Koncert benzinkúttól a Kraftwerk háta mögöttig

2009.08.06. 21:52 Módosítva: 2009-08-07 00:27:36
14 hozzászólás

Idén júliusban kicsit korán jött az ősz. Reggel az ablakon kitekintve maximum egy apokalipszis igenlő poszt-indusztriális dark, vagy egy elhagyatott temetőben ébredő grufti érezhette boldognak magát, 10 fok, szemerkélő eső, csapkolódó szél. A korai kelés indoka nem más mint a korai beállás. A Neóé, a Kraftwerk előtt a Balaton Soundon. Az időpontban amúgy semmi meglepő sincs, a beállások egy nagyobb rendezvényen ilyenkor zajlanak. És a 14 órai kezdet nem azt jelenti, hogy kettőkor megjelenünk becsomagolt hangszerekkel a színpad szélén, hanem azt, hogy addigra nagyjából összeszerelve, összedugva, lekábelezve kell állnia egy közepes hegyomlásnyi cuccnak. Ennek tudatában már délelőtt fél 10-kor találkozunk a próbateremben, jön a busz, bepakolás, zárás, indulás. A város érezhetően nyári álmát alussza, az iskolások még fel sem ébredtek, a jó munkásemberek meg Spanyolba’, Horvátba’ vagy Balatonkenesén nyaralnak, ki-ki pénztárcája szerint. Szóval forgalom alig, maximum pár, még Hegyeshalomnál elszunnyadt bolgár kamionos belvárosi imbolygása lop egy kis izgalmat a reggeli nihilbe. Az autópálya monotonságát csak a kötelező benzinkutas megállás töri meg. Egy rendes zenekar, akkor is megáll benzinkúton, ha mondjuk Budapestről a távoli Gödöllőre megy koncertezni. Régi terv, hogy a zenészeknek könyvet, vagy inkább egy rendszeresen frissített, osztályzó blogot kéne vezetni a benzinkutakról. Hiszen a zenész egyik fő táplálék-, ital-, dohány-, kávé-, DVD- és egyéb beszerzési helye a benzinkút. Az igazi zenészt pedig onnan lehet megismerni, hogy ha van egy pár hónapos turnészünet, néha-néha akkor is betér egy kútra venni egy űrhajós szendvicset (tudjátok a vákuumfóliás 100 évig is eltartható tojásos és tonhalas szendvicsről van szó), így beállítva a terápiás E szintet.

A busz dél magasságában döccen be Zamárdiba, ahol is jön a szokásos “Ki találja meg előbb a passkonténert?” kvízjáték. A konténer megvan, a funkciója pedig nem más, minthogy a zenekarok itt kapják meg azokat a karszalagokat és nyakban lógó kis igazolványokat, amikkel bejuthatnak oda, ahova még gyakran a rendkívül fontos személyek sem szoktak. Ez pedig a színpad és annak hátulja - magyarul a backstage.
Zamárdi ázott homokja fogad minket a buszból kilépve - először a színpad helyett az imént említett backstage felépítményeit teszteljük, szerencsére a szervezők jóvoltából nagyon színvonalas, európai környezet vár minket, a talaj műanyag méhsejtrácsokkal van leborítva - így távol tartva a sarat a fellépők drága cipellőitől - az öltözők konténerekben vannak, hűthetőek-fűthetőek, van kanapé és megtalálható a zenekari menedzserek legjobb barátja, az ingyenes wifi is. Az öltöző előtt kis büfé, a fogyasztás ingyenes, meleg kaja is van, sőt fedett terasz és pálmafák is, tiszta Hawaii lenne, ha több lenne 14 foknál...

