Jugoszlávia a legjobb falat a Volton
2010.07.01. 09:13 - szabóZ
A nyár és a meleg ugyan megfizethetetlen, de azért a fűben ücsörgést meg a porban fetrengést még a Volton is meg lehet unni. Akkor pedig nem marad más hátra, mint fizetni: alkoholba menekülni, majd éjféltájban a háborgó gyomorra ráküldeni még pár ezer kalóriányi húst, állati és növényi zsiradékot és némi gumós növényt.
A Volton tavalyhoz képest alig emelkedtek az árak, a csapolt Soproni 420 forint, a barna változatért 450-et kérnek. Aki világmárkára vágyik, az ihat citromos Gössert dobozonként 500 forintért, esetleg Heinekent 550-ért. Egy minőségi soproni borból hígított viceházmesterért 450 forintot kérnek, de 900 forintért már kólával felöntött Jack Danielst is kapunk.
Az egyik legolcsóbb étel a főtt kukorica, amiért 400 forintot kérnek, a hagyományos, sőt klasszikus fