Hatvanezren voltak a dörögdi fesztiválon

2009.08.10. 09:09 - MTI

A kugliverseny győztese négyhengeres Trabantot nyert.

A reméltnél is nagyobb sikert hozott a Dörögdi Fesztivál; tíz nap alatt legalább hatvanezren keresték fel a Balaton-felvidéki falu rendezvényeit - közölte Kajdi István, Taliándörögd polgármestere vasárnap, a fesztivál zárónapján.

Minden rendezvény helyszíne zsúfolásig megtelt, a faluba vezető utat le kellett zárni az autóáradat miatt - mondta.

A közönség a 10 nap alatt 23 helyszínen több száz program közül válogathatott. - Óriási sikere volt például a Ghymes együttesnek; az augusztus 1-i koncertjükre a Klastrom színpadnál legalább tízezren voltak kíváncsiak - mondta a polgármester.

Dzsessz

Szombaton telt ház volt például Babos Gyula dzsesszmuzsikus és zenésztársainak koncertjén.

A község vezetője szerint rendkívül népszerű volt minden este a Klastrom kocsma udvarán rendezett Stand-up színház programja.

Kajdi István szerint újdonság és sikeres találmány volt a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének helyszíni rádióadója, így például a Tilos Rádió, a Civil Rádió szerkesztett közös műsort naponta Dörögdről, s összesen tizenöt rádió vette át az adásaikat.

A 60 ezer látogató ellenére a 10 nap alatt rend és nyugalom volt a faluban, bűncselekmény, baleset nem történt - közölte a polgármester.

Márta távol maradt

Kajdi István szerint Márta István zeneszerző, a Művészetek Völgye igazgatója ugyan nem látogatta meg a rendezvényt a tíz nap alatt, de a viszonyuk kiváló, például bizonyos berendezési tárgyakat - padokat, asztalokat - a Kapolcsi Kulturális Egylet biztosított a számukra.

A polgármester hangsúlyozta, hogy nem a Művészetek Völgye ellenében, hanem ahelyett szervezték a fesztiváljukat. A szálláshelyek elkeltek, a vendéglátás profitált, a dörögdiek jól jártak, s nekünk ez lényeges szempont - vélekedett a falu vezetője.

A Taliándörögdön lakó Szőke András filmrendező, a fesztivál egyik főszervezője kiemelte, hogy a látogatók a korábbi évek közönségéhez képest szinte kicserélődtek, ugyanis sok gyereket, családot lehetett látni, mert számukra is volt sokféle program.

A fesztivál érdekessége volt, hogy a Klastrom kocsmánál több napon át kugliverseny zajlott, amelynek győztese - Horváth Károly tapolcai lakos - fődíjként egy négyhengeres Trabantot nyert.

Címkék:

Kommentek

  • 2009.08.10 09:58:18dextercapo

    a kapolcsi muveszetek volgye volt a kedvenc fesztivalom :(

  • 2009.08.10 11:43:29saky

    nekem is, de csak 4 évvel ezelőttig, utána már szar volt... aki nem volt ott régen, annak fogalma sincs miről beszélek!

  • 2009.08.10 11:49:15ökoparazita

    én is kedveltem, de a Márta hozzáállása miatt egyértelmű volt, hogy nem fog működni, úgyhogy remélem a dörögdieknek sikerül hosszú távon is csinálni egy kisebbet, aranyosabbat, amit nem a folyamatos rinyálással akarnak majd reklámozni. Szorítok nekik!

  • 2009.08.10 11:51:03tus-co

    Mártáéknak időben el kellet volna dönteni, hogy egy professzionális tömegfesztivált akarnak rendezni sok fellépővel, rengeteg látogatóval és nagy költségvetéssel, vagy egy kicsit koncentráltabb programmal irányítani az érdeklődést, kordában tartani a költségeket. A MV a megalomániába bukott bele. Sajnálom, mert és is szerettem...

  • 2009.08.10 11:54:15Piimpa

    régen jó volt a művészetek völgye, de már öt éve is szar lett. túlsok ember, túlsok idegen! hát hol maradt a régi családias légkör?

  • 2009.08.10 11:55:12bla

    mi tegnap voltunk Dörögdön, és elég nagy pangás volt. persze, utolsó nap, és eső után, de kicsit lehangoló volt a nyüzsi hiánya.

  • 2009.08.10 12:07:32nemigazmá

    "Túl sok ember, túl sok idegen". Elnézést kérek, hogy odamentem a családommal, mert kíváncsi voltam rá! Azért kár, hogy már nincs!