Rövid akklimatizálódás után jön a busz kipakolása, majd hátul a színpadi segítők, vagyis a stagehandek segítségével a felszerelés színpadra juttatása. Amíg a konténerek rutinból nyílnak, fél szemmel a színpadot radarozzuk, hiszen a hátunk mögött ott áll egy 15 méteres monstrum, ami nem más mint egyik meghatározó zenei táplálékunk, a Kraftwerk koncertcucca. A felszerelésük sajnos több réteg vízálló anyaggal van borítva, így semmit sem látunk belőle, a vízálló anyagra meg szükség van, hiába van a színpad felett fedés, az eső mellé belehúz a szél is, helló Balaton, helló július, mi meg addig törlést kérünk, mégpedig színpadtörlést, mert annyira nem vicces ötcentis tócsákba 220-at vezetgetni... Az akadályok elhárulnak, a hangszerek előkerülnek a tokokból és megkezdődik a beállás, profi a fesztiválstáb, megy minden mint a karikacsapás, délután 3-ra nagyjából végzünk is, most már nincs más feladat, mint 5 órát tartalmasan eltölteni, majd zúzni másfél órát...

Persze, hogy ne legyen minden egyszerű a zenekar lézereit szállító busz valahol elakad a dugóban Budapest határában így van miért folyamatosan telefonálgatni. Hogy addig se teljen haszontalanul az idő felmérjük a backstage házipálinka készletét, persze csak szolidan, nem szabad egy ilyen fontos koncert előtt elmérni az adagot, kell a tiszta fej. Közben persze megvizsgáljuk a terepet a Kraftwerk öltözője körül. Marka, a színpadmester szerint már dél óta itt vannak, de ki sem dugják az orrukat. Csak néhány roadjukat látjuk, őket is csak a Kraftwerkes egyendzsekijükről tudjuk beazonosítani, el is játszunk a gondolattal, hogy a szerencsére megboldogult magyar seftes és valutás világ emlékére egy karton ukrán Marlboróval a hónunk alatt vajon mit szólnának a “Tausen zi Marlboro für Kraftwerk dzseki?” közeledéshez, de a nyugatnémet márka banki árfolyam alatti megvásárlásának lehetősége is átfut egy pillanatra rajtunk. A fantáziálgatás közben eláll az eső, és lassan a szél is, újabb telefon jön, befut Lakatos Sanyi barátunk, ő tervezi mostanában a zenekar fellépőruháit és meglepetésképpen magával hozott néhány új darabot. Kiszaladunk Sanyi elé a bejárathoz, alapjában véve nem nehéz kiszúrni, fehér hegyes orrú cipőben, fehér térdzokniban, fehér dombornyomott mintájú, hajtókás öltöny-rövidnadrágban és ugyanilyen fehér zakóban (alatta félmeztelenül) vár minket. Szuper a szerkója, tulajdonképpen egy ibizai szado-mazo bulira induló angol herceg és egy eltévedt cserkész keveréke ugrik be elsőre, szemmel láthatóan sokkolja a fesztiválra szürke esőkabátokban és gumicsizmában érkező tömeget, ami minket természetesen nagyon jól szórakoztat. Az öltözőbe visszaérve nekiugrunk a ruháknak, hologramos zakó, fekete-fehér rinocérosz-tüske szegecses zakó (ami kiesik, mert a tüskéket szétzúzná a gitárpánt) és egy gyönyörű felső, ami egy kockahasú férfitestet formáz fekete műanyagból, míg a háta cipzáras sztreccsanyagból van, tényleg gyönyörű, Marc Almond a fél életét odaadta volna egy ilyenért ’82-ben.

Közben telefonálnak a lézeresek, 3 óra alatt sikerült eljutniuk Budaörstől Fehérvárig, ha így megy, a koncert vége után 2 órával ide is érnek... Már azon gondolkodunk, hogy megkérdezzük a Kraftwerket, hogy nem akarnak-e esetleg egy ajándék lézershowt, de mivel sehol sincsenek, ezért a kérdés örökre megválaszolatlan marad. Amíg ezen röhögünk rákezd a színpad első fellépője, nekünk egy bármelyik európai aluljáró környékén fellelhető latin-amerikai zenekar benyomását keltik, sok a klisé, kevés a zene, még kevesebb az eredeti hang, nem is zavarnak sok vizet a felhős égbolt alatt. 7 óra, a lézeresek valahol Siófok környékén már, mi pedig elkezdünk ráhangolódni a koncertre, ami nem jelent mást, mint átrágjuk még egyszer a technikát, a feladatokat, meglátogatjuk a mellékhelységet, aztán jön is Marka, hogy pár perc és miénk a színpad.
Innen már pörög a gépezet, a gurulós dobogók és a színpadi segítők kezei által percek alatt a színpadon a cuccunk, gyors csekkolás, minden szól, és van még jó 10 perc a kezdésig, ami épp elég arra, hogy az időközben befutott lézerek is a helyükre kerüljenek. Aztán 8-kor eldördül a startpisztoly és hogy mit művelünk, azt leírás helyett itt nézhetitek meg:

Szépen tartjuk a megszabott műsoridőt, majd 85 perc után hagyjuk el a világot jelentő deszkákat. A függöny legördül és ekkor indul az igazi hajcihő a színpadon, a Kraftwerk tucatnyi technikusa lepi el a színpadot és amíg mentjük a cuccunkat, addig a német technikusok jóvoltából olyan mondatok hangzanak el a hátunk mögött, mint a “Ja Karl-Heinz ich kommen mit die grose sperhakni von hinten” - na jó lehet, hogy nem egészen így volt, de hasonlított. De azt biztos mondták, hogy “schneller-schneller”. A színpad letakarítása percek alatt lezajlott, előbb egy oldalsó, a közönség elől takart részre, majd onnan közvetlen a buszunkba vándorolt a cucc, és mire a Robotok kis robotjai összekapták a színpadot, németes precizitással megjelenik a 4 őszes úriember, akiket együtt Karftwerknek hívnak, egyencipő, egyennadrág, hercig kis dzseki, ja kérem meteorológiailag ősz van és 60 felett egy nátha csúnya dolgokat művelhet még egy iskola- és stílusteremtő német kisnyugdíjassal is. Persze mindebből kifelé semmit se látni, hiszen a függöny továbbra is lenn, egy gyors csekkolás, hogy szólnak-e a gépek, az egyetlen eredeti tag, Ralf Hütter maga ellenőrzi a mikrofonját, ez már kinn is szól, a közönség visít, mi pedig közben végzünk a színpadon és pár percre visszavonulunk.
Az öltözőben megkapjuk Markától a pódiumkártyát, ez egy kis igazolás, ami arról szólt, hogy mindenben betartottuk a szerződésben foglaltakat, pontosan érkeztünk, pontosan kezdtünk és pontosan is jöttünk le, vagyis minden rendben zajlott, evvel a kártyával a zsebükben mehet a menedzser számlázni, gázsit felvenni.

Mire túljutunk ezen 10-et üt az óra, a függöny fel, a hangorkán odakinn belekezd, mi pedig szomorúan konstatáljuk, hogy az őrök a színpad közelébe sem engednek senkit, hiába a Kraftwerk színpadi intimszférája szent és sérthetetlen, meg amúgy is milyen ciki lenne, ha kiderülne, hogy tényleg csak pasziánszoznak fellépés alatt. Na de a sokat edzett fesztiválozóknak megvannak a maguk trükkjei és azért csak sikerül odakerülni - hogy hogyan, az maradjon örök titok - és fellebbent a fátyol mindenről: nos a Kraftwerk tagok nem pasziánszoznak, nem msn-eznek és nem is e-maliekre válaszolnak hanem zenélnek. Minden tag előtt érintőképernyős laptop, egy midibillentyűzet (ennek segítségével játszhatóak le szólamok a szoftver szintetizátorokból) és egy midikontroller, amellyel a hangok különböző paramétereit lehet kontrollálni (midi = music instrumets digital interface - vagyis különféle szoftveralapú hangszerek közti kommunikációt elősegítő eszközök), az eszközöket használják és az ének és a vokóderes dolgok is élőben szólalnak meg. Röviden ennyi, ami a színpadon látható. A hangulat kitűnő, ennyi slágerrel lukra futni nemigen lehet, az egyetlen furcsaság, hogy a Kraftwerk mértani pontosságú, precíz zenéje és vizuálja baromira nem illik egy ilyen szabadtéri rendezvényre, mulatozó ifjak elé. A Kraftwerk robot-sowja sokkal inkább beltéri program hangulatát sugározza, robotnak lenni hangárokban és csarnokban menő, nem pedig a beachen. De ettől eltekintve semmi hézag, a színpad mögött már minden elrendezve, a hazaindulás előtt pedig egy kicsit minket is felszippant a zamárdi éjszaka.