Bevallom, előítéletekkel érkeztem a folkos, fúziós, elektronikus zenét játszó Goulasch Exotica koncertjére. Azért így, mert bár a zenéjükből még egy hangot sem, véleményeket azonban kizárólag negatívat hallottam az egyébként frissnek is nevezhető projekttel kapcsolatban. Sebaj, az előítéletek nyilván arra valók, hogy lerombolja őket egy kiváló, minden ízében meggyőző produkció.
Csak ahhoz szükség lenne kiváló produkcióra. Amit azonban szombaton, az ország prémiumfesztiválján, főműsoridőben, a legnagyobb hazai programmagazin által szponzorált, külsőteraszos-plazmatévés, légmozgatott programhelyszínen, külföldiek számára egzotikumként funkcionáló élőzenés eseményként láthattunk, az gyakorlatilag annyira, de annyira borzasztóan rossz volt, hogy az azóta eltelt fél nap alatt is folyamatosan hiába keresem a megfelelő jelzőket. Visszagondolni is szörnyű az egészre, ezért a gyors jegyzetelésre támaszkodva tényszerűen álljanak itt a koncert közben felmerülő főb problémák.
- "Oláh cigány, jamaikai cigány" - és berobban a drumandbass. Illetve berobanna, ha egyáltalán tompa erőtlen kattogáson kívül bármire telne az igénytelenül összeállított, szörnyen fantáziátlan elektronikától. Ezt most komolyan egyszerűen nem tudom elhelyezni sehogy se.
- Meglepően nagy a közönség (már ahhoz képest, hogy gyakorlatilag sérti az ember fülét az egész), és még annál is több a lány, akik fittyet hányva a tényre, hogy a ritmust alig hallani, az egyébként kiváló hegedűjátékra támaszkodva egészen alkalomhoz illően lötyögnek. Ebből arra engedek következtetni, hogy nekik mindez tetszik - nekik jó hírrel szolgálhat, hogy ha két winampban két nagyjából azonos tempójú dalt elindítanak, de úgy ám, hogy az egyik magyar folklór legyen, a másik meg ingyenes netlabelek legaljából összeszedett drumandbass-szemét, gyakorlatilag végtelen számú, friss Goulasch Exotica lemezt állíthatnak össze maguknak, és mondhatják barátnőiknek, hogy micsoda újító dolgot készítettek. Ugyanis a színpadon is nagyjából ilyen odafigyeléssel és gonddal van összeillesztve a tradícionális elem és az elektronikus zene.
- Az elhangzó szerzeményeknek van egy egészen jól felismerhető rock dramaturgiája kvázi rifekkel, és szólókkal. Ez szerintem pozitívum kell, hogy legyen, de azért most már semmiben sem vagyok biztos.
- A koncert hőse a minden ízében szimpatikus harmonikás és mc Bíró Szabolcs Maszkura. Ő szerethetően csinál mindent, ettől persze a koncert még rossz, de az ő éneklése és önszabályzó dühe, az amiből néha olyan dolgok is kijönnek, minthogy "magyar pálinkát a kurva szádba!". Ez végülis szórakoztató.
Tehát jó hangszeres játékot sikerült tönkretenni az ötlettelen elektronikus alapokkal. Én pedig, ha valamit megtanultam itt a Balaton Soundon, az az, hogy csínján bánjak első nap az olyan szópárokkal, mint "gyötrelmes kínlódás" mert aztán két napra rá felütheti valami a fejét és egyszerűen megszorulok a jelzőkkel.

Képek
Videók
Kommentek
2009.07.12 14:36:27tour_guider
hangzott már el valami pozitív is erről a fesztiválról? :)
Kíváncsi leszek, hogy a Hegyaljára ki fog menni és ő mit ír majd róla...
2009.07.12 14:36:58burzsoá finánc
ez a zindex mekkora tapló!
csak azért oláh cigányozik a címben, hogy rákkatintsanak az olvasók.
pénzéhes disznók!