  • 2009.08.10 12:09:39poisonborz

    A MV hanyatlása egyértelműem Márta hibája, egy régi és rögös koncepcióhoz ragaszkodott akkor is, mikor tisztán látszott hogy ez nem fog működni. Ugyanezt a hibát követi el mindenki aki családias légkört hiányol egy olyan fesztiválról amire az évek során lassan 160 ezren lettek kíváncsiak.

  • 2009.08.10 12:12:26karacsi_maci

    én voltam ott 8 napot. 3-ra terveztem, de annyira jó volt, hogy nem tudtunk eljönni.

    azt hiszem, mindent elárul az ottlévő emberekről az, amikor ottfelejtettük valahol a pénztárcánkat, benne több mint 45 000 Ft-tal, és utánunkhozták, hogy elhagytuk.

  • 2009.08.10 12:27:01Márai

    Én ott voltam tegnap délben! A parkolóban 15 autó állt, a szemerkélő esőben, a temetőn keresztül ballagtunk a faluba, ahol néhány bódé álldogált magányosabn. Információs táblák elvétve voltak. Az egész egy lelkes, bár amatőr "fesztivál" képét mutatta. A falu szép!

  • 2009.08.10 13:06:42Bit Rot

    Pár éve nagyon jó volt a Művészetek Völgye, talán utána túl nagyra nőtt.
    Azon a szinten kellett volna tartani: válogatott, érdekesebb programok, jó zenei programok, de nem tucatzene, stb.

  • 2009.08.10 13:39:05anaveroni

    Én 10 évig jártam. Az is tetszett mikor kicsi volt. Mikor túl nagyra nőtt, azt is élveztem.

  • 2009.08.10 13:40:53TheDude

    Örülök, h a dörögdiek megrendezték a maguk fesztiválját, s annak is, h kicserélődött a közönség. Kapolcs az ezredfordulóig volt jó, aztán szép lassan kifújt, ami meg maradt azt tönkretették: megjelentek a politikusok, meg mindenféle népek akiknek már az is nagy szám volt, h mezítláb is lehet sétálni...

  • 2009.08.10 13:46:03SBalint

    Sztem marha jó lett a dörögdi rendezvény. A műv völgy ideje alatt is az volt a HQ számunkra. Nekem a völgyben egy idegesítő volt, az a közlekedés. 2006-ban már kedvem sem volt elindulni A-ból B-be. Idén viszont majd 20 méterenként volt valami látnivaló, és befértem én is :D.

    Gratulaa rendezőnek, jövőre ismét!!! :)

  • 2009.08.10 14:17:26springbok

    Hat mi tegnap lementunk , mivel a ket pici csemetenknek az Alma egyuttes a mindenuk. BP mellol jo 1.5 ora autozassal vergodtunk le , majd miutan besetaltunk a mar jocskan kihalt faluba egy cedula vart minket a muvhaznal, hogy az Alma koncert elmarad.
    Par ember lezengett csak, ugyhogy autoba vissza es irany haza.
    Indulas elott ugy 12 korul leellenoriztuk a fesztival es az Alma honlapjat, sehol sem volt kiirva a torles.
    Estere mar ott volt az info, hogy idojarasi okok miatt toroltek a koncertet... Hat mi 1 korul indultunk a 14:45 koncertre, esovel sehol nem talalkoztunk. Amugy a koncertet berakhattak volna a muvhazba is, mert az ott fellepo nemtudomkicsoda kb 15 fos kozonseget valszeg ez nem zavarta volna tulzottan. Na mind1.

  • 2009.08.10 14:26:48Bit Rot

    "A műv völgy ideje alatt is az volt a HQ számunkra. "

    Nekünk is Dörögd volt a HQ, onnan el lehetett érni mindent (Kapolcs és a Kőfejtő), és kisebb is volt a tömeg, barátságosabb volt.

    Az autók parkolását is relatív jól megoldották a mezőkön, de kicsit a lehúzásra is ment a dolog, ami miatt sokan inkább az út szélére álltak, foglalva a sávokból a helyet.

  • 2009.08.10 14:41:07staropramen

    Nem négyütemű volt inkább az a Trabant, mint négyhengeres?

  • 2009.08.10 14:48:32gospelradio

    Jó volt nagyon.
    szerintem nem voltak hatvanezren. max 30 de abban én is benne vagyok minden reggel és este is...

    nem tudom mi abban a szégyellnivaló, ha egy kezdet nem olyan rózsás? ezernyi program volt, nagyszerű közönség és csodálatos helybeliek.

    tényleg nem volt semmi lopás . amit tegnap otthagytál, azt ma biztos megtaláltad. mi mobillal jártunk így.

    gyertek jövőre, jó lesz, tutti.

