Hakni óraműpontossággal

A nyolcvanas évek közepén, amikor még az is távoli álomnak tűnt, hogy lemezegységet vegyünk a Commodore 64-esünkhöz, egy délután a haverommal leültünk, hogy megszámoljuk a poligonokat a Kraftwerk-tagok virtuális hasonmásain a Musique Non Stop klipjében. Teljesen el voltunk ájulva – apám, ezeket több száz háromszögből rakták össze –, és biztosak voltunk benne, hogy ez az, amiért a számítógépes grafikát feltalálták.

Kraftwerk

Persze az akkori szögletes fejek már nevetségesen minimalistának tűnnek, de éppen ezért működnek ma is. Elvégre a Kraftwerkről van szó, ami egyet jelent az időtlen minimalizmussal. Közhely, hogy az elektronikus zene egyik alapköve a zenekar, minden dj a Kraftwerk köpönyegéből bújt elő, nincs vállalhatatlan lemezük, ami nem gyakori a könnyűzenében negyven éve aktív együttesek körében. Titkuk egy másik közhely, a német mérnöki precizitás: pontosan tudják, hogyan kell nagyon kevésből nagyon jól hangzó harmóniát összerakni, és hogy a számokban hol van a tökéletes helye az olyan egyszavas üzeneteknek, mint a „computerworld” vagy a „Cser-no-bi-lö-lö-lö”.

A Balaton Sound Kraftwerk-koncertjét is a tökélyre vitt minimalizmus uralta. Több okból is be lehetne támadni a produkciót, például azért, mert az eredeti tagok közül már csak az egy szem Ralf Hütter bohóckodik a lapotopok mögött, vagy mert kicsit hakniízű szinte kottára (vagy inkább bitre) ugyanazt leadni, mint az elmúlt évek bármelyik Kraftwerk-koncertjén. De ez a hakni óraműpontossággal működik, és hiába tudom pontosan a YouTube-ról, mi fog történni a dalok alatt, amint Man Machine első ütemeire megjelenik egy függönyön a négy tag sziluettje, elragad a koncert. Két számot még a VIP-ből hallgatok meg, de aztán lemegyek feloldódni a tömegben, mert az individuum elvesztéséhez ez a perfekt zene.

És jönnek sorban a slágerek, mert mást nem nagyon gyártottak ezek a németek: Autobahn, Trans-Europe Express, das Model. Persze, mindegyikhez egyszerű, de megkapó animáció vagy bejátszás dukál a háttérben, Malevics-festményekre emlékeztető képek a Man Machine-nél, lassan forgó kapszulák a Vitaminnál. Egyetlen szívfájdalmam, hogy főleg angolul énekelnek, pedig az olyan, vezényszavakra emlékeztető német főnevek, mint a Schaufensterpuppen, mennyire jobban hangzanak már ehhez a prototechnóhoz, mint az, hogy showroom dummies. Aztán összemegy a függöny, és amikor elhúzzák, a tagok helyett már csak négy robot forgatja gépfejét – ők nyomják le a The Robotsot. És megint: pontosan tudom, hogy mindig ez történik ennél a számnál, mégis katartikus az élmény.

Csak egyetlen makula esik a tökéletes haknin: amikor Hütter az utolsó szám, a Musique Non Stop végén, azt mondja, hogy „jó éjszakát”, és ezzel idő előtt visszazökkenti a tömeget a valóságba. Mert akkor még javában forognak a kivetítőkön a több száz háromszögből összerakott virtuális fejek. Felismerni az eredeti tagokat is, miközben a mostaniak egyenként levonulnak a színpadról. A koncertet már csak négy laptop fejezi be.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!