Nagy Feró: Zenész vagyok, nem rasszista

Sziget 2009

2009.08.11. 13:45 - hh

Figyelemmel követtük, ahogy a sajtó vihart kavart a biliben amiatt, hogy egy ismeretlen szélsőbaloldali szervezet (Antikapitalista Blokk) tüntetett a szigetes Beatrice-fellépés ellen, mert Feró fellép a szélsőjobbos Magyar Szigeten is. Nagy Ferót szinte az összes újság megkérdezte, ezekből szemlézünk.

A Népszabadság hamar rárepült az izgalmas témára, és nagyinterjút közölt Feróval. Ebben többek közt azt akarták belőle kiszedni, visszasírja-e a Kádár-korszakot. Nem sikerült csőbe húzniuk, hiszen Ferónak maximum a létbiztonság hiányzik belőle. "Eleinte örültem, hogy jön a demokrácia, mert azt hittem, akkor majd nem fog számítani, ki a baloldali és ki a jobboldali" - válaszolta.

Amikor az MDF-et támogatta, akkor azért mondták le sok koncertjüket, mondta. a MIÉP-be meg azért lépett be, mert szerinte Trianon még nincs lerendezve, ez Kelet-Európa rákfenéje. "Tévedés volt" - mondta a belépésről. „Már eljutottunk oda, hogy aki pártpolitikus, az már alapban egy nagy rakás szar.” És még: „Lehet választani? Persze, tessék, itt van tíz kupac. Jó, akkor abból kérek, mert azt körberakták dinnyemaggal” – jellemezte a mai politikai kínálatot a napilapnak.

Az interjúban megfejtette azt is, hogy az Antikapitalista Blokkról egyedül a Beatricével kapcsolatban lehetett hallani, a Rice elleni akcióval próbálták magukat reklámozni. „Szerintük én álságos vagyok, közben Neoton musicalt játszanak az Operettben. Nem akarok bántani senkit, de ettől én behányok” - mondta még. Azt is kifejtette, a rasszizmust eddig csak azért nem ítélte el, mert nem kérdezték tőle.

A FigyelőNeten ma jelent meg egy remek interjú a témában. A Magyar Szigetnél azzal érvelt, hogy akár az MSZP-nek is játszana, ha ők kérnék fel. „Én zenész vagyok, nem rasszista” – indokolta. "Nekünk ebben a hónapban 22 koncertünk van. Ebből egy volt a Magyar Sziget. Az elveimmel ellenkezne, ha bármely szervezetnek ellentmondanék, hogy nektek nem játszom."

„Persze nekem elsősorban az fáj, ha magyart ér megkülönböztetés vagy rasszista támadás, legyen az cigány vagy zsidó. Én úgy gondolom, hogy fel kell lépni ez ellen. Az ellen is, ami éppen a Felvidéken történik a magyarokkal.”

Legelőször még az ellentüntetés idején a TV2 Mokkájában magyarázta el a nézőknek Nagy Feró D. Nagy Lajossal karöltve, hogy se a Beatrice, se a Bikini nem kirekesztő, sőt. Nagy Feró szerint az Antikapitalista Blokk a kirekesztő, mert meghatározzák, ki az aki belefér a világképükbe, és ki nem. "A mi fellépésünk arról fog szólni, hogy itt a Kárpát medencében igenis érte kirekesztés a magyarokat, de mindenféle rasszizmust elítélünk. Nem vagyok baloldali gondolkozású, ez igaz, inkább középen állónak tartom magam" - mondta Feró.

Hogy mi történt a Bikini stúdióban a 90-es években (amire a tüntetők hivatkoztak, miszerint olyan szélsőjobbos együttesek lemezeit vették fel, mint az Egészséges Fejbőr, Titkolt Ellenállás), arról fogalmuk sem volt. Logikus, hiszen azt nem ők, hanem Németh Lojzi csinálta. D. Nagy hozzátette: a dalaikban mindig a béke és a szeretet volt benne, nagyon távol áll tőlük a megkülönböztetés.