2009.07.12 14:47:49The reaper(the original)
@tour_guider: Hát remélem, hogy Hegyaljára nem ilyen rinyapina fog jönni.
2009.07.12 14:52:03tour_guider
@The reaper(the original): én is ilyesmire utalktam volna... :))) mert, aki a BS-ról ír, hááát..... komolyan mondom, azért még egy nőt is leköröz a nyekergésbe... mert ha lejáratni kell, akkor arra jó... :S Kivi leszek, h mit szólnak majd a szervezők ezekhez a BS-es cikksorozathoz!
Hegyalja meg hegyalja!Szóval, remélem oda valaki jó arc megy!
2009.07.12 15:13:44Longsword+2
Hát komolyan...
Én pl. szeretem a Goulasch Exotica-t, de nem szeretem a Tankcsapdát. Ha indexes "újságíró" lennék és elküldenének egy Tankcsapda koncertre, vagy megmondanám, hogy nem megy, vagy megpróbálnék értelmeset írni, de nem csak szaroznám.
Apa! Ez a saját kis magánvéleményed, ezt így nem szabadott volna tálalni.
2009.07.12 15:18:17atleta.hu
Rajottem - valojaban 100% joszandek all a fesztival fika mogott. Igy aki otthon maradt az nyugodtabban alszik, akik meg ott vannak azok kozul ugyis kevesen olvasnak indexet.
2009.07.12 15:33:16roxxtar
szar poszt. a srácoknak pedig nagyon jó zenéik vannak, mégha neked nem is tetszik. Ja hogy magyartéma? takarodj inkább..
2009.07.12 15:36:52RayBan
Mintha a magyartémát pont dícsérné.
2009.07.12 15:57:34tour_guider
annyi sok szart mondott már, méghogyha dícsér is valamit, nem hisszük el... érezni belőle a szarkazmust! :D:D:D:P:P:P
2009.07.12 16:09:10terrormaci
eleve ki megy Balaton Soundra? Az, aki fél, hogy letörik a műkörme.. ennyit erről :p
2009.07.12 16:20:48nekem gyanus volt mar az elejen is...
szerencsétlenségünkre itt tart az internetes cikkirás az indexen, hogy megengedhetik maguknak a szubjektiv fikázást. most őszintén egy riport érdekelt volna, de aki ezt bekalimpálta, az komolyan azt hitte, hogy érdekel bárkit is a az ő saját különbejáratú véleménye? ugyanmár...
2009.07.12 16:32:40Sendmailto
külföldiek számára egzotikumként funkcionáló élőzenés eseményként láthattunk-durva...
hogy ha két winampban két nagyjából azonos tempójú dalt elindítanak, de úgy ám, hogy az egyik magyar folklór legyen, a másik meg ingyenes netlabelek legaljából összeszedett drumandbass-szemét, gyakorlatilag végtelen számú, friss Goulasch Exotica lemezt állíthatnak össze maguknak, és mondhatják barátnőiknek, hogy micsoda újító dolgot készítettek.-durva.
2009.07.12 18:40:01nina2000/ KORRUPTIVITY zRt
Szarosok ... ha a Naprát is a szátokra ill klaviatúrátokra veszitek negatívan ...beleraklak a korruptivitibe, de a szar lapok közé !!!... aszt' majd sír6 a zIndexes szátok. Mééé' olyan ír róluk aki hüjjje ?
"Bevallom, előítéletekkel érkeztem a folkos, fúziós, elektronikus zenét játszó Goulasch Exotica koncertjére. Azért így, mert bár a zenéjükből még egy hangot sem, véleményeket azonban kizárólag negatívat hallottam "
Annak a nagyon vájt fülednek ajánlom, Mozartot vagy Stravinskyt ...vagy a Smith & Wessont :)
2009.07.12 18:40:33Jack[TheRipper]
Foscsi...Internetes újságírás? Az melyik oldalon megy mert akkor oda írok inkább..
