Therapy? helyett Paradise Lost a Fezenen

Fezen 2009

2009.09.07. 14:50 - Index

Mint bizonyára már sokan tudják, kényszerű csere történt az idei Fezen fesztivál külföldi előadóinak sorában. Az északír Therapy? kénytelen volt lemondani Székesfehérvárra tervezett fellépését a frontember Andy Cairns szemműtétje miatt. Az énekes-gitáros beavatkozását már korábban is tervezték, de csak augusztus elején derült ki, hogy szeptember 7. a pontos dátum, és nem lehet halasztani. A Therapy? 19 éves pályafutása alatt ez mindössze a második alkalom, hogy le kellett mondaniuk egy koncertet – írták közleményükben, és persze elnézést kérnek minden magyar rajongójuktól.

Helyettük a Paradise Lost lép fel, akik leginkább a sötétmetál irányzat kedvelőinek körében ismertek. A '95-ben a Draconian Times albummal csúcsra ért, később az elektronika felé elmozdult angol metálzenekar újabban ismét az élő hangszereket és a keményebb hangzást preferálja. A 2007-es albumuk és a fesztivál után megjelenő legújabb nagylemezük is erre enged következtetni. Legalábbis az a két szám, amit felpakoltak az új anyagról Myspace-oldalukra, de a tagok nyilatkozata is erre utal. Az új lemez a fesztivál utáni hetekben kerül a boltokba, Faith Divides Us Death Unites Us címmel.

Szintén újlemez-közeli állapotban van a Fezen másik külföldi fellépője, a német U.D.O. A volt acceptes Udo Dirkschneider zenekara augusztus 21-én adta ki Dominatorra keresztelt albumát. Az énekes szerint ez lett az eddigi legjobb lemez, pedig van miből válogatni, hiszen a 10 Accept-anyagot már 12 U.D.O.-korong követte. Dirkschneider idén ünnepelte 57. születésnapját, de a szakértők szerint hangja még mindig a régi. Mellesleg ez a fezenes fellépés lesz a nyári turné utolsó állomása.

Kommentek

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Fezen

Székesfehérvár, szept. 10-12.
Fellépők, programok
A fesztiválról
Paradise Lost
Napijegy
3500 Ft
OD
Bérlet
9000 Ft
Sátorozás
van, bérlettel és jeggyel ingyenes

Friss kommentek

Keresés

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!