Sikerült a lehetetlen, és a nyár utolsó fesztiváljának befejező napját úgy megkurtították, mintha csak egy gyerekzsúrral csinálnák ezt. Éjjel kettőkor a főjegyző akarata szerint lekapcsolták a nagy áramelosztót. Az égszakadás földindulásban még volt Guano Apes is, akik valamiért visszatértek.
Hangos a SZIN, derült ki Mózes Ervin, főjegyző számára, aki lakossági bejelentések és zajszintmérések után úgy döntött, elég a fiatalok vállalhatatlan szórakozásából, a hangos színpadokból, és minden lehetséges köztes megoldás helyett kiválasztotta a legkínosabbat, hogy hazazavar mindenkit éjjel kettőkor, az áramelosztót meg lekapcsoltatja.
Azt nem érti senki itt Szegeden, hogy a többnapos fesztiválnak miért az utolsó napját kell lerövidíteni, amikor állítólag a szerdával is gond volt már. Kérdés, mennyire hangsúlyos a bezárás politikai üzenete. A városban rendet kell tartani, nincs szükség elhajlásokra, ráadásul van olyan kemény és rendpárti a vezetőség, hogy ezt elég gyorsan és hatékonyan végigvigye, értelmezhető a városvezetés döntése. A Sziget fesztivál állandó bemelegítő eseménye, hogy a harmadik és negyedik kerületi polgármesterek zajszintet mérnek, bezárással fenyegetőznek, de végül nem történik semmi, mert a gyors politikai haszonszerzés legfeljebb választási időszakban éri meg.
Szeged polgármestere, Botka László sajtónyilatkozatából azért kiderült, hogy olyan komoly probléma nem lehetett, ha "a hangterhelés a négy napos rendezvény során két este – szerdán és pénteken – néhány órára haladta meg az előírt értéket." Amiket egyébként rögtön visszaállítottak a szervezők.
Péterfy Bori versenyautóval érkezik
Szombat koradélután terjedt el a városban a Tejivó és a Virág cukrászda környékén, hogy a főjegyző döntése miatt minden koncertet két órával előrébb hoztak, és éjjel kettőkor bezárják a fesztivált, ami miatt több fellépés elmaradt. A versenyautóval érkező Péterfy Boriék a Kiscsillag-koncert előtt indultak el Budapestről, hogy Lovasiék után rögtön kezdjenek.
Nem mértek vs. mértek
A fesztivál ideje alatt több tucat panasz érkezett a jegyző szerint a belvárosiaktól, a Klinikák környékén élőktől, a felsővárosiaktól, a tápéiaktól, és még a Rókuson élőktől is, ezért a városházának valamit tenni kellett, a főjegyző állítólag többször felszólította a SZIN-t, hogy csökkentsék a hangerőt. A fesztiválszervezők állítják folyamatosan végeztek zajszintméréseket, amiket folyamatosan dokumentáltak is, és ha kicsit átlépték a megengdett határt, akkor rögtön korrigálták.
Szegedet természetesen feldobja a SZIN, a taxisok örömködve mesélték, mennyi munkájuk van végre, ilyenkor senki nem megy közülük nyaralni, mai nem csoda, a fesztiválszervezők szerint idén 60 ezren látogattak a városba.
Az A38-on 00:20-kor már bezárták, végül kettőkor lekapcsolták az áramot mindenhol, a dj-k beleénekeltek a levegőbe, hopp vége mindennek, a kukoricaárus ingyen osztogatta a félig megfőtt kukoricáit, miközben a sötétben hitetlenkedve próbálta eltörölni a hatalmas főzőedényét. A kultúráltan szórakozó tömeg pedig hitetlenkedve elindult hazafelé, semmi ellenállás vagy hangos értetlenkedés nem volt, a borzalmas esőzés és szélvihar jókor segítette ki Botka László polgármestert.





Kommentek
2009.08.31 00:29:22ördög_
Kakukk, én tényleg csak azt nem értem, hogy persze, az ember alkalmazkodik/tiszteletben tart/elvisel, de - most tényleg nagyon leegyszerűsítve - jóformán több évig szinte minden egyes nap hallgattam, ahogy az idős szomszéd Zámbó Jimmyt ordíttatott úgy, hogy remegtek a falak, de évente van néhány nap, amikor tényleg jólesik kicsit kimenni egy fesztiválra, meghallgatni pár koncertet, nekem ez örömet okoz és kikapcsolódást, miért nem lehet most kicsit velem toleráns ez a társadalom?
És tényleg, mindenki előre tudja, mikor van fesztivál a közelében, még csak azt sem mondhatják, hogy meglepetésszerűen beindul a több napos rendezvény.
2009.08.31 00:38:23pálté
Nem tudom, hogy Szegeden mi a helyzet, de a Szigetről annyit, hogy 7 napot igazán kibírhatnának a 365-ből a betelefonálóst játszók, mert itt Magyarország legfontosabb, nemzetközi szintű eseményéről van szó, ami anyagiakban is kurva sokat hoz az országnak és az imidzs-ét is növeli a külföld előtt. Tehát mondjon nekem valaki még egy olyan programot az országban, ami több tízezer külföldit vonz ide. És nem csak erről az egy hétről van szó. Az a fiatal aki idejön pl. Franciaországból és egy kurva jót szórakozik, annak egy pozitív emléke marad az országról és később is visszatér. Esetleg az ismerősinek is elmondja és esetleg később szimpla turistaként jönnek vissza, ami ugyancsak hasznot hoz minden téren. Tehát ezért nem kéne basztatni a Szigetet és a többi hasonló fesztivált. Amúgy szerintem általában az unatkozó nénik, akik amúgy sem tudnának aludni telefonálgatnak be, hogy valamit csináljanak, valszeg egyedül élnek és szeretnének valakivel beszélni is szegények, de a másik felük tényleg csak szeret hőbörögni meg panaszkodni és a beszűkült agyával nem képes továbbgondolni a dolgokat..
2009.08.31 00:39:10Nanda
Kakukk2:
meglepődnél hol lakom:-)
Autópálya mellett,állandó zajban,és olyan szomszédokkal,hogy inkább a metróépítés,és a bulihajó:-(
Ja és nekem is van 2 gézengúzom:-)
Márk-Márk:
Belgráddal(szerbekkel) kapcsolatban nagyon nagy tévedésben vagy!
Nem Balkán:Creamfields,Glastonbury-UK
Roskilde-Denmark
Sonar-Barcelona
..és Ibizán egész nyáron fesztivál van,mégis tolerálják az ott élők:-)
....ezek csak azok amiken én voltam...
de sorolhatnám:-)
2009.08.31 00:39:47Peaceman
freemind:
Az van, hogy mindkét félnek tökéletesen igaza van, egyértelmű, hogy nem való Szeged belvárosába fesztivál.
DE, hamár megrendezték, kiírták a műsort, eladtak több tízezer jegyet rá, és el is mentek sokan, akkor igenis vállalja a felelősséget a város vezetése a kellemetlenségekért.
Egyetértek veled, a főjegyzőt kell utálni.
2009.08.31 00:41:07pálté
Márk te segg!
A 150 millió az a tiszta haszon volt, amivel a Szervezők azt csinálnak, amit akarnak emellett az adó, ami az országnak ment és hasznot hozott, a milliárdot is elérte.
2009.08.31 00:41:59Márk_Márk
freemind93:
Ne napijegyárakkal számolj, sokan még a legkedvezményesebb hetijegyeket vették. Pl. én is, meg valószínűleg a kb. 75%-ot kitevő külföldiek is.
baskiria:
Inkább harmada. De a 65 dBA a meglehetősen emelt hangerejű beszéd (kb. veszekedés) hangereje, az 55 dBA a normál beszédé. Úgy értem, közelről.
ördög_:
És szóltál ennek a szomszédnak?
Merthogy ha túl hangos, akkor akár nappal is kihívhatod rá a rendőröket csendháborításért, és pár éve már fel is jelentik, ha valóban úgy találják, hogy csendet háborít. Az meg alsó hangon 30 rongy.
Ezt is közölheted a szomszédoddal.
2009.08.31 00:47:27KPLondon
"Gyerekek, ne veszekedjetek!" :-)
Én baromira szerettem volna a SZÍN-en résztvenni, vagy csak Szegediként hallgatni a túlpartról, mert ezek a fesztiválok hosszútávon is kellemes élményekkel, barátságokkal (mindenfélével...:-) ) ajándékozzák meg az ember fiát-lányát és feltöltődik az aksi... tudjátok, pozitív megerősítés, kiszakadás a mókuskerékből, szabadság, egyenlőség, meg az ilyenek... Anyumék is nyomták a Balcsin trapézgatyóban, BTK-s tarisznyával és nemcsak a viccektől mosolyogtak... persze már őket is zavarna egy ilyen móka a közelben, mert Szeged nem egy zajos nagyváros, de ennyi erővel mást is zavar, hogy a Hídi vásárkor lezárják a Belvárosit, meg a Halászlé főzőcskézéskor a rakpartot és nem tud ott közlekedni... mindenkit érhetnek panaszok, de kérdem én, ha tudjuk, hogy vége lesz, és minden évben van, akkor mire verjük magunkat?! Dögöljön meg a szomszéd tehene is?! Ha nekünk nem jó az esténk, másnak se legyen?! Ugyan... akinek a párja horkol keményen a fülébe 27 cm-ről minden éjszaka, az is panaszt tesz a jegyzőnél?! Tudjuk, hogy ez csak politika, amihez mindíg lehet találni statisztákat...
