Idén nem olyan sokkal az Azfeszt nyitása előtt elkezdték pletykálni, hogy az egész fesztivál elmarad, ugyanis az eddigi termálfürdőt éppen felújítják, és itt most nem csak olyan festés mázolásra tessék gondolni, ugyanis az egész terület fel van túrva. Első ránézésre érthető, hogy nem hitték az emberek, hogy itt bármit is lehet rendezni. Pedig a nyitónapon kiderült, hogy de: a szervezők ügyesen megoldották a színpadok elhelyezését az építési területen, és még egy darab medencét is üzembe tudtak helyezni, még ha az csak nyolcvan centis is a víz benne.
Így eshetett meg, hogy egy gigantikus vakondtúrás közvetlen szomszédságában lépett fel a brit Enter Shikari. Az a csapat, ami egyre népszerűbb tőlünk nyugatabbra, pedig a zenéjük kb. olyan, mintha a Scooternak elege lett volna a sok műanyagból, és jó sok gitárral dúsítaná fel a zenéjét. Most biztos sok rajongó habzó szájjal jönne nekem eme sarkos leírás miatt, úgyhogy pontosítok: az Enter Shikari nintendo core-t játszik, ami úgy jön ki, hogy a most már lassan lefutó metalcore-ba tényleg a Scooterre hajazó szintipüttyögéseket kevernek, és ezt elég dominánsan teszik. Ez ugye rettenetesen hülyén hangzik, tulajdonképpen az is, de a tinik zabálják, még itt Magyarország keleti részén is. Soha nem gondoltam volna, hogy képes ez a zene itthon pár ezer embert megmozgatni, pedig de. Ráadásul koncert után lányok tömkelege (plusz néhány fiú) várta a csapatot a színpad hátuljánál, néhánynak sikerült is bejutni a huszonéves srácokhoz.
Maga a koncert viszont nem volt jó. Tény, hogy energikus a csapat színpadon, szántják a deszkákat, állványra másznak, pózolnak, meg minden, de a lemezen tökéletesen összerakott dalokat csak szétcsúszva képesek előadni. És rettenetesen hamisan. Ez nem is annyira az énekesre vonatkozik, mint inkább a basszusgitárosra: szörnyű volt amit a srác csinált. Mintha egy ötéves kisiskolás próbálna énekelni. Ennek ellenére a Juggernauts pl. ütött, amit szinte ugyanígy adtak elő, mint ezen a klipen, már ami a mozgást és a zenét illeti, mert az ének itt is értékelhetetlen volt.
Majdnem ugyanennyi fesztiválozót vonzott az Anti-Flag is, pedig közük sincs az Enter Shikarihoz műfajilag. Punknak mondja magát az amerikai zenekar, ráadásul a Rage Against The Machine-féle kommunista ideológiát próbálják letolni az emberek torkán, szereti is őket nagyon Tom Morello. Rettenetesen kormányellenesek, már a dalaik címéből (Sodom, Gomorrah, Washington D.C. (Sheep In Shepherd's Clothing)) kiderül mindez, szóval papolnak rendesen. Kinézetileg mindenki feketében nyomult, hátul meg egy fejre fordított, szintén fekete amerikai zászló lógott a színpadon. Zeneileg a kiabálós, nem a dallamosan éneklős vonalhoz tartoznak, de a zene tartalmaz annyi fogódzót már elsőre is, ami lekötheti koncerten is az embert, pláne ha jól szól, márpedig itt a hangzás is jó volt, sokkal jobb, mint az Enter Shikarié. Le is kötött sokakat a koncert, az viszont kissé hatásvadász volt, hogy a Clash-től a Should I Stay or Should I Go-t voltak csak képesek előadni. Joe Strummeréknek van számos egyéb kiváló daluk, nem azt kéne nyomni, amit már amúgy is mindenki ismer, ha már ennyire Strummer-rajongók a zenekar tagjai.




Kommentek
2009.08.20 22:29:32PityergőPolly
A Shikari rohadtul nem nintendo-core, nagyon nem tinimetál és ráadásul állati jó volt az első sorból...Különben meg a tagok baromi kedvesek és közvetlenek, pedig nem vagyok tinilány...Akinek eleve problémái vannak a punkkal és hasonló műfajokkal, az minek jön el ilyen rendezvényre? Jah, mert ingyé' van a Pass...meg hogy jól leszólhassa, mert azt veszem észre, mostanában ez dívik errefelé...Minden szar, ugye?!
2009.08.20 23:00:00img
biztos last.fm-ről nézte az infókat (:
2009.08.20 23:20:52img
egyébként belehallgattam és tényleg nintendocore.
http://www.youtube.com/watch?v=qYa_Un5DrDg
úristen, DankóG-t védem. apokalipszis.
2009.08.21 12:29:56Cyrano
A rajongó viselkedejen rajongó módjára és ne lásson tovább az orránál. Ez rendben is van. Ez az Enter Shikari viszont tényleg nem jó, képtelen voltam végignézni.
2009.08.21 13:20:58Hadess
Enter Shikari olyan nintendo core mint a szar, mondjuk a Horse The Band sulyosabb. En mondjuk ruhellem a mufajt, mert ha az As I Lay Dying meg az Unearth zenekarok, akkor ezek a sracok maximum bohocok, de amit csinalnak azt nem csinaljak olyan rosszul. Az Index meg mindig is lefikazott mindent, nagyon keves kivetellel.
2009.08.21 17:39:47tbea89
Ha már a tisztelt cikkíró le akarja húzni mindenáron a koncertet, legalább jó lenne, ha nem olyat írna, aminek pont az ellenkezője történt. :D Konkrétan: az Anti-Flag nem csak a Should I Stay...-t, hanem az I Fought The Law-t is előadta a Clash-től! Egyébként meg miért is baj az, ha mindenki által jól ismert dalt játszanak...? Nem igazán értem. Elég jó hangulat volt alatta, ahogy elnéztem.
Lényeg, hogy szerintem nagyon is jók voltak, ja és én dallamot is találok a zenéjükben :) Azt is meg lehetett volna említeni (de nem baj, én most megemlítem mindenképpen), hogy koncert után lejöttek pacsizni a tagok a szerencsés első sorbeli közönségtagokhoz, ami kedves gesztus és nem hiszem, hogy teljesen szokványos, már ilyen és még kisebb népszerűséggel bíró előadóktól sem.
2009.08.22 22:59:17P.M.
az a-f ma már annyira gumipunk, mint a green day, csak ellentétben velük, a gd-ék sosem mondták magukat antikapitalistáknak, meg zeneiparellenesnek, az a-f az utóbbi pár évben segget csinálta szájából úgy ahogy van, az első 3 lemezüket szerettem, de mam már vállalhatatlan az egész
2009.08.23 22:39:29andrush
Az Enter Shikari volt a legrosszabb külföldi zenekar által prezentált koncert a négy nap nagyszínpados felhozatalából. De tény, fényévekkel jobb volt, mint a Subscribe:)))
2009.08.23 22:40:34andrush
szerk: "Az Enter ShikariÉ"