  • 2009.08.10 15:02:30SBalint

    Márpedig reggeltől délig volt eső, és egész vasárnap full borult volt az égbolt

    Arról nem is beszélve, hogy a dörögdi honlapon ki volt írva, hogy bármi bármikor változhat

  • 2009.08.10 15:08:19Nick_

    én ott voltam és SZUPERR volt a Babos koncert !!!!!!! ősbemutató: ötnegyedes blues lovári nyelven =))))))))

    de az miért hír, hogy Márta István nem volt ott ... ? komolyan mondom, ha ennyi jön le a rendezvényről, akkor ne írjál róla, mennyé strandolni. vagy netán nézd meg a rendezvényt, mielőtt írsz róla. jót tesz, kilazulsz, és talán az agyad is a helyére kerül.

  • 2009.08.10 16:04:27rbngc

    hippik

  • 2009.08.10 16:24:21hazaigabor

    hú de érdekeseket írtok! Én, és sokan mások is egy kicsit másként láttuk ezt a dörögdi ügyet. K..ra csalódtam, szemfényvesztés és sok hazugság kísérte ezt a falunapsorozatot. A médiasztár/celeb sokunkat beetetett. Tehát: volt 1-2 húzóprogram és név. Ghymes, jazzisták.(Hát a jazzeseken nagyon kevesen voltak) De. Ami ez után következett, az egy nagy sz...volt. Éjjel üvöltött tuc-cucc, lakodalmas. A sztriptíz az nagyon megroggyantott sokakat, el is mentek.A Hobo nem tudta elkezdeni, mert az egész faluban szólt a minősíthetetlen zene.Majden kifutott Dörögdről a szerencsétlen. Gagyi gagyi hátán, jobb hogy az MI nem járt arrafele! Nem volt kisvasút, rendes info sem.Az ígéretek negyede sem valósult meg. Attól meg, hogy 60 ezer látogató volt ott,röhögőgörcsöt kapok. Valahol azt nyilatkozta a polgármester, hogy a Ghymesen hatezren voltak a Klastromnál.Na ne má! Néhány éve a Hobon, meg a Merlin kommandón voltak ennyien, de max.1500, 2000 ember fér el ott egyáltalán.A művészek ingyen?? Beszéltem jazzistákkal, totál rendes gázsit kaptak! Miért kell etetni a népet? Mindenki mindent elhisz a médiában fecsgőknek? Akinek jó ez az összevissza hablaty, az menjen legközelebb is. Én nagyon nem szeretem, ha hülyére vesznek. Nagyon szeretem a falut, Kapolcsot, meg Vigántpetendet és Pulát is.Sajnálom, hogy beroggyant a völgy az idén. Sokan sírjuk vissza a 2007-et. Akkor legalább volt még gazda és minőség.

  • 2009.08.10 16:42:20karacsi_maci

    hazaigabor: te melyik fesztiválon voltál?

    tüc tüc mi? az...
    a tilosban pl. elmaradt az acid/electro/breakbeat/detroit house -ként beharangozott program, mert hogy nem illik a hely szellemiségéhez. helyette népzenei motívumokkal díszített valami volt, amit kihagytam, mert már aludtam.

    ha fesztiválra mész, ne csodálkozz, hogy szól a zene, ha meg nem tudsz válogatni a programok közül, akkor meg ne menj el. én csomó jó filmet láttam többek között, tilosban roptam a retróra, voltak zsonglőrök, önismereti és csapatjátékok, spontán gitározások, koncertek stb...

  • 2009.08.10 16:42:44Alf

    kapolcs mindig is jo volt, most is az...

  • 2009.08.10 16:59:59eretnek64

    A cikk szar, tényleg nem arról kellet volna írni, hogy ki nem volt ott, hanem arról hogy ki igen és milyen programok voltak, nem hiszem, hogy az elmúlt egy hétből csak a Ghymes, Babos és a kugliverseny érte volna el az említendők szintjét.

    Igenis csak grat Szőkének és csapatának, hogy indultak valami alternatívval, valami kevésbé elidegenült és személyesebb existence élményt adó próbálkozással. Más volt, mint a Művészetek Völgye, aki azt kereste ebben az nyilván nem találta meg, de ha figyeltetek nem is ahelyett indult. Az ottani falvak külön-külön bizony próbálkoztak a Völgy pótlásával még júliusban - több, de inkább kevesebb sikerrel.
    Azt Márta Pista meg jól megérezte, hogy a Völgy kifáradt picit és remélem jön majd a frissítés.
    Szerintem meg a Szőke féle alternatív dörögdi és a sokkal profibb és nagyobbívű Völgy feszt (ha lesz) nagyon jól megférhet egymás mellett. Más szellem, más megközelítés, teljesen más nézőpontok.
    Én örülök(nék) mindkettőnek és szurkolok a dörögdieknek, hogy jövőre még jobb legyen!