A TV2 aztán ki is ment a Magyar Szigetre forgatni, de láthatólag megbánták.

A Sziget.hu interjújában azt mondta, sejtette, hogy a felkérésből még lesznek bonyodalmak. „Meg vagyok döbbenve” – válaszolt kérdésükre, hogy mi a véleménye a romák elleni támadásokról. Idézem: „Én nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol az embereket a bőrszínük szerint különböztetik meg...még ha nem is vagyok székely, csak amolyan műanyag.” Ebben az interjúban a Magyar Szigetről nem is kérdezték.

Az Indexnek a fellépéssel kapcsolatban Feró elmondta, hogy határon túli népzenészekkel fog zenélni az antirasszista napon. Bakos Árpád a délvidékről jön kobozzal, a felvidéki Agócs Gergő dudázni fog, Balogh Márton pedig énekelni. Elhangzik majd egy népdal kétféle változata (felvidéki és kunsági). Feró az Utálom a XX. századot mindenképpen el szeretné játszani, csak a gitárszóló helyén dudaszólóval, és ha marad idő, akkor még valami vidámat is, mondjuk az Azok a boldog szép napokat.

A Szigeten 5-kor lépnek fel, addig idézzük fel a dalszöveget:

Magyar vagyok, magyarnak születtem,
Árulók és gonosztevők uralkodtak felettem,
Hová sodor a szél, tizenhatmilliót?
Utálom az egész XX.századot!

Mi jöhet még nem tudom,
Olyan, mint egy rémálom
Ott ahol a part szakad,
Kilencszázötvenhat,
Ó, mondd Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd meddig tart ez még?

Dícsőséges fehér terror,
és a recski haláltábor!
Dachau és Szibéria,
Trianon és Don kanyar,
Ó, mondd Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd miért van ez?
És mondd meddig tart ez még?

Horthy jött a fehér lovon,
Sztálin vágtatott harckocsikon,
Hitler hozta a csodafegyvert,
Zsebrevágott minket a történelem!

Dícsőséges fehér terror,
és a recski haláltábor!
Vasfüggöny és vörös terror,
Hárommillió kitántorgó
Ó, mondd Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd miért van ez?
És mondd meddig tart ez még?

Horthy jött a fehér lovon,
Sztálin vágtatott harckocsikon,
Hitler hozta a csodafegyvert,
Zsebrevágott minket a történelem!

Címkék:

Kommentek

  • 2009.08.11 14:30:04gordi

    ámen

  • 2009.08.11 14:54:46ted

    megéri kijátszani a rasszista, antiszemita stb kártyát! baromi jól meg lehet belőle élni! hadd sírjon ez a pár "liberális"...

  • 2009.08.11 14:57:26Lord_Cica

    ez zenész? ne röhögtess...

  • 2009.08.11 15:12:15moR10

    Hát ha a mai felhozatalt nézzük, akkor egy zseniális zenész. :)

  • 2009.08.11 15:16:18O.Hintz

    Hé, ez nem is rímel.

  • 2009.08.11 15:16:52Kult

    A Magyar Szigetnél azzal érvelt, hogy akár az MSZP-nek is játszana, ha ők kérnék fel.

    Nos nem árul zsálba macskát Feró... biznisz és kész!

  • 2009.08.11 15:17:57Hu

    Kedvencem Beatrice számom Nagy Feró zseniális előadásában:"Gyere kislány gyere,a diszkó klubban szól már a zene"

  • 2009.08.11 15:18:04KutyásTibi

    Lord_Cica!Szerinted nem az?Tőled biztosan komolyabb szinten az.

