bizarr, de végül is kecskékre is szüksége van a világnak.

Később a zenekar felpörgette a bulit olyasmikkel, mint a Just Can't Get Enough meg a Too Drunk To Fuck, amely után a szexi könyvtáros csaj felszólította a tömeget, hogy let's fuck, de ne a testünkkel, hanem, hogy pontosan hogyan, azt nem értettem. Mindenesetre a tömegnek azt kellett kiabálni, hogy fuck, és mindenki kiabálta is, mire az énekesnő elégedetten kijelentette: now the fuck is all around, és hogy most már folytathatjuk a koncertet.

Eljátszották például a Bela Lugosi is deadet, én pedig elégedetten konstatáltam, hogy a koncertszokások közül végleg kiveszett az öngyújtózás, továbbá hogy már tényleg sosem jut eszembe a vitorlázgatás.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!