  • 2009.08.10 21:32:23Krugylicimpa

    Baboson én is ott voltam. Nos, ha az volt a teltház, akkor nem tudom, hogy a Ghymes koncerten hogy fért el az a tízezer ember... Talán inkább ezer, már az is soknak számít ott. A hatvanezret megint csak nem tudom, hogyan számolták ki, de a fesztivál nagyon jó volt, és remélem, jövőre is megtartják. Nekem kicsit jobban tetszett, mint a már kissé túlterhelt Művészetek Völgye.

    Az az információ, hogy Márta István nem volt ott, nekem picit feszültségkeltésnek tűnik. Hogyan kapcsolódik ez a Dörögdi Fesztiválhoz?

  • 2009.08.11 00:13:16hunterbear

    A Dörögdi Fesztivál első éve volt ez. Hogy ugyanazon a helyen, ahol régen a Műv.völgy volt, abból adódik, hogy a falut nem lehet eltolni onnan máshová. Sehol senki nem hivatkozott Mártára, nem értem, mi köze neki ehhez a fesztiválhoz? (Volt ő ott most is, csak álruhában, hogy ne vegyék észre, hogy sasolja, mi a rajz.)

  • 2009.08.11 20:10:02martaistvan

    Sem álruhában, sem álruha nélkül nem „sasoltam” Dörögdön. Egyrészt nem szokásom a sasolás, másrészt senki sem hívott, harmadrészt ELÉG JÓL ISMEREM a helyszíneket és az idén is fellépők többségét, negyedrészt egy elég súlyos családi tragédia ért az elmúlt hetekben.
    Más. Most és itt csak két dologra reagálnék. Igaza vagyon Hunterbearnak. A falut nem lehet „eltolni” (!?), ez szerencsére az elmúlt évszázadokban senkinek sem sikerült ..ezeddig. Viszont nincs igaza Andrásnak, aki a következőt állítja: „…a látogatók a korábbi évek közönségéhez képest szinte kicserélődtek, ugyanis sok gyereket, családot lehetett látni…”. Tévedés.Senki sem cserélődött sehová. A Művészetek Völgyének leglelkesebb (és visszatérő) látogatói pontosan a családok voltak. 2007-ben 207 program kizárólag nekik szólt. Ezért (is)lett a Művészetek Völgye „generációs fesztivál”. Üdv: mártaistván

  • 2009.08.12 11:27:30hunterbear

    15 évig jártam a Völgybe István, az hogy te onnan fentről mit szerettél volna és abból innen lentről a látogató részéről mi jött le, két dolog. A Műv. Völgy egyre kevésbé szólt a családokról. Kapolcs volt sokáig a törzshelyünk, de az utolsó 4-5 évben áttelepültünk Dörögdre, mert ott a gyerekkel is tudtunk mit kezdeni, értékes és jó programokon. Az idei fesztiválon az eddigieknél is több gyerekeknek, családoknak szóló program volt.

    Ha nem jártál ott, persze ezt nem tudhatod, bár én találkoztam veled az utcán, igaz, a köszöntésem nem fogadtad, lehet, hogy valami Márta István hasonmás volt.

    Szerintem örülnünk kell annak, hogy Szőke és csapata nem hagyta bedőlni azt a tradíciót, ami az elmúlt 2-3 évben szemmel láthatóan akadozott részetekről és amiről te a rádióban azt nyilatkoztad, hogy idén nem is lesz semmi. Ehhez a semmihez képest ez a fesztivál életmentő volt. Jó volt a zene, kedvesek a Dörögdiek, tudtam a gyereket hova vinni, megtanultunk kenyeret sütni, este a Tilosnál buli volt, és éjjel nagyon jó volt lezárni a napot egy kis finom dzsessz muzsikával. Össze volt ez rakva rendesen. Én köszönöm Szőkééknek és Dörögdnek. Remélem jövőre is ők csinálják a fesztivált, ideje volt ennek a frissítésnek.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Comment:com

A tévé jómunkásemberei
Amikor egy-egy új projektet bejelentenek, az ember hajlamos csak a színészekre koncentrálni, de az igazi sorozatjunkie máris azt böngészi, a készítők/producerek névsorában kik tűnnek fel, mert az írók mellett ők határozzák meg a sorozat irányát, és elég jól be lehet lőni, mit kapunk az időnkért cserébe tőlük (pl.

KönyvesBlog

Pénzt terveztek az írók
A globális válság kellős közepén gyakran felmerül a kérdés: egyáltalán mi is az a pénz? A Guardian pont ezért írókat kért fel, hogy tervezzék meg a saját bankjegyeiket.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!