  • 2009.08.11 15:18:24Illumination

    A Szigetről jövök, olyan 200 ember "tolong" ezen a remek műsoron. :)

  • 2009.08.11 15:40:57altec

    ki akartam menni ma, indulás előtt - éppen most - kedvenc lapomat még átfutottam....nem megyek, ez kurva nagy gáz! ha a köcsög antizenész, megélhetési lepkefing ott lesz, én nem megyek! azt hiszem nála (nagyferó) vállalhatatlanabb ember nincs a zenésztársadalomban! ez a görény pénzért, megjelenésért kinyalná az anyját is, piros-fehér csíkos kitömött lovon! nagyot csalódtam a gerendaiban is, ennyire nem lehet pénzéhes! ez a sziget idén nélkülem is jó lesz....

  • 2009.08.11 15:51:09hivatásos naplopó

    nem értelek titeket, mindig azon sírtok, hogy melyik celeb milyen sztorikat generél a pénzért, ha egyszer valaki bevállalja, hogy tényleg akkor meg az a baj.

    és a mögöttes üzenetet senki sem érti itt? vagy ilyet el se várjak?

  • 2009.08.11 15:53:40hivatásos naplopó

    @altec bevallhatod, hogy csak a kis esőtől ijedtél be, ha valaki tényleg ki akar menni, azt nem rettentni el egy nagy ferós cikk. vagy ha igen, akkor meg is érdemled :P

  • 2009.08.11 15:54:24hivatásos naplopó

    @Illumination neked is megérte jegyet venni, ha már negyed 3kor otthon netezel. vagy haza kellett menni csendespihenőre?

  • 2009.08.11 15:59:35@fric

    Feró kiégett vén pöcs.

  • 2009.08.11 15:59:43Z69

    Szerintem Nagy Feró munkásságának egészét nézve én becsülöm. Vannak számomra nem elfogadható gondolatai, cselekedetei is. De ez a demokráciába belefér.
    Az, hogy középen áll, nem biztos , higy igaz. De az Utálom az egész XX. századot című dal középen van. Jól leírja a magyar történelem tragédiáit. Jó az a dal.
    Nagy Ferót lehet bírálni, és néha kell is. De ha mindeközben jól lebeszélgetnénk vele, biztosan érdekes lenne.

  • 2009.08.11 15:59:46altec

    hivatásos naplopó, nagy fasz vagy és kis pöcs! elveid - ha vannak is, megállnak a félédes fröccs és a forró húsleves meleg lángossal határán! vagyis szopjál le egy bikát - amikor kanosan fújtat!

  • 2009.08.11 16:02:21altec

    az egész nagyferó projekt bizonyítja a kamúkéró rásszistá ellenes faszságot, köszönöm ebből nem kérek, legyen ez a bitang hivatásos naplopóé, neki mindegy, teljesen....

  • 2009.08.11 16:08:17hivatásos naplopó

    @altec: most ez nagyon mellément, annak ellenére, hogy a lángos valóban az egyik kedvenc ételem.

    de a kulturálatlan beszédedből ítélve te sem kaptad meg sajnos otthon a nevelő jellegű munkásöklöt az arcodba.

    és tudom, hogy Ferót divat lett utálni, valóban volt egy-két, hmm, érdekes húzása, de hogy miatta nem mész ki a szigetre? és szerinted pont egy öreg rocker lenne a húzóarc, akit 100000 vendéget hoz? nevetséges vagy...

  • 2009.08.11 16:12:00blackadder

    az a baj, hogy kiscsirak vagytok sokan. ha szem-, es fultanui lettetek volna a rendszervaltas elotti es alatti zenei rock eletnek, a nagy fero zenei munkassagarol mas velemenyetek lenne. emberileg persze el lehet itelni vagy lehet rajta rohogni. szerintem palira veszi az egesz vilagot es szarik mindenre.

  • 2009.08.11 16:13:57Nathan D'Xantine

    Csodálom, hogy pont egy előadóművészen kértek számon holmi politikai éleslátást.
    Miért nem a politikusokat bizergélitek?