2009.07.12 18:58:19tour_guider
napok óta, amúgy csak a kedves író bácsi nyekergésést lehet hallan BS-tól, de azért ez asszem a mai bejegyzés, úgy azért sok mindennek má a teteje!
2009.07.12 21:04:38Palkovicsné
elektronikus fost a médiába...
2009.07.12 21:49:43antho
Az egészben az tetszik, hogy leírja a nagy gyalázást, de a nevét nem meri hozzá adni. A vélemény cikknek az a lényege, hogy vállalod a véleményed kedves Eron Mezza.
Nem vagyok Goulasch Exotica rajongó. Mindössze 1 számukat ismerem, de ez a cikk gyalázatos.
2009.07.12 21:51:20dark future
a kedves cikkíró menjen el kapálni
2009.07.13 09:05:06gonosztojás
Maszkuráról illett volna megemlíteni hogy ő igazándiból a Maszkura és a Tücsökraj. Az meg kifejezetten virtuóz hangszerkezeléssel játszik nagyon kellemes zenét Maszkura eszement szövegeivel.
2009.07.16 10:15:04carlo74
ez a legfosabb cikk erről a fesztiválról, pedig erős a mezőny, nagyon.
a HANGOSÍTÁS VOLT SZAR, te liba... nem a zene.
ha halottad volna volton pölö, akkor tudnád.
maszkuráról meg nem is beszélek már.
lassan világéghetne már az index. eljött az ideje.
2009.07.20 08:35:18Bátya
Haver, te melyik csatornát nézted??? Jómagam bár nem a Balatonon, hanem a Hegyalján láttam az említett bandát, és sajnálom, hogy nem a nagy színpadra tették fel őket... Nekem a legjobban az ő koncertjük tetszett -pedig elég sokféle zenekar koncertjét megnéztem- és képzeld el te kis ..., hogy pont a drum and bass ütemek miatt! Sajnos manapság az igényes népzene nem épp közönségvonzó kategória, de így egy kicsit alápörkölve odabass! Pont a Goulash Exoticát tapsolta vissza egy komplett sátor a leghevesebben, és a legszenvedélyesebben az összes általam látott zenekar közül -pedig láttam Tankcsapdát, Beatricét, Kovalskyt meg mindenféle Vegát (persze ezek is nagyon tetszettek), de valamiért a gulyás kellett a népnek vissza... Bár mindenhol jó, de legjobb a lekvároskenyér, egy cikkben nem kellene ennyire leszólni még ha nem is a te ízlésednek megfelelő a produkció. Az erőtlen bassline nem attól volt erőtlen, mert nem dög, hanem lehet, hogy a cucc nem volt fasza, mint a Hegyalján pl. Na ott az A38 sátorban sem volt épp kielégítő a bass tartomány, de engem abszolute nem érdekelt csak a feeling, az a feeling, amit a Gulyáséktól kaptam, attól fogok elmenni a Hegyaljára jövőre is, de csak akkor, ha a nagyszínpadra teszik őket, mert abszolute oda valók! Szal tesség csak leszállni a bandáról! Mondom ezt úgy, hogy a CKM-ben megjelent Hegyaljás CD-n hallottam tőlük egy zenét először, és pláne először láttam őket élőben...
2009.07.20 19:59:35engyuri
INDEX! Ti annyira, de annyira jól tudtok mindent, hogy csak bámulok.....
2009.07.28 17:28:53JetiPeti
Ez mekkora egy pesti zsidó sznob köcsög!
Én voltam Hegyalján Goulaschon, és rettenetesen élveztem! Isteni volt!!! Meg jó volt benne a Folk Erroros brácsás és hegedűs:) Meg szerintem semmi gáz nincs az alapokkal. Lehet h kicsit netlabeles, de ha nem adja, tessék nekiállni, ha ilyen könnyen lehet szerinted.