Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMagára talált az Oi Va Voi
Aktuális
The Offspring, Fatboy Slim, Placebo
Az Oi Va Voi éppen olyan zenekar, amit Szigeten ismertem meg. 2004-ben egy barátom elrángatott a világzenei színpadhoz, hogy ezt látnom kell, mert hallani nem elég, és különben is szeretik a magyarokat. És tényleg: félelmetesen jól örömzenélt a hózentrágeres zsidó Steve Levi, a colos őrült hegedűsnő Sophie Solomon, a vicces művésznevű trombitás Lemez Lovas, meg a többiek, a koncert egy pontján pedig felbukkant Németh Juci, és elénekelte az A csitári hegyek alatt-ot. Megvettem később a lemezüket is, de a koncert annyival többet adott, hogy aztán csak ritkán hallgattam.
Aztán jött egy nagy törés a zenekar életében, pontosabban három: a korábbi énekesnő, KT Tunstall és Sophie Solomon szólókarrierbe kezdett, majd két éve Lemez Lovas is elhagyta a bandát. A maradék idén tért vissza nagylemezzel most pedig (harmadszor) a Szigetre, és jelentem, még mindig kurva jók. Solomon helyére találtak egy nem kevésbé őrült csajt, a mikrofon mögé pedig egy ébenszín gazella került, a fátyolos hangú Bridgette Amofah.
És Lemez Lovas dalszerzői zsenijét is pótolták valahogy: az új számok legalább olyan jók, mint a 2004-es Laughter Through Tears remek dalai. Ugyanaz a dallamos etnopop, jiddis és kelet-európai folk szerencsés keverése rockkal, poppal, elektronikus elemekkel. A forrásokat tiszteletben tartó, de friss világzene.
Nincs alibizés, energikusan játsszák a dalokat a közönségnek, ami nagyrészt külföldiből állhat, mert amikor Bridgette bejelenti, hogy most jön „your very own Szalóki Ági”, nagy a kussolás, csak páran éljeneznek. Ági az új lemezen vendégénekel, de most a Mikor Csíkból kiindultamot dalolja el, én meg egy hordányi francia között ugrálva megtalálom a magyarságtudatomat. Katartikus élmény lenne, ha az ének hangosítása nem volna botrányos. Bridgette és Ági hangja is mintha búvárharangból szólna, legalábbis az első sorban.
Ezért sem olyan mellbevágó a koncert, mint öt éve, de az világosan látszik, hogy az Oi Va Voi túlélte a krízist, és szépen magára talált. És még mindig szeretik a magyarokat.
Rovataink a Facebookon