  • 2009.08.11 16:14:30hivatásos naplopó

    @altec: te komolyan nem érted, hogy mire gondol a bajszos azzal a mondatával, hogy elítéli a határon túli magyarok elleni rasszizmust? értő olvasás? áhh, hagyjuk...

  • 2009.08.11 16:21:23blackadder

    egy beatrice idezet a 80-as evekbol, most is igaz altec hulyesegei miatt

    "Üss a kölökre!
    Üss a rohadt kölökre!
    A lapátnyéllel..."

  • 2009.08.11 16:32:19elmouse

    Nem kell
    Hányszor mondjam nem kell
    Akkor sem kell semmi
    Semmi nem kell, nem kell
    Tőled nem kell, nem kell
    Mégha nem kell sem kell semmi
    Semmi nem kell
    Nem nem, nem, nem kell!

    Nem kell, hát hányszor mondjam, nem kell
    Akkor sem kell semmi
    Semmi nem kell nem kell
    Tőled nem kell, nem kell
    Mégha nem kell sem kell semmi,
    Semmi nem kell,
    Nem kell, nem, nem, nem kell!

    Na, de várj!
    Mert ért már téged sok-sok csalódás,
    Azért várj!
    Mert érni fog még sok - sok csalódás,
    Egy pofon nekem, egy pofon neked!
    Egy pofon nekik, hát még egyet nekik!

    Nem kell, hát hányszor mondjam nem kell
    Akkor sem kell semmi
    Semmi nem kell, nem kell
    Tőled nem kell, nem kell
    Mégha nem kell sem kell semmi
    Semmi nem kell
    Nem kell, nem kell, nem kell, nem kell,
    NEM!

    Na, de várj!
    Mert ért már téged sok-sok csalódás,
    Azért várj!
    Mert érni fog még sok - sok csalódás,
    Egy pofon nekem, egy pofon neked!
    Egy pofon nekik, hát még egyet nekik.

    Nem kell

    Hát hányszor mondjam nem kell
    Akkor sem kell semmi
    Semmi nem kell, nem kell
    Tőled nem kell, nem kell
    Mégha nem kell sem kell nem kell
    Nem kell nem kell, nem kell, nem kell, nem kell,
    Nem kell, hát hányszor mondjam nem kell!!!

  • 2009.08.11 16:45:54Petike56

    Ők is tesznek a rasszizmus ellen:

    http://antikirekeszto.blogspot.com

    Jó szórakozást!

  • 2009.08.11 17:10:41enba

    blackadder: az egy ramones-magyarítás pont

  • 2009.08.11 17:12:04MajdnemAraya

    @blackadder: ez igazából Ramones, de mindegy is, hagyjuk...

  • 2009.08.11 17:13:15MajdnemAraya

    mire végigolvastam, Ádám megelőzött :)

  • 2009.08.11 17:14:39Rocky

    Beatrice : Üzenetek I.

    RICSE, RICSE, BEATRICSE ... HÓRUKK!!!
    Kedves álomképpel etessetek, jól van
    Kedves jelzem neked itt is jó a móka
    Csóró vagyok, nem tagadom
    BOCSÁNAT, HOGY ÉLEK!
    Átverhet a látvány, átver ez a látvány,
    átverhet a látvány
    BUNDA!
    Kedves álomképpel sült galambra várok
    Kedves jelzem neked bekapták már mások
    Csóró vagyok, nem tagadom
    BOCSÁNAT, HOGY ÉLEK!
    Átverhet a látvány, átver ez a látvány,
    átverhet a látvány
    BUNDA!
    Kedves álomképpel etettetek, jól van
    Kedves jóbarátok nagyon jó a móka
    Itt élek, így szeretek, nem vágyom, csak a jóra
    Átverhet a látvány, átver ez a látvány,
    átverhet a látvány
    BUNDA!
    Régi fényed lekopott már
    hagyd abba és menj tovább!
    Bárhogy is fáj, ütött az órád
    hagyd abba és menj tovább!
    Ó-óh.
    Te figyelj!
    Ez nem nyugdíjas állás
    hagyd abba és menj tovább!
    Bárhogy is fáj, ütött az órád
    hagyd abba és menj tovább!
    Ó-óh.
    Azt hiszed, hogy újra kezdheted, újra kezdheted
    Tévedsz! Ó nem!
    Meg kell mondanom, hazudtál eleget szívem,
    Szívem, a mercédeszed zsákutcába fut, jut!