Én fogösszeszorítva tűrtem volna a nagyszínpad előtt egész végig egy finom magyar sörrel a kézben, mlg akkor is, ha közben csinos egyemista lányok akartak volna kihasználni...többször is... én tűrtem volna...fogat összeszorítani... csak keményen!
Ui.: tudjuk, hogy a szabadság és az egyenlőség kizárják egymást (a korlátlan szabadság az egyenlőség rovására megy és fordítva...), akkor meg nincs jobb dolgunk, mint harcolni a nagy semmin?! Itt meg a taknyos pakisztáni szomszéd szívja az orrát esténként, hogy a belső szobából is hallom rendesen... lekapcsoltatom...ez az, máshol már bejött... majd, ha nem vesz megfázva, újra vehet levegőt... -csak vicceltem, szeretem a Pakikak... :-)
2009.08.31 00:47:39Márk_Márk
pálté:
Na ja, te is igazán kibírhatnád, hogy naponta 20 ezer Ft-ot ellopjn tőled valaki egy héten át mindennap. Mert addig az is csak szabálysértés, mint a hangerő-túllépés.
Kisebb hangerőn is remekül lehet szórakozni.
"A 150 millió az a tiszta haszon volt, "
És a haszon hogy is jön ki?
Egyébként ez még adózás előtti nyereség. Annyira hülye vagy, hogy egy kivonást sem vagy képes elvégezni...
Az adó, mi? Miből is?
Öcsém, te annyira sötét vagy, mind néger segge az alagútba fúrt kéménykürtőben újholdkor.
2009.08.31 00:51:54kakukk2
Nanda, ha ez tartósan így marad, beszélgessünk az idegállapotodról húsz-huszonöt év múlva :) Most pedig - mivel kivételesen egész jó csönd van a Duna-parton - én is elhúzok a kispárnába. Nyugodalmas jóccakát, szép álmokat, derűs jövő hetet mindenkinek.
2009.08.31 00:51:55ördög_
Márk, nem, mert nem akartam belemenni semmiféle háborúskodásba. Többnyire ugyanazt a számot tolta le párszor, aztán abbahagyta, gondoltam, kibekkelem (bár volt, hogy majdnem lementem, mert pont olyan migrénem volt, hogy csillagokat láttam). Az is előfordult, hogy éjjel leejtettem egy poharat a konyhában, ő persze tenyerelt a csengőre.
Azért sem akartam vele összeveszni, mert ha esetleg babám lesz és sírós, akkor nekem sem fog hiányozni, hogy minden éjjel ott nyomja a csengőt.
Megpróbáltam inkább elkerülni a konfliktust.
2009.08.31 00:52:41ördög_
Jó éjt Kakukk :)
2009.08.31 00:54:26hbernadett
nagyon helyes hogy bezárták ezt a szart
2009.08.31 00:59:22freemind93
mark: a haszon kérlek (leegyszerűsítve) bevétel-kiadás. nagyságrendileg 100 szoros eltérésről beszélünk (14mrd vs 150m), tényleg számít szerinted a 150 adózás előtti/utáni mivolta?
385 000 látogató/ 7nap * 40000 (vegyuk ezt hetijegy árnak): 2,2 Mrd. nagysegrendileg helyes szam, nem vitatkozom azon h 35 000 v 45 000 vagy napijegy, vagy akarmi.
ha bele akarsz melyedni, mit hoz egy fesztival a konyhara: http://kpmghu.lcc.ch/dbfetch/52616e646f6d49566944d8f750a7977c8a03534f207629f92eb54602587f2647/bs__volt__sajtotajekoztato.pdf
ez nem az en tanulmanyom, nem vizsgaltam a modszert, nem velemenyezem a keszito ceget, de erdekes olvasmany.
az alazasnak szant reszek teged minositenek, de gondolom nem erzed, mekkora butasagokkal jossz, ugyhogy nem allok ra erre a vonalra.
2009.08.31 01:00:16freemind93
mark: ja, hol van itt a kivonas?
2009.08.31 01:03:12Márk_Márk
ördög_:
Ha szólsz, az nem háborúskodás.
(Ha meg ilyen a szomszéd, akkor pláne nem árt neki szólni, hogy vegye már észre magát.)
Ha gyereksírásra menne át, arra is van 2 megoldás:
1. szerelsz egy kapcsolót a csengő vezetékére, amivel ki tudod kapcsolni, és akkor nyomhatja
2. megmondod, hogy hívja ki nyugodtan a rendőröket, ha szeretné, hogy kiröhögjék
(a gyereksírás baromi kényelmetlen és zavaró ugyan, de az ellen aztán nem nagyon lehet mit tenni...)
2009.08.31 01:07:41Márk_Márk
Kivonás: tudod, bevétel - (mínusz, ez ugye a kivonás jele) kiadás. Mintha te is ezt írtad volna.
Hogy ezt a 14 milliárdot meg honnan veszed, az egy más kérdés. Hasraütés módszerével?
Mert valójában szerintem jóval kevesebb.
De talán hívd fel Gerendait,és megmondja a pontos számot. Csak aztán ne legyél nagyon csalódott, ha közelében nem lesz a 14 milliárdodnak, még nagyságrendben sem.
2009.08.31 01:11:57Parasite
ne mondja már nekem senki hogy pár napot nem lehet kibírni az ***** b****a már meg ezt az országot!
2009.08.31 01:14:40freemind93
onnan veszem, hogy pl balatonsoundon resztvevok atlagosan 41000Ft-ot koltottek per fo per nap. volton asszem 37000 korul. na, akkor most applikald ezt a sziget resztvevoinek szamara.
a gerendai is ezt fogja mondani, o rendelte az errol szolo tanulmanyt.
a kivonasos kerdest hagyjuk, a te kommentedben amiben emlegetted, szo sem volt bevetel/kiadas dologrol, csak adozasrol.
2009.08.31 01:20:00ördög_
Márk, már mindegy. Nem él. Az utóbbi időben azért előfordult, hogy leejtettem valamit és nem szólt, lehet, hogy észrevette magát, hogy nagyon gáz.
2009.08.31 01:22:11freemind93
sebaj, holnap ujrakezdi, mas forumon, masnak a fikazasat.
2009.08.31 01:22:28Márk_Márk
freemind93:
41 ezer Ft-ot /fő/nap?
Az valami kurvára elrontott számítás lehetett. Ahogy a voltos 37 ezer is.
A 10 ezer talán közelebb áll a valósághoz (még külföldiek esetében is), de a magyarokat tekintve inkább jóval ez alatt.
(41 ezer Ft-ért kaphattál a Szigeten majd 100 korsó sört, annyit azért nem iszik meg egy nagyon nagyivó sem. De ha kaját is vett mondjuk naponta 3x, mindig rendes főtt ételt, az is kijött max. 6 ezerből (az átlag kajaár 1400 Ft körül volt), még mindig maradt piára 35 ezer. Kicsit gondolkozz már, mielőtt írsz.)
2009.08.31 01:32:27freemind93
mark, egyszeru szamitas, utana kellene nezni. kuldtem neked egy linket feljebb, okulasodra. igazabol nem akarok tovabb nepnevelni, de remelem szamodra is tiszta, hogy az amber nem csak srot vesz. vesz belepot, fizet szallast (igen sokan) napi 3x eszik, vesz egy polot, fizet a kozlekedesert, dohanyzik, ...
az atlag pedig azt jelenti, osszeadod ki mennyit koltott es elosztod a resztvevok szamaval. nem azt jelenti mindenki annyit kolott. kulfoldi tobbet, diak kevesebbet, stb.
2009.08.31 01:48:15Hellor
Harmadrészt azon egyszemélyi emberek kudarca, akik egyrészről sértve érzik magukat, ha a Budapestiek lenézik őket és buta falusiaknak tartják, mert Szegeden élnek, de könnyűszerrel leperasztoznak másokat és a tanyára küldenek, mintha ott rosszabb vagy butább emberek élnének. Aki élt már tanyán tudja nagyon kemény az élet és a szomszéddal haragba lenni nem szerencsés :)
Akinek gyereke van fogja érteni mit mondok: csak példamutatással lehet valamit elérni, erőszakkal nem!
Ezekből látszik, hogy nagyon nagy szükségünk van a SZIN re és az ehhez hasonló rendezvényekre, ahol végre közösség, párbeszéd, eszmecsere, stb. alakulna ki. Magam részéről kívánom, hogy sok olyan ügyes vezetőt, szervezőt találjunk, támogassunk akik ennek az elvárásnak megfelelnek, a feladathoz felnőnek és nem csak az anyagi lehetőséget látják meg ebben!
2009.08.31 02:01:22Márk_Márk
freemind93:
A belépőben benne van a szállás ára (kemping), nem nagyon jellemző, hogy a városban szállna meg valaki (biztos vannak, de elég kevesen). A jegyárat egyszer már kiszámoltad, de oké, vagyünk napi 6000 Ft-ot jegyárnak (7 napos ottalvós jegyre). Marad 35 ezer, onnantól lásd fent.
Az étkezést belevettem, ha figyeltél. A cigi - mondjuk 2 doboz egy nap - kb. 1200 Ft.
Pólót nemigen vett senki naponta, és mondjuk az is max. 4000 Ft (de azért itt a fejenkénti átlag valószínűleg kb. 0,025 póló/fő/nap).
Ezek a magas költési árak - még ha minden járulékos költést beleveszel is, buszjegytől a múzeumi meg strandbelépőig, - rohadt nagy belemagyarázások, kb. a negyedük vagy harmaduk a valóság.
Oka persze biztos van (állami támogatás igénylése vagy bármi).
2009.08.31 02:01:28megint
Így van barmok be kell zárni minden rendezvényt, mert pár idióta nem alszik jól két napig, az véletlen sem érdekel senkit, hogy mennyi pénzt hoz ez egy városnak
2009.08.31 02:09:17freemind93
mark, mindket szoban levo fesztival mentes az allami tamogatasoktol. szerintem sem koltenek szinen annyit, mint balaton soundon. mondjuk a 50-60%át, kozervativ becslessel. akkor ismet a szorzas: 20 000 * resztvevok szama * napok szama. akkor mennyi pent jelentett ez szegednek? azt is tudom, hogy nem a szegediek kaptak 100%ban, de nem is 50ben, meg kevesebben. tehat 70000 resztvevo * 20 000 koltes * 20% (maradt a szegedieknek!!! nagyon kicsi szam, hogy ne nyavajogj) = 280 mFt.
a tanulmanyt ero kritikaid nem erintenek engem. ha ilyen szinten ervelsz, van nekem is: ezek a szamok a valos koltes 1/3a, hogy elsirjak milyen keveset kapnak, es szerezzenek allami tamogatast. nem ez lenne a logikus?
befejeztem reszemrol, aludj hogy holnap tudj erteket teremteni.
2009.08.31 02:44:24Szaroskenyér
Szépen alakul a lista:
- Borfesztivál: pipa.
- SZIN: pipa.
- Lapos: pipa.
Ami még hátravan:
- Augusztus 20.
- Szilveszter.
- Ballagás előtti szerenád.
- Szabadtéri Játékok.
- Kutyaugatás.
Sajnos nem lehet egyből betiltani mások szórakozását, de ami késik, nem múlik!
2009.08.31 03:11:46Abihal
Úgy tűnik ismét csatát nyertek a csendrendelet/fesztiválbezárás hívők, bár fogalmam sincs mennyire lehetett hangos Szeged belvárosában a fesztivál, mivel nem voltam ott akkor. Helyből sajnos nem lehet ítéletet mondani, ami viszont az elmúlt évek tapasztalata, hogy mind jogalkotási, mind jogalkalmazási téren van még hova fejlődni (lásd fővárosi csendrendeletek, alkoholtilalom vs. ZP / Rió huzavona - kár lenne egy a fővároshoz képest olyan rendezett városban, mint Szeged ezt megismételni...)
Márk_Márk: bár valószínűleg már az igazak álmát alszod és ezt soha nem fogod elolvasni, freemindnak a gazdasági vonatkozásban alapvetően igaza van. A KPMG-s tanulmány módszertanilag korrektnek tűnik, bár gyorsan futottam végig. Ebben az esetben nem elég fejben összeszorozgatni a belépőkből származó bevételeket, piát, kaját, pólót, stb., így sem veszel számításba sok mindent, pl. a multiplikátor hatást ami abból adódik, hogy egy-egy végső "megrendelés", pl. póló vásárlás teljesítéséhez egy hosszabb ellátási láncon keresztül vezet az út (alkalmazottakkal, azok béreivel, az ebből adódó költéseikkel, az ő áfájukkal, a megtakarított pénz bankba tételével és beruházássá konvertálásával, stb.). Szóval nem olyan egyszerű ez a kérdés, és a multiplikátor-hatás csak egy példa, amit már valószínűleg nem bír el egy ilyen fórum leegyszerűsítő vitastílusa. Javaslom olvasd el a tanulmányt, viszonylag érthető.
2009.08.31 04:20:11Márk_Márk
freemind93:
És már miért is jutna ez mind Szeged városának? Amit kajára-piára-pólóra-szállásra költesz, abból mit kap szerinted a város?
Ja, hogy az áfát? - Nem, mert az központi költségvetésbe megy. Persze csak az a része, amit az adott vállalkozó - jellemően nem szegediek, mert ugyanazok az emberek vannak kb. az összes fesztiválon - nem von le (mert a beszerzésen is van áfa, azt meg levonhatja), stb. stb. - a végére a 25%-ból marad vagy 5%, vagy annyi sem, van olyan vállalkozó, aki 0 áfát fizet. Valahogy ügyesen megoldja. És hát a kaja-piaárusok, lakáskiadók - gondolom, aki a SZIN-ra megy, az nem 5*-os szállodából teszi - sem valami jól felügyelhető cég e téren. Szóval oszd el azt a 280 milliót (ami mondjuk eleve nem 70 ezer jegy, hanem 60 ezer, és ide ugye jórészt nem a gazdag vállalkozók mentek (akik azért szintén tutira nem vertek el naponta és fejenként több mint 40 rongyot - vagy a BMW-jük beszerzési árát is beleszámolták?), mint a Balaton Soundra, meg nem is külföldiek, hanem jobbára magyar diákok vagy olyan fiatalok, akik nemrég voltak diákok) mondjuk 20-szal. Az 14 millió, ennyit TALÁN megkap a város.
Vagy semmit.
És vezesd már le, hogy mi a francot vennének NAPONTA és FEJENKÉNT (azaz mindenki mindennap) 20 ezer Ft-ért?
Bárki találta ki ezeket a számokat, nagyon-nagyon elrugaszkodott a valóságtól.
Nem tudom, honnan veszed ezt a 20 ezret például. Hasraütés, mint statisztikai módszer?
Abihal:
Na ja, megint nem a 15 ezer innen-onnan odalátogatót vették figyelembe, hanem a 200 ezer helybelit. Az anyjuk szentségit, nem?
Nehogy már a szórakozni vágyó 8-10%-nyi kisebbség terrorizálja a 90-92%-nyi többséget... Elég röhejes lenne.
2009.08.31 07:03:18mann
200 ezer helybéli?
Néhány tucat bejelentésről volt szó. Hol itt a 200ezer? Lehet, hogy többeket zavart, de csupán ennyi bejelentés érkezett. Az emberek nagyobb része képes tolerálni egy ilyen rendezvényt, mert felfogja, hogy ez népszerűsíti a várost és néhány nap alatt vége van.
Azt kellene észrevenni, ha valaki a belvárosban lakik (ráadásul egy magát fesztiválvárosként jellemző Szegeden), akkor az azzal jár, hogy ott rendezvények vannak, amik bizony zajosak. Ha zavar a zaj, keress csendesebb lakókörnyezetet.
A SZIN látogatók nagy része nem sátorban lakott, hanem más szállási lehetőséget választott. Cikkeztek róla, hogy megteltek a szállodák, sőt még az újra megnyílt Honvédban is a Sárgán, voltak külföldi SZIN-es vendégek. Ez pedig bevétel.
2009.08.31 07:19:20Micro_fine
Kenyeret és cirkuszt a népnek, az istenadtának! Kicsi a kenyér, adj nagyobb cirkuszt, most ez a helyzet.
2009.08.31 07:29:13Ajtony
Az a nagy büdös helyzet, hogy a jegyző adta ki a SZIN megrendezéséhez szükséges engedélyeket. Ezek után tapló módon lekapcsoltatja a világításhoz is szükséges áramot. Úgy gondolom, hogy a gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye megállna, ha valakinek volna mersze feljelenteni. Ennél felelőtlenebb dolgot nem is tehetett volna. Ha valaki balesetet szenvedett, vagy egyéb kár érte, nyugodtan kérje, - vagy perelje a jegyzőt. Ebben az esetben nem csak a hat havi jövedelme erejéig felel, mint általában a köztisztviselők.
Egyébként Botka nyakig benne van, kizárt, hogy a jóváhagyása nélkül történt volna.
Kedves Botka! Nem fog menni: baszni is, meg szűznek is maradni....
2009.08.31 08:08:52freemind93
igy van, a becsles (hasrautes) egy jo alappal nagysagrendileg helyes eredmenyt ad. Nem elrugaszkodott velemeny, hogy szinen valaki fele annyit kolt atlagban, mint balatonsoundon vagy volton. a fenti szamitas ha nem latnad, szamol afaval, es minden egyebbel, ami nem a szegedieknek jut (*0.2 - megint becsles, hogy nagysagrend erezheto legyen).
az altalad emlitett 14mnel iparuzesei adoban, kozvetlenul kb a masfelszerese jut a szegedi koltsegvetesbe.
2009.08.31 08:09:49akos_ur
Nem tudok mit hozzáfűzni, hova tartunk komolyan mi lesz itt még?! - pár nyugdíjas nagyon ráért megint... úgy látszik az ő szavuk jelenti a legtöbbet ma Magyarországon, szánalmas! Az aktív keresők meg csak menjenek dolgozni, ott a helyük, aztán kuss...
Bezzeg buziparádé az biztos lesz, az senkit nem zavar...
2009.08.31 08:10:08martonx
Elöljáróban: Szegedi vagyok. A köcsög jegyzői hivatal 5 éjszakán keresztül szopatott a hülye SZIN-nel.
Azt ugye mindenki tudja, hogy a SZIN-t Szeged belvárosában rendezik meg. Ezzel potom 10.000 ember éjszakai nyugalmát nullázzák le.
Holott lenne szerintem jobb fesztivál helyszín is Szeged szomszédságában (pl. Sziksóstó).
Ezenkívül 60dB a kiadott engedély zajhatára, ami szerintem jó lenne (érdekes pénteken pl. egész halk tudott lenni a zene), feltéve hogy betartanák/betartatnák. Mekkora marhaság már, hogy csak a szerdával volt a baj. Mindegyik este otthon dúdolhattam a dalokat az ágyban fekve, sajnos ez hajnali háromkor nem volt túl örömteli. Pedig nem is a belvárosban lakok. Mi lehetett azokkal a szerencsétlenekkel, akik 200m-re laknak a nagyszínpadtól???
Zárszó: Nem vagyok fesztivál ellenes, csak nem a belvárosban kellene megszervezni, ha meg mindenképpen a belvárosban akarják tartani, akkor be kellene tartani a zajhatárokat.
2009.08.31 08:19:19martonx
Ja, és én nem telefonáltam be, pedig szombaton már zombiként mentem dolgozni a kialvatlanságtól. Az esti vihart áldottam, hogy végre alhatok.
Esténként 12 ezer ember szórakozása vs. mondjuk 15 ezer ember nem alvása szerintem nem olyan jó arány.
Ráadásul nem is látszik semmi fejlődés Szegeden, nem úgy tűnik mintha a SZIN bevételeiből fejlődne a város.
Régebben jártam EFOTT-okra, érdekes azokat sose egy nagyváros belvárosában szervezik. Ismétlem, a SZIN jó dolog, csak ne a Belvárosban szervezzék.
2009.08.31 08:33:48Zka
Úristen, akit ez Rókus zavart az kurvanagy idióta lehet. Éppcsak hallani lehetett nyitott ablakok mellett. A belvárosiakat még megértem, de Rókus... Sok megkeseredett fasz.
Azért az utolsó napon zárták be, mert addigra a kasza megvolt, köszönték szépen. Idióta ez az ország.
2009.08.31 08:38:45Kalmár
Tavaly is voltam de, biztosan nem megyek többet a SZIN-re.
Befizettem 6200 forintot.
Itthon kinyomattam a műsort, de a hangerő vita miatt, össze vissza kezdődtek estére a programok.
Csak a végére értem oda a Kiscsillagnak, stb.
Nem a sör miatt vettem jegyet, hanem a koncertekért. Ez így nem érte meg. Van sok fesztivál, ide nem jövök többet.
Nagy presztizs veszteség ez Szegednek.
Ki miatt? Nem érdekel, döntsék el az érintettek.
2009.08.31 08:40:21kakukkboy
Jó.
Igaz, volt hangerő rendesen.
Lehetett volna normálisabb is a hangosítás, mert a Csillagtéren este 1/2 12-kor dübörgő zenére nincs különösebb igény.
Ám sokkal igazabb, hogy néhány véresszájú vén trotty betelefonálása miatt nem lerövidíteni, kellett volna. Mindig is voltak ellenzői a fiatalok szórakozásának Szegeden, és félő, hogy -mint ahogyan az ezredforduló tájékán- a jövő évi lesz az utolsó évekig.
Sajnos sok a város ellensége, akik mindenben akadályozzák a haladást.
A szegedi többség szívből utálja az ilyen alakokat.
2009.08.31 08:41:21kakukk2
Martonx, Szeged belvárosában jóval több, mint 10-15 ezer ember hallhatta ezt Veled együtt. Nem telefonáltok be - Budapesten sem sokan teszik meg azok közül, akik közben és utólag anyáznak -, de miért is nem? Igenis telefonálni és levelezni kell, amíg csak érvényt nem szerzünk a jognak. Ez egy ronda szkander, mert, mint írtam, az érdekeltek se restek, és például pofátlanul elérik a jogalkotónál, hogy módosítson a rendeleten (az új a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet, http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0800027.KVV), de ha nem lépünk, odáig mennek, ahonnan már nincs visszaút, lásd egészükben a mai magyar közállapotokat, tök pártsemlegesen.
Ákos úrnak meg a többi sértődöttnek javaslom: olvassanak vissza, és gondolják át higgadtan az elhangzott érveket és ellenérveket. A nyugdíjas vs. egyetemista vitát teljesen be lehetne fejezni, értelmetlen és gonosz. Ez nem nemzedéki küzdelem, hanem anyagilag érdekelt buliszervezők / bulizásban érdekelt fogyasztók, illetve a saját otthonuk nyugalma védelmében érdekelt városlakók ellentéte. Akik ide írnak arról, hogy szenvedtek a SZIN-től és más efféléktől, gondolom, nem 80 évesek.
Egyébként pedig a jogszabály nem tesz különbséget állampolgár és állampolgár között.
2009.08.31 09:21:03Squanto
Tényleg kimoderáltál, mert leírtam, hogy hazugság, hogy lekapcsolták az áramot?:) Miért nem a cikket írod át kisgyerek?:)
2009.08.31 09:37:39violator78
Egyre nagyobb divat ez a bezárósdi. http://www.bama.hu/baranya/kultura/pen-tizenotezrer-fesztivalozo-leallitott-zarokoncert-228776
2009.08.31 09:49:34ako-ako
Münchenben 22:00 a deadline. utana meg az atyauristentöl is elveszik a mikrofont.
2009.08.31 09:52:43kerekgabi
A Guano Apes koncert miatt elővételben vettünk jegyet. Mikor odaértünk, döbbenten tapasztaltuk, hogy a koncertnek mindjárt vége van. Kérdeztük, hogy hol váltják vissza az előre megvett napijegyet, de elhajtottak, hogy menjünk a főszervezőkhöz, mert senki nem tudott előre arról, hogy minden koncert két órával előbb kezdődik. Ez mérhetetlen disznóság. Most futunk fűhöz-fához, hogy visszakapjuk a jegy árát. Ilyenkor ki a felelős? Akinek megkaptuk a mobilszámát, az ki van kapcsolva. Sok embernek rontották el ezt a napját. Hallottuk, hogy több zenekart nem is engedtek fellépni, hogy kurtítsák a műsort, és sokan voltak olyanok is, akik lekésték a kedvenceiket, mert nem az volt az időpont. Ezt a módosítást, pedig csak a kezdések időpontjában lehetett állítólag megtudni. Még a zenészek sem tudtak arról, hogy korábban lesz minden. Soha többé nem megyünk SZIN-re, mert ez vállalhatatlan. Nincs az egyetemistáknak kidobni való pénzük. Én spec hetekig éhbérért melóztam egy csomagolóüzemben csak azért, hogy el tudjak menni egy napra Szegedre.
2009.08.31 10:01:25Alikam
Megint beindult a flame:)
Város közepén több napos fesztivált tartani f@szság.
El lett már mondva párszor. Vannak akik pihenni is szeretnének.
Sőt, van akit kurvára nem érdekel az a fajta zene.
Éppen itt az Indexen volt egy cikk,h ogy New York-ba kiülsz a mulató elé, már lófaszt sem hallasz.
Akkor miért természetes itt egy-két emberkének, hogy pár napig a fél város az ő dzsemborijukat hallgassa?
Nem értem.
Az egyetlen baj itt a következetlenség. a Főjegyző Úr gondolkodhatott volna előbb is és komolyabb feltételek mellett napi 5x-i zajszintméréssel, rendőri felügyelettel biztosíthatta volna a fesztivált, ha már van olyan hülye, hogy belemegy.
2009.08.31 10:07:20dei
A cikkíró sajnos hazudik. A Szigetet ugyanis folyamatosan hangmérik. Ha a szegedi fesztiválszervezők nem képesek ugyanerre, akkor ne szevezzenek.
2009.08.31 10:57:36ipsziloniksz
TOLERANCIA!!!
Egy ilyen fesztivál 1 ÉVBEN csak EGYSZER van! Aki ezt a pár napot nem tudja elviselni az költözzön a Marsra! És azt sem felejtsük el, hogy egy ilyen rendezvény komoly bevételt jelent a városnak is, amiből lehet hogy pont "bejelentgetők" háza előtti utat fogják leaszfaltozni stb....
És én nem is vagyok szegedi, de ilyen fesztiválokra szükség van, ami egy kicsit összetartja az embereket, hamár a május 1-i felvonulás megszűnt :)
2009.08.31 11:07:57Alikam
ipsziloniksz: Demagógia.
2009.08.31 11:23:53holex
szánalmas, aki síri csöndet szeretne egy pezsgő belvárosban, ahol fiatalok vannak, annak javaslom, hogy temesse föld alá magát, de legalábbis költözzön ki egy elhagyatott tanyára, ott nem lesz zaj, ami zavarná.
hogy a kórházakban a betegek nem tudtak pihzenni? ugyan már, örültek, hogy végre történik valami körülöttük is, azt a két halálos ágyon fekvőt meg ne számoljuk már bele, mert szemben velük több tízezer másik ember akarata és vágya áll.
úgyhogy üzenek az összes szarrágónak, aki a 3 napos rendezvény zajai miatt reklamált, hogy gratulálok nekik, és csodálkozom hogy a föld még hord ilyen hulladékokat a hátán, és nem vetette le magáról őket.
szánalmas, irígy, besavanyodott, életunt emberek az ilyenek. remélem, hogy ez volt a legboldogabb örömük az életben, és ha igen, akkor egyben sajnálom is őket.
2009.08.31 11:47:09DArchAngel
Tényleg lehetett még Tarjánban is hallani, de speciel engem nem zavart, elég jó a tolerancia-szintem. Nem volt egyébként sem zavaróbb, mint azok az átkozott bogarak, amik esténként a fákon "zenélnek". (Tényleg, valaki nem tudja mik? Nem tücskök, az biztos, mert egy a szobámba általkodott jönni így láttam.)
Tavaly miért nem volt gond a hangerővel? Idén már kicsit kinőtte a helyet a SZIN? Akkor lehetne más helyet keresni.
Pontosan hány telefonhívás érkezett? (és - gonoszkodom! - ebből mennyi volt nyugdíjas?)
Másrészről este kettő azért még elég korrekt időpont. Persze így, mindenféle előzmény és tájékoztatás nélkül elég sok emberrel toltak ki.
2009.08.31 11:49:30zmark
ALikam:egyátalán nem demagógia, én soproni vagyok és a VOLT alatt nagyon sokan szoktak lenni az egész városban, akik nyilván fogyasztanak is.
Mellesleg nálunk nem túlzottan szokott gond lenni a hangzavarból pedig aztán messzire elhallatszik. Az üzletek/vendéglátók örülnek mert egy kis extra bevétel, többiek vagy buliznak, vagy megtűrik, hozzáteszem volt idejük megszokni 17 év alatt.
2009.08.31 12:08:08ako-ako
Az oktoberfest sokkal nagyobb felbolydulassal jar, de a München varosanak lakossaga elviseli, hogy bö 2 hetig olaszok, ameriaiak, aussie-k üvöltöznek az utcan es helyenkent hanyasokat kell kerülgetni, annak fejeben, hogy az egesz ugy 270 milliard ft-ot hoz a varosnak es raadasul jo mulatsag...
Regensburgban ketevente van hatalmas banzaj, ott 3 napig az egesz varosban több tucat szinpad van, ahol megy a zene, nem kis hangerövel. Raadasul az egesz varos egy nagy lacikonyhava es sörözöve valtozik.
Az viszont erthetö, hogy hajnali kettökor mar ne döngjenek az ablakok az egesz varosban.
2009.08.31 12:18:29Cinnouse
én csak azt nem értem, hogy miért abból van a vita, hogy egy háromnapos fesztivál zajos-e vagy sem szegednek, az meg miért nem érdekel senkit, hogy a szarszag - szószerint, akik itt élnek tudják, hogy a sertéstelep trágyatárolójának szagáról van szó - már évek óta minden nyáron ellepi a várost. igen, a belvárost is, bár kétségkívül mi, "panelprolik" érezzük a legjobban, és hogy stílusos legyek szart nem csinálnak ez ellen. olyan büdös van, hogy nem lehet tőle kinyitni a 35 fokban az ablakot, és főhetünk meg a 32 fokos lakásban.
2009.08.31 12:21:21DArchAngel
Igen, van szarszag is :P Pedig Szeged igen jó város és élhető, nem szar. Mellesleg nem messze a lakásomtól van egy éjjel-nappali kocsma. Arrafelé előfordulnak akár hajnal ötkor is nagyon hangos (értsd: üvölt mint az egyszeri kisgazda politikus) egyének. Akkor most én is hívjam a jegyzőt?
2009.08.31 12:28:57mann
Régen hallottam egy mondást, valahogy így szólt: "Nem azért születtünk, hogy aludjunk hanem, hogy éljünk" :)
2009.08.31 12:31:18mann
Igen hívjad. És én is fogom és ráküldöm azokra a kölkökre, akik hajnali négykor azon veszexenek üvöltve az ablakom alatt, hogy melyik vágta hamarabb gerincre a másik nőjét :)
2009.08.31 12:42:52eiffelke
No, szép kis grafoháború megint egy baromság okán. Nem hiszem el, egyetlen városban sem, hogy nem lehet az év 365 napjából négy-öt napot kibírni egy rendezvény miatt. A mókusok sem protestáltak mondjuk a Laskóvölgyben a Nomanslandfest alatt anno. Persze mindig lesznek olyan ellenzéki meg főleg ellenféli státuszú egyedek, akik a bugyellárisukat fogják pumpálni és pumpáltatni egy-egy megmozdulás kapcsán. Sokan tudjuk, mit jelent a csúszópénz fogalma. De feltételezzük a jót, hogy nem ennek megcsappanása lappangott a háttérben. Az tény, hogy roppant nagy kavarodást okozott az uccsó napi hajcihő. Voltak zenészek, akik meg sem tudtak birkózni a feladattal, lévén akkorra értek oda, mikor már pl. színpadon kellett volna lenniük az időpontmódosítás miatt.
2009.08.31 12:43:23eiffelke
Ha úgy tetszik, a szervezők elvettek egy csomó mindent azoktól, akik gondos lajstrommal a kezükben jöttek fesztiválozni. Vannak, akiknek az évi koncertéhségüket elégíti ki egy-egy ilyen pár nap, mert olyan helyen és helyzetben élnek, ahol és amikor nem minden nap tehetik meg, hogy elmenjenek élő zenét - ne adj ég -, a kedvenceiket meghallgatni. Nos, ezektől vett el nem keveset ez a marhaság. Igen, ez egy oltári marhaság. Akik helypénzt fizetnek, hogy ott kitegyék kis portékájukat, azoknak is szívás, miként a kispénzű fiatalnak is az. Volt ott olyan bácsi, beszéltem vele, aki direkt erre a napra vett napijegyet, mert két kedvencét jött ki meghallgatni élőben. Oszt épp összecsúszott neki a két program. Voltak, akik - mint itt fent is írta valaki -, nem akkorra értek oda, mikor a kedvencük kezdődött (történetesen többen jöttek volna messzebbről, más városokból Guano Apes-re), joggal követelték vissza a jegy árát. Hogy ezekkel mi lesz, nem tudom. De azt sem árt tudni, hogy az előtte lévő napon meg fordítva történt. Két órával eltolták a nagyszínpad kezdését, és ott is töröltek zenekarokat. Ott négy helyett hatkor volt kezdés. Lehet, hogy a műsorváltoztatás jogát fent tartják, ezt lehet, de akkor kutya kötelességük minden erejükkel tájékoztatni a fizető nagyérdeműt.
Itt pedig még a zenészeket sem tájékoztatták időben a helyzetről.
2009.08.31 12:44:03eiffelke
Pedig ez egy nagyon élhető méretű fesztivál lenne. A büdös nagy por ellenére is, amit viszont napi két fellocsolással egész elviselhetővé tehettek volna. Csak nyilván nem volt az a néhány liter víz bekalkulálva a jegy árába.
2009.08.31 12:52:01DArchAngel
Idén sem jutottam ki. Szerdán este - pont a zajból - leesett, hogy elkezdődött. Gyorsan megnéztem a műsort, és konstatáltam, hogy a Tankok szerda 10 fele lépnek fel. Mivel én dolgozom hétköznaponként, ezért a dolog ugrott.
Innen is üdvözlöm azt a szervezőt, aki szerdára tette be az ország egyik legnépszerűbb és színpadon is jól teljesítő zenekarát. (Persze lehet, hogy Lukácsék nem értek rá máskor, de ez nem annyira életszerű.)
2009.08.31 12:54:36RDP
@nothing.at.all
"szerintem Európa egyik országában sincs olyan, hogy a város közepén rendeznek több napos, sátorozós, egész nap bulizós fesztivált..."
Abban igazad van, hogy nem sátraznak ott, de No.-ban, Bajorországban áprilistól-októberig havonta vannak rendezvények, ezek közül nem egy a városok közepén, a főtéren, a főutcán, stb.!!! A különbség annyi, hogy ez nem csak a fiataloknak szól, hanem minden korosztálynak. És nem este 8-kor kezdődik, hanem de. 10-12-kor, és éjfélkor szigorúan vége van!!!
Ja, és az itt élők meg is engedhetik maguknak, hogy egyenek-igyanak kedvükre!!!
Üdv:
2009.08.31 13:07:36rendőr007
ennyit erröl!
a Hajogyári Sziget rendezvény nem volt zajos?
Ott egy kutya se szagolta a látogatok táskáit,ott nem volt zaj.
Itt mindenkit megszagoltattak,zaj volt.
A nagy-Sziget megvette a rendörséget,mindenki nyugodtan drogozhatott,jo mondjuk elkaptak 4 afrikait,hogy legyen valami sajto hang is.
Ha valaki akar egy rendezvényt zökkenö mentesen lebonyolitani,bizony kell hogy fizessen a rendörségnek,más különben csak keserüsége lesz benne!
2009.08.31 13:25:01Novárnai
Bunkóország újabb bunkó lépése! Nem bírtak ki három napot, bezárták a fesztivált! Ezt csinálták eleinte Pesten is a szigettel... Az ilyen semmire se jó nép dögöljön meg! A jót, hasznosat, pénzt hozót is csak fegyverrel lehet elfogadtatni vele!
Elkorcsosult nép oda kerül, ahova a dinók...
Az őslénykutatók fogják találgatni, hogy miért szűkült be a tudatuk?
Hát Szeged sohase lesz egy Miskolc....!
2009.08.31 13:27:33gitáros
angel, ez van, többnapos fesztivál értelemszerűen hétköznapra is esik :)
2009.08.31 13:34:42DArchAngel
@gitáros: ez OK, de még harminc sem vagyok, csak épen dolgozom, ezért már nem férek bele a célközönségbe, úgy érzem. Persze lehet, hogy csak üldözési mániám van.
2009.08.31 13:36:40initram5
A jegyző által felkért hangbemérők többek között az új híd lábánál mértek zajt, ott, ahol a normál átmenő forgalom, a folyamatos kamion közlekedés miatt mindig 55 decibel a hangerő. Korrekt kis lépés, ugye? Most olvastam.
2009.08.31 13:42:16DArchAngel
Nem újrafelhasználható, a cikkben sem értem ezt a dolgot.
Bár lehet, hogy az amik olyan okosak, hogy valahogy újrafelhasználják, mondjuk a maradékból hóeke készül :P
2009.08.31 14:02:34rendőr007
jövöre tessék többet tejelni az önkormányzatnak meg a rendörségnek,és akkor nyugisan lemegy majd a fesztivál!
Csuszopénz,korrupcio nélkül mit akartok?
2009.08.31 14:19:52initram5
rendőr007: éppen ez az, a SZIN a város rendezvénye, az önkormányzat cége szervezi nem egy külsős.
2009.08.31 14:51:08metge
Nem igazán szeretem a hangoskodást ilyen a természetem.
Régebben csak legyintettem, ha a nyitott ablaknál beömlött a zene. Kibírtam.
Később is csak legyintettem, mikor igazán szerettem volna aludni munka után és zavart a zene. Azt is kibirom.
Azóta született egy kisfiam. Pár hónapos és néha rettentő nehezen tudjuk elaltatni. Sugdolózunk és nagyon csendben vagyunk ha sikerül.
Azonban kint üvölt a zene, a gyerek 5-10 percenként ébred egész éjjel szinte folyamatosan sírva. Erre már nem legyintek és nem akarom hogy így legyen. Ezt csak az tudja átérezni ki hasonló cipőben jár.
2009.08.31 15:07:34Szaroskenyér
http://www.delmagyar.hu/hirek/megkeseriti_eletunket_az_utca_zaja/2031180/
2009.08.31 15:34:44blood
metge
Lehet baj volt hozzászoktatni a gyereket a csendhez a súgdolózással.
Az 4 éves fiam nyitott ablaknál aludt mint a bunda,velem és az asszonnyal egyetemben.kb. 1km-re lakom.
Érdekesnek találom,hogy rókuson zavaró volt,mint itt írta valaki.
Kakukk2-a te értelmezésed szerint ne is újítsák fel az utakat meg ne építkezzenek a környezetedben,sőt hajók se legyenek a dunán..Gondolkozz már el megöregedtél rigolyás lettél az ingerküszöböd se a régi.Tényleg költözz el a dunapartról.Ja és olvasgasd Marx-ot :)))
2009.08.31 15:37:54aseb
Periwinkle (aka A 40-es fantomja)(...)
írta, nekem:
...Ezen beszólásodból gondolom, hogy Te egyetemre jártál... a disznóknak moslékért. Baromarcú! Immár másodszor, továbbra is bocsi-sansz nélkül. Arra nem gondoltál, Te baromarcú (hopp három :D), hogy ki fogja fizetni a szaros nyugdíjadat? Hogy kinek a kárára fogsz kedvezményesen utazgatni? Mert a koroddal elárultad, hogy TE abba egy fillért nem adtál bele (ellopták már rég, tudod...).
Magyarul: ne köpj a tányérba, amiből majd zabálsz, lécci-lécci-lécci. :3
Azt, hogy Te élsz, ami nagy kár a világra nézve, nekem és a kortársaimnak köszönhetem. Ha fiatalabb vagy, akkor az adómból tanítottak téged, ha jártál egyáltalán iskolába, és az anyád meg az apád meg az én járulékomból kapja a nyugdíját.
Fazsfej, azt mondd meg, mi a picsának kell éjjel 2-kor tombolva bulizni? Kezdjétek korábban, vazze, ne rúgj be, kellj fel korán. A nap 24 óra, köcsög, érted? Normális ember másnap dolgozik, munkahelyre jár, nem segélyért, mint a rokonaid...
2009.08.31 15:40:50Liontamer
Metge: Teljesen egyetértek veled!
Majd kíváncsi leszek, hogy azok akik most még ott buliznak egy-egy fesztiválon, hogyan változik meg a véleményük a zajról, ha kisgyerekes szülők lesznek.
Én Tarjánban lakom, és voltak éjszakák, amikor a 30 fokos lakásban éjszakára bizony be kellett csukni az ablakokat. És még így is azért aggódtam, hogy az 1 éves fiam fel ne ébredjen, mert még így is behallatszódott a zaj...
Én kibírtam néhány éjszakát zajban, bár másnap erős fejfájással kellett megküzdenem...
Idén valami biztos más volt (vagy a színpad elhelyezése, vagy a technika, esetleg a széljárás, vagy akármi), mert míg korábbi években csak egy ütemes dobolás hallatszódott el hozzánk, idén már a gitárszóló és az énekes hangja is tisztán hallható volt esténként. (Aki nem ismeri Szegedet: Tarján nincs közel a fesztivál helyszínéhez, és nem is a Tisza-part mellett fekszik.)
2009.08.31 15:52:33blood
Liontamer
Hihetetlen komolyan mondom Tarjánban zavaró volt?Rókuson zavaró volt?Tápén zavaró volt?Állítom még dorozsmárol is telefonáltak ,hogy zavarja a Szin őket...
Immár harmadjára írom le"A 4 éves fiam nyitott ablaknál aludt mint a bunda,velem és az asszonnyal egyetemben.kb. 1km-re lakom."Most már ideírom azt is ,hogy a felsőtiszaparton lakom ami ugyebár nem tarján,rókus,felsőváros ,tápé.Hihetetlen ,hogy akik hőzöngenek 3km-es körzeten kívül laknak és csukott ablaknál is hangosnak vélték a fesztivált.Nem most volt az első SZIN és minden évben ez van.4 nap emberek ébresztő nem hiszem el nem lehet kibírni.Persze mindenkinek más az ingerküszöbe ezt elismerem,de lehetne toleránsabbnak lenni.Mégvalami : 5-kor kelek és dolgozom a feleségem is a félreértések elkerülése végett.Anyósom tarjánban lakik és őt nem zavarta pedig igazi sárkány én csak tudom:)
2009.08.31 16:01:27Liontamer
Blood
Ha hiszed, ha nem, ebben az évben sokkal hangosabb volt a SZIN ott, ahol én lakom. Neked mázlid van, hogy Téged nem zavar. Nem vagyunk egyformák. Én szerintem toleráns voltam, nem telefonálgattam sem a rendőrségre, sem a Jobbiknak (lásd Délmagyar). Sőt, még a szomszédnak sem panaszkodtam. De annyit megengedtem magamnak, hogy itt egyszer elmondjam a véleményem...
Még valami: Nem lehet, hogy a közelgő vihar miatt hozták előbbre a koncertek kezdési időpontját?