    Az íróasztalt elérte, a büszkeségét megértem
    elfelejti honnan indult el
    Valamikor ő is lázadó volt,
    elkezdett egy új világot
    Most elfelejti honnan indult el.
    Kiabálhat énrám kigyót, békát
    A jóizlésről elfogadott formát
    Válaszom sértő, meg kell adni módját
    Rangot kapott, eszet hozzá nem.
    Csóró gyerek voltam nem volt pénzem
    de gitárt vettem, hogy zenéljek,
    De nem volt kapu óh, ami megnyílt
    FIZESSÉL MÁR EGY KORSÓ SÖRT!
    Ha nem volnál és nem hallgatnál
    Nem is tudom kinek mondanám el,
    Azt amit most érzek
    FIZESSÉL MÁR EGY KORSÓ SÖRT!
    Nem hagyott senki vagyont rám,
    Sajnos nem polcra születtem
    De néha segít a lejmolás,
    TEGYÉL JÓT! NEKÜNK FIZESS EGY KÖRT!

  • 2009.08.11 17:17:12altec

    többeknek, leginkább a buta hülyéknek!

    a nagyferót leszarom, annyit se ér, mint légyszar a klozetdeszkán! az persze igaz,ő jó volt és progresszív 20 évvel elébb, aztán zenélt - pénzért a seregben, mikor mdf volt, aztán zenélt és megjelent a miépben, mikor onnan jött a lé, közben volt orbánista meg parkett táncos is, most meg antirásszista...sok ez egy embernek! de ma ő egy senki, sőt, az a valóság, amikor volt valaki, már akkor is senki volt! talán túl sokat írtam erről a takonyról, mert nem az ő személye, ami távol tart a szigettől! és ez a lényeg kotlós csibék! ha egy rásszizmus elleni nulladik, vagy leszarom -1. nap van, pláne pénzért a tolerancia hitében, ott ne zenéljen egy ántitoleráns fasz, mert elbassza a dolgot! mert ha egy szépen terített, damaszt abroszos, ezüst evőeszközös, porcelán tányéros, ólomkristály poharas teríték mellett, csak egy apró pici szardarab van megbújva, nekem elmegy az étvágyam!

  • 2009.08.11 17:24:58ellenszenvesfigura

    az a baj az atikapitalista blokkal, meg az ország nagy részével, köztük az itt kommentelők többségével is, hogy nem fogja fel, hogy az értelmes ember fejében több gondolat is megfér - akár több ellentétes is.
    amíg a korlátolt, csak fehérben és feketében látók irányítanak mindent, addig itt nem lesz haladás.

    egyébként is, aki "anti", az mindig máshoz képest határozza meg magát, tehát eleve másodrangú elméje van.

    bár ez már nagyon filozofikus.

  • 2009.08.11 17:27:18Rikárd

    Ferónak sok utálni való megnyilvánulása volt a rendszerváltás óta, de azért ez a "tehetségtelen" Feró kb. '79-ben tehetségtelenkedte össze ezeket
    a sorokat:

    A Hold csillan a párnámon, hűvös, mint a vas.
    A kedvesemet várom, az acél 8.20-ast.
    Egy volt csak és nem kell több,
    a remény rég kihúnyt.
    Cet vagyok a fövényen és nincs már visszaút!
    Márványkő a mellemen, őrzi álmomat,
    de nem fakul az emlék, fojt az iszonyat.
    Magába mar a kígyó, sebzett hal csapong.
    Nem látom az arcod s az éj madár dalol.

    Bár ma volnának - egy-két kivételtől eltekintve - ilyen erős szövegek!(
    És ez csak egy a sok közül)

  • 2009.08.11 17:34:29lasszko

    altec
    Gondolom hetente meglátogatod imádott sztárod
    sírját Csepelen.
    Faszkalap!

  • 2009.08.11 17:43:34S. Annyi

    Lord_Cica:

    IGEN, AZ!!!!!!

  • 2009.08.11 17:45:50Lojzi_

    Feró bácsit nem bántani.
    Ő sosem vette magát komolyan (illetve egyszer, de azt is megbánta) és én örülök neki, hogy az itteni sok hőbörgő hülyét is magasról leszarja.

    Hívták, játszik. Pont.
    Máskor hívják, máskor is játszik. Még egy pont.
    Akinek nem tetszik nem hallgatja.

    Én hallgatom, mert rajta nőttem fel és a szövegei ma is sokat jelentenek nekem.

    Egyébként meg azt sem értem, hogy aki MIÉP tag volt, annak mi köze a rasszizmushoz?
    Ez olyan egymásból következik dolog?
    MIÉP-es vagy, akkor rasszista is?

    Akkor számtalan rokonom, barátom és kollégám rasszista lenne, aki valaha a MIÉP-re vagy esetleg a Jobbikra adta a voksát?
    Ugyanmár.

  • 2009.08.11 17:46:29S. Annyi

    altecnek


    Te magad vagy az egyetlen megtestesült EMBER! A többiek persze mind szarok.

  • 2009.08.11 18:07:30altec

    lojzinak, s,annyinak!

    kedves emberek! a vén hülyebaromról nem írok, még a nevét se! aki a miép filozófiában nem látta a kirekesztést, a mellé nem ülnék be ha vezet! nem kóstolnám étkét ha főz, nem szagolnám hónalját, ha fürdött, mert az egy ocsó és kártékony fasz! mit egy, két fasz!

    lasszkó, vagy hogy a kurvaanyádba szól a nicked, egészsége parasztgyerek vagy sok-sok ragya heggel! pont mint az a proli apád, aki részegen telis-teli baszta anyát ótvaros likát, mindenki bánatára az anyag megkötött, nem engedték az aktív hólyagok és pörsenések kifolyni a bűzős lyukból a még pici, ám semmiképpen sem kívánt lasszókát! így hát vagy te, aki remélhetően nem örökíted tovább az anyagot, inkább másoknak okulására, denaturált szeszbe áztatva mutatsz példát a jövő emberének, mivé lehet ha nem vigyázz!

  • 2009.08.11 18:26:40S. Annyi

    altecnek:

    Ez ecsém nyelvújítás!

  • 2009.08.11 19:19:11Illumination

    hivatásos naplopó, nem mintha közöd lenne hozzá, és akár az egynapos tankcsapda konci jegyemet is kihúzhattam volna eddig olyan pörgős vagyok, de valójában azért szakítottam meg a kempingezésemet, mert a mai nap szellemiségével nem értek egyet, így tüntetőleg el/hazajöttem, mint ahogy még több ezer ember.

  • 2009.08.11 19:38:51hivatásos naplopó

    @Illumination: nem értelek, mivel nem értesz egyet? azzal, hogy jó magyar zenék vannak? bizonyos határokon belül tökmindegy mi a körítés. ha lett volna még szabadnapom, akkor kimegyek ma is. és ha olyan pörgős vagy akkor miért nem iszol/drogozol/bulizol a szigeten, hogy otthonról kommentelsz?

  • 2009.08.11 19:40:47hivatásos naplopó

    ... ahelyett, hogy otthonról kommentelsz.

  • 2009.08.11 19:44:42hivatásos naplopó

    @altec: bár már rájöttünk, hogy neked az értő olvasás nehézségeket okoz, de próbálom a kedvedért kiemelni:

    "Tévedés volt" - mondta a belépésről.

    Na, felfogtad?

    Viszont ha értelmesen próbálnád kritizálni, akár egy normális vita is kerekedhetett volna ebből, így viszont kénytelen vagyok visszaélni a szellemi fölényemmel, bár te úgysem tudhatod milyen is az.

    Egyébként meg, téged nem azért nem szeretlek mert egy növény értelmi szintjén vagy, hanem a mucsai tahó stílusod miatt.

  • 2009.08.11 19:51:00zauberpferde

    Ez a PARASZT olyan, mint a szélkakas, csak mostanában a pénzszagra pördül-fordul. Amúgy visszatért a diszkós- BEATRÍCÉS, flitteres nadrágos önmagához. Kiváltképp az RTL - klubos munkássága figyelemre méltó.

  • 2009.08.11 19:55:46ted

    vicces ez a libsi rinyálás Feróról:-)

  • 2009.08.11 20:22:08altec

    hivatásos naplopónak a fölényesnek

    tévedés volt - mondta a sün, majd akkurátusan letörölte spermáját, a gyökérkefe rejtett, ultraporos zugaiból....

    tévedés volt - mondta nagyferó, miután belenézett már igen nagyon lapos matyófaragott bukszájába

    tévedés volt - mondta a mindenható képviseletében eljáró szociálisnevelésitanácsadó angyalka, mikor látta, mekkora kapitális marha fejlődőt a királyi többest oktalanul használó hivatalos naplopó szellemtelen, vicc hiányos és még szürtlének sem mondható lapos még csak szaggal sem bíró szellentéséből!
    veled vitatkozni, értelmesen? az olyan meló volna, mint tengerfenéken bonsai kaktuszt nevelni! gyorsan ölő! maradj az olvasásnál, ami ha lassan is megy neked, s bár időnként akadnak számodra ufó betűk is, mégis így több ragadhat rád a pornál!

  • 2009.08.11 20:22:42Illumination

    hivatásos naplopó, már írtam, az egész szellemiségével, a jó zenéről pedig elég más elképzeléseink vannak, de hát nem vagyunk egyformák, így ezt a témát kár is erőltetni. Valamint estére már fölösleges visszamenni, hisz rengetegen leléptek, az igazi Sziget úgyis csak holnap kezdődik.

  • 2009.08.11 20:46:53El Argentino

    Kitettek volna 1 régi magnót, rá két hangfalat, és benyomtak volna valami régi kazettát. Na akkor is jobb műsor lett volna.

  • 2009.08.11 21:06:39Mao elvtárs

    Május 1-én láttam Ferót a Tabánban fellépni. Ott mondta a következőket (nem szó szerint idézem, de próbálom):
    - Köszönöm, hogy itt vagytok és hogy itt örültök nekem, de igazából titeket kell ünnepelni, mert én nélkületek sehol nem lennék, egy utolsó szar lennék csak. Ti vagytok azok, akik eljöttök a koncertekre és életben tartotok minket. Köszönjük nektek ezt az elmúlt harminc évet.

    Nekem ebből a szellemi nagysága jött le, mint ahogy abból is, amikor nyilvánosan védte Vikidált, mondván, hogy ha ő megbocsátott neki (merthogy Feróról jelentett), akkor más, akinek semmit sem ártott, úgyszintén megbocsáthat. Feró nem csak a nevében nagy, lelkében is (én csak azt a Ford Farlaine szinkront nem tudom megbocsátani).

  • 2009.08.11 21:41:34Thulsa Doom

    Igaza van az antiraszistákoknak! A rassz rossz! Ezért vagyok én is antirasszista! Mer nehogymá' rossz rasszisták rasszához tartozzak! Inkább kirekesztem magam, hogy belül legyek az antirasszistásokkal együtt, a rassznélküli nirvávában!

    Na megyek is antirasszistáskodni a szigetre, oszt nyomok még egy pár bögre kannásat a Rubofenre!