2009.08.31 16:18:05metge
Blood
Van ismerösőm kinek gyermeke semmire se riad fel és van a testvére akit csak állandó hintáztaással lehet álomban tartani. Ég és föld a különbség pedig ugyanazok a szűlök. Mindenesetre nem gyermeknevelési tanácsokat kérek, hanem a problémámat írtam le.
2009.08.31 16:34:05blood
Liontamer-persze nem vagyunk egyformák írtam is ,hogy mindenkinek más az ingerküszöbe és örülök,hogy nem jelentgettél fel senkit.
metge-nem is nevelési tanácsadás volt,hanem arra akartam utalni,hogy ha csak suttogtok amikor a gyerek alszik akkor feltételezem nem csak a SZIN miatt ébred fel.pl. elmegy 1 mentő vagy egy "száguldó" motoros persze ez nem órákig tartó hanghatás.Egyébként magad írtad az ellenpéldát tehát nem tudom miért nevelési tanácsnak vetted van ilyen gyerek és van olyan.Van akit zavar a 4 napos fesztivál és van akit nem.Van akinek pozitív vagy semleges és van akinek negatív a véleménye.
Csak amikor sokan messziről eljöttek és elővételben megvették a jegyet és nem azt kapták amiért fizettek ők mit mondjanak kihez forduljanak???Miért az utolsó napon amikor szerdán is sok embert zavart a "hangosság"?
2009.08.31 17:24:25kakukk2
Blood fiam, te olvasni se tudsz. Arról beszéltem, hogy a környékünkön élőknek (és más nagyvárosiaknak) eleve megzuhant az ingerküszöbe, mert folyamatos zajban élünk, például a felsorolt építkezések miatt. NEM mondtam, hogy nem kell út meg csatorna: azt mondtam, hogy aki eleve tartós, nagy zajban él, annak egy többnapos fesztivál végén hajnali 2-kor úgy hiányzik 120 dB, mint tollas zsidónak a szélvihar.
Lehet, hogy te azért nem hallottad, mert tízéves korodtól a fejedre volt gyógyulva a walkman, és már félig süket vagy, csak nem tudsz róla. Sokan vagytok így. Érdemes elmenni egy hallásvizsgálatra.
Ezzel a marxozással meg húzzá' má' tényleg anyádba. Picit másféle családba születtem, kurva rossz helyen kopogtatsz ezzel a dumával.
2009.08.31 18:08:40blood
Látom tanárként csak az anyázásig jutottál...,de mint írtam ez a te bizonyítványod!Egyébként él és virul hála az égnek és agg kora ellenére nem olyan begyöpesedett "én szartam a spanyol viaszt" stílusú ember mint te.Mondjuk,ha fiamnak szólítasz folyamatosan ,akkor elmegyek azt belehúzok eggyet a feleségedbe,mert ő az anyám...:)))Na félre a tréfát.
Sajnos amikor gyerek voltam még nem volt walkman max Unitra rádiót hallgattam,de azt is fejhallgató nélkül.Egyébként tényleg rossz a hallásom ,de ez más történet nem untatlak vele.
Gondolom magyarországon tanultál egyetemistaként mint írtad 30 éve az 1979.Kötelező volt Marx és Engelst minimum lábjegyzetbe betenni úgyhogy ne dadogjál félre diplomát se kaphattál nélküle.És semmi köze ,hogy milyen családba születtél ezt te is jól tudod egy tizenévest megetethetsz a dumáddal.
Egyébként én szegedi vagyok te csak itt tanultál és tanítottál itt se voltál ,hogy hangos volt-e vagy sem.Az 5 oldalnyi kommentből kb. 5% akit zavart és abból 3% nem is szegedi.
2009.08.31 18:11:23blood
kakukk2
"Budapesten sem sokan teszik meg azok közül, akik közben és utólag anyáznak -, de miért is nem? Igenis telefonálni és levelezni kell, amíg csak érvényt nem szerzünk a jognak."
Talán nem hallottál róla,hogy valaki tud toleránsan viselkedni...Levelezgessél és telefonálgass csak nyugodtan a régi rendszert nem tudod kitörölni ugye???:D
Gondolom mentek a jelentések ,akkor is...
2009.08.31 18:45:53kakukk2
Blood fiam, kérdezd meg a szüleidet, akik velem kb. egyidősek lehetnek, hogy milyen volt az 1970-es, 80-as évek. Ha jártak egyetemre, akkor azt is, mi volt a helyzet akkoriban Marxszal. (Annak, hogy ki, milyen családba született, van köze ahhoz, hogy milyenné válik, rólad is el tudok képzelni egy-két dolgot.)
Ami a rossz hallást illeti, sajnállak érte, és most már értem, hogy tudtál aludni, de innentől ne te állapítsd meg, hogy az ép fülűeket zavarja-e a hangos zene.
Jelentések rólam mentek, nem tőlem, én viszont most egy jogállamba képzelem magam, és azon fáradozom, hogy ne csak papíron legyen az. Ha szerinted ezt nem kell csinálni, az azt jelenti, hogy mindennel elégedett vagy, így szereted Magyarországot. Ennek őszintén örülök.
Egyébként én egy begyöpösödött, intoleráns néni vagyok.
Most pedig megyek Marxot olvasni, te pedig olvass bármit, csak olvass, könyörgök, nagyon rádfér a gyakorlás.
2009.08.31 18:46:46Celtic
Nagggyon szepen elvitazik mindenki. Azert az elejen lattam, hogy nemcsak nalunk (XI. Irinyi) szeretnek hajnali kettokor szirenazva rohanni a barmok az ures uton. Itt a Zold Pardon is, az sem zavar annyira, mint a hajnali szirenazas vagy a red bull-marhasagra gyakorlas...En ezeket tiltanam be:
- ures uton nem szirenazunk
- lakoovezetben nem rendezunk gyorsulasi versenyt (se foldon, se levegoben, se vizen)
Ja, hogy konrkretumot is irjak, mikor itt mindenki dB-rol vitazik:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Decibel
Meg lehet nezni, hol/mikor mennyi az ertek (egyebkent logarimikus a skala, 10-es alappal, szoval 10-20 kozott 10x a kulonbseg, de 10-30 kozott szazszoros....)
A masik meg ersoen hajaz a "mit adtak nekunk a romaiak"-fele Brian elete idezetre. Hacsak azt szamolom, hogy a Sziget eseten ugye 20-25% az AFA, abbol lehet latni, a jegyek arabol mennyi AFA folyt be. Meg persze a jovedeki ado es az alkalmazottak szja-ja.
(gondolom, iparuzesi ado meg tarsaasi ado is volt)
Es ez csak az, ami szamszerusitheto, hogy mekkora jelentosege van orszagimazs szempontbol (mikozben allam bacsi egy fillert nem ad bele), azt mar joval nehezebb kiszamolni.
Namost, ugyanez, kisebben megy a SzIN-en is. Ott is ki lehet szamolni,
a) szervezoceg
b) a varos
c) az allam
mennyit profitalt belole direktben es meg lehet becsulni, varosimazs szempontbol mennyit jelent.
Most egy mokas kedvu tinedzser, par ev mulva felelos vezeto xy cegnel, aki ugy dont, hogy Szegedrol szep emlekei vannak, erdemes lenne megnezni azt a varost, mint leanyvallalat letesitesere alkalmas helyet. Vagy csak turistakent visszanez, mert jo volt 20 eve, csak most nem satorban alszik, hanem szallodaban.
Azert tenyleg nem artana, ha az emberek neha ilyen aprosagokat is merlegelnenek.
2009.08.31 18:58:30blood
Celtic
"Azert tenyleg nem artana, ha az emberek neha ilyen aprosagokat is merlegelnenek."
Sajnos nem mérlegelnek.Magyarországon az emberek többsége elvárja,hogy minden ingyen legyen és ne háborgassa a nyugalmukat semmi és senki,de azért jó lenne ez-az ami majd csak úgy lehull az égből.Sajnos még bele van vésve sok embernek a gondolkodásába a 40 év és amíg ez a generáció nem fog eltünni (nagy tisztelet a kivételnek) nem is fog változni semmi.Bár szvsz 50 év múlva is itt fog tartani mo-ág.Miért?Hááát csak...Ilyenek a magyarok...(és megint tisztelet a kivételnek)
A lényeg : valakit mindig zavarna
még ha 30DB is lenne a max.
2009.08.31 19:12:02freemind93
Celtic: amik meg a helyiek es az allam jovedelme:
alkalmazottak szjaja, jarulekai.
Tovabba az alkalmazottak egy resz helyi, masik resze meg szinten ember, kapnak fizetest, a fesztival miatt. Nem csak a szervezo ceg par alkalmazottja, akik kajat-piat adnak, epitik a szinpadot, hostessek, security :)
tovabbi hatas meg a helyi boltosok, hotelek bevetele, stb
2009.08.31 19:24:08Celtic
Ja, hat en is csak azt irtam le, ami hirtelen eszembe jutott, nem vagyok kozgazdasz, de meg csak cegvezeto sem :)
A masik resze pedig az irasomnak: csak ovatosan azzal a 120 dB-lel, mert az mar fizikai fajdalmat okoz (wiki szerint dobhartyarepeszto, nem tudom, en csak azt tudtam, hogy fizikai fajdalom)
"tovabbi hatas meg a helyi boltosok, hotelek bevetele, stb"
Persze, de ez az embereket iriggye teszi: "a Joska megint mennyit keresett, amig en itt gorcsoltem a nyitott ablaknal, hogy reggel hattol kettoig ujra csavarokat esztergalhassak". Jobb azt irni, hogy nemcsak a helyi kereskedo gazdagodik ezaltal, hanem ADO-t fizet, amibol aztan epul par dolog :) Sajnos, a magyar ember ilyen (is).
Bar idonkent azt erzem, pusztaba kialtott szo az egesz es amig nem rakjak be legalabb a 7-8 osztaly tananyagaba az alapfoku kozgaz-ismereteket, addig az emberek idiotan fognak szavazni (ki igert tobbet), eladosodnak, mert annyi hitelt vesznek fel plazmatevere, amennyit akkor eppen ki tudnak fizetni es mindenert sirni fognak, ami kizokkenti oket a "szaz ev magany"-bol...
2009.08.31 20:03:20blood
kakukk2
Mint írtam a feleségemet és gyerekemet sem zavarta nyitott ablaknál a SZIN .(Ép hallásúak)Bár én a magas frekvenciát nem hallom ( a basszus az valószínű nem az),de ezzel nem untatlak.
Kb. 54 évesnek saccollak.Őszintén örülnék,ha a szüleim ennyi idősek lennének még fiatal lennék és ők is de mindeggy.Nem tudom őket megkérdezni,mert nem jártak egyetemre a te stílusod alapján egyszerű prolik voltak,de tisztességesen felneveltek.Tudom te másként gondolod,de egyáltalán nem érdekel.Így valószínű a neveltetésemnek köszönhetően nem szoktam fórumokon és máshol sem anyázni ,zsidózni, stb.Ellenben veled.Mondjuk te egyetemen tanítasz vagy tanítottál úgy gondolod ez egy kultúrált megnyilvánulás.Látom a Marx téma nagyon fájó pont az életedben.Valószínű az ismerőseim tájékoztattak félre akik , akkoriban voltak egyetemisták és a szüleim lakásában voltak albérletben és sokszor emlegetik a mai napig ezeket a dolgokat..Lehet ezért vagyok toleránsabb ezekkel a fesztiválokkal.Buliztak ők rendesen ,de korrekt lakók voltak a környezetükben és nem volt gond .Tudták a belváros és szeged egyetemisták nélkül egy üres város lenne.
Attól,hogy mindenkit telefonálásra,levelezésre biztatsz nem fog semmi változni.Mivel akik hatalmon vannak nagyívben lesz@rják .Azt nézik,hogy mi az ő érdekük.Ez így volt ,van és így is lesz bárki lesz hatalmon.
Na megyek és olvasom tovább az Ablak-zsiráfot...
2009.08.31 21:13:07Celtic
"Na megyek és olvasom tovább az Ablak-zsiráfot..."
Hopp, azt en is eloveszem, mostanaban mar csak a regi konyvekre van idom, talan most is ugy fog tetszeni, mint akkor regen. Meg a Moso Masa...Huh, micsoda emlekek, nem am ezek a "hosszu haj, villanygitar, beisznak aztan bebunoznek"
2009.08.31 21:23:48kakukk2
Off. Blood, az, akit igazságtalanul és alaptalanul vádol aljasságokkal valaki, aki semmit se tud róla, az előbb-utóbb besokall, és anyázik. Ami a hangnemet illeti, én tegnap (3. oldal közepe) általában neveztem ostoba, önző taknyosnak azokat a kommentelőket, akik bicskanyitogató modorban beszélnek a nagyszüleik nemzedékéről. Erre te voltál szíves engem (személy szerint) ostoba, önző vén fasznak titulálni. No, gondoltam, akkor a vadember nyelvére váltok, hogy értse. Anyázni tehát hallottál, de zsidózni nem, ezt a csúsztatást kikérem magamnak. Ami az "egyszerű prolikat" illeti, gimnazista korom minden nyarát Csepelen dolgoztam végig, megtanultam tisztelni a melósokat, rengeteget tanultam tőlük. Ebben a tárgyban tehát egy rossz szót se szóltam, megint te vádaskodsz előre és alaptalanul. Az ismerőseid emlékezetét tiszteletben tartom, de azt ők se állíthatják, hogy rettegésben éltünk. Észnél kellett lenni, ki előtt mit mond az ember, néha lebaszott a párttitkár, na bumm. Nem kell túllihegni a dolgokat.
On. A levelezgetés, telefonálás akkoriban (a feljelentőket kivéve) nem volt ajánlatos. De ma a civilek sok mindent el tudnak érni. A zaj csak egy példa, de mozgássérült-rámpa se lenne, bringaút se lenne, tiszta, veszélytelen játszótér és még sok minden más se, ha a hatalom nem utálná a nyilvánosság hangját. Inkább enged, csak ne hallja. Nem csak a magam érdekében szoktam beszélni. Nem kell birkának lenni, kész. No, gyere, béküljünk ki.
2009.08.31 23:42:36eiffelke
Liontamer!
Nem a vihar miatt! Ott dolgoztam, tudom.
2009.09.01 15:24:07blood
kakukk2
Nem is vesztünk össze:)
Én nem neveztelek sehol ostoba,önző vén fasznak visszaolvastam a kommentjeimet .(remélem nem azt hagytam ki pont)
Úgy gondolom a normális,kultúrált vitatkozással többre mennénk.Érvek-ellenérvek.
ON
Természetesen nem tagadom biztosan zavart sok embert a SZIN (jogosan vagy jogtalanul-itt a DB-re gondolok),de nem az a megoldás,hogy kitolunk sok 1000 emberrel akik nem fillérekért vették a jegyet.
Nyújtom virtuális jobbom.:)
2009.09.01 21:09:30kakukk2
Blood, tényleg ezt írtad: "kakukk 2 Ostoba, gonosz, önző taknyosok"-Ostoba,gonosz,önző vén fasz,ha meg nem vagy az akkor egy begyöpesedett lény... Költözzetek egy lakatlan szigetre Márk-al és jelentsétek fel az óceánt,hogy hangosak a hullámai..."
Szóval, igaz, ami igaz, engem is jócskán elragadott a hév, Te meg visszakézből ütöttél. Én is bocsánatot kérek azért, mert ilyen undok voltam. Szent a béke.
Ami a megkárosított embereket illeti, ezzel én is maximálisan egyetértek. Most pedig muszáj dolgoznom. Ölelés, jó éjt.
2009.09.01 21:34:37blood
Uhh igen ez csak reflektálás volt a tiédre:)
Bocsánatot kérek én is!
Jó munkát!
2009.09.01 22:16:28easydc71
Hajrá SZIN!
2009.09.01 22:18:34easydc71
Remélem jövőre eljön pl. Terence Trent D'arby v, örülnék végre a motörhead-nek is :) Ti kiket szeretnétek?
2009.09.01 23:25:46eiffelke
Easy Dc-t szeretnék, mert eltörölték a szin-ről.
2009.09.02 00:34:13zsóóó
ez az igen...ne bírja ki a sok majom azokat az egy heteket, ahol külföldiek tucatjai lepik el az országot, rengeteg pénzt hozva ,ez az lógjunk ki a sorból, rontsuk az ország presztizsét...igen!!!így is egy rakás hulladék az egész ország
2009.09.05 22:08:03Baráti Áron
A jegyző hamarabb is kikapcsoltathatta volna az egész mocskot!
Tudomásul kellene végre venni minden ordítozó disznósz**rnak, hogy mások meg pihenni szeretnének. A kettő együtt pedig (az ordítozás és a pihenés) NEM MEGY.
A zajos rendezvényeket a városon kívül kellene megrendezni, legalább 1 km távolságra a legközelebbi lakóháztól. Ott aztán ordítozhatnának ezek a selejtek, agyon is verhetnék egymást, legalább kevesebb probléma lenne velük a jövőben.
2009.09.05 22:09:29Baráti Áron
Hosszú távon pedig normális oktatás-nevelésre lenne szükség, hogy ez a sok elborult agyú idióta ne képzelje azt, hogy korlátlanul mindent megtehet, valamint normálisabb szórakozást keressen magának.
2009.09.06 13:23:31nick:
a szin-en nem voltam, de a sziget-et vagy vegyék annival halkabbra, hogy 6,5km-re ne kelljen élpben hallanom a becsukott ablakon át is, vagy tartsák kint vhol a pusztában, ahol nem zavar másokat
...nem mellesleg nyugatabbra vmiért meg tudják oldani az előzőt is a nem ennyire sóher/lesz@rós szervezők, hisz a zajfogó falat rég feltalálták