  • 2009.08.11 22:16:40kafferbivalybalamber

    Antikapitalista Blokk.
    Aha. Rögtön a Magyarok Nyilai mellett balra.

  • 2009.08.11 23:10:24belabenyo

    Kedves altec!

    Lassan írok, hogy te is megértsd.

    Tudjuk minden, hogy te vagy a Nagy és Tévedhetetlen, kérlek taníts minket, hogy hasonlóan fenségedhez mindig a helyes döntést hozzuk meg, és ne tévedjünk ilyen ingoványos talajra, mint az kinek nevét már le sem írod.

    Ennyi.

    Ja és szerintem Feró ász, függetlenül attól, hogy hol, kinek játszik.

  • 2009.08.11 23:17:47kM

    Feró az egyik legnagyobb király Böjte atya, Fábry, Kovács Lajos, az öreg Grosics Mucsi Zoltán és Várszegi Asztrik mellett. Úgyhogy le lehet róla szállni.

  • 2009.08.11 23:18:26hivatásos naplopó

    @altec: látod, látod. nem királyi többes volt az, hanem te+én. de ezzel csak bizonyítottad az állításomat.

    és a másik pontot is, ismét a másikat szidod, ahelyett, hogy 1 értelmes mondatot szólnál Feróról vagy arról amit csinál.

  • 2009.08.11 23:20:23hivatásos naplopó

    @Illumination: de miért nem, könyörgöm, indokold már. és akkor megkérnélek, hogy szerdán se gyere ki, mert megint lesz beatrice. kösz.

  • 2009.08.11 23:32:55nyilascsillag

    Pár évvel ezelőtt megkérdeztem Ferótól, ismeri és szereti e Frank Zappa-t. Azt válaszolta, hogy persze ismeri és Ő nyagyon kevés hozzá képest.
    Ezt aki érti a zenét és halgatja, meg ismeri is, annak nem kell elmagyarázni. A fenti kiscsákók csak ugatnak, mert alul meg felül kevesek a mai világhoz.

  • 2009.08.11 23:45:12borovi

    A Nemzet Csótánya. Haha. De rég is volt már az. Manapság inkább csak főállású paprikajancsi. Gondolom, kellőképpen szégyenli is magát.

  • 2009.08.12 03:13:59SolidSnake

    http://www.marothy.hu/?cikk=Zene+a+rasszizmus+ellen

  • 2009.08.12 08:42:55oziris

    @fric, megnézem a mai műanyag, egyalbumos zenekaraitok hol lesznek ennyi idő múltával mint a beatriche. sehol, valahol a blahán zenélnek kétszázért.

  • 2009.08.12 09:46:54kermi

    Feró felett eljártak kicsit az évek sajnos, ám még mindig olyat nyújt a színpadon, amit a legtöbb mai szilikonos cicababa meg emós-langyos nejlonsztár soha nem fog tudni. Énekel a színpadon. Minden koncertje egyedi. A többség meg(tisztelet a nagyon kevés kivételnek) ha otthon felejti a cd-t, akkor meg van halva, mert csak tátogni tud. Rice-rice, Beatrice, hó-rukk!

  • 2009.08.12 14:37:52blackadder

    @enba + MajdnemAraya koszi szepen, azt pont nem tudtam.

  • 2009.08.12 14:43:12blackadder

    @altec, a fero toleranciajaval kapcsolatban egyebkent igazat kell adjak neked.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Sziget Fesztivál

Budapest, aug. 12-17.
Fellépők, programok
A fesztiválról
The Offspring, Fatboy Slim, Placebo
Napijegy
10000 Ft
OD
Bérlet
30000-45000 Ft
Sátorozás
van, bérlettel ingyenes
Sör
480 Ft
Lángos
500 Ft

Friss kommentek

Keresés

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

  • Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Caramel: Vízió Kedvezményes ár: 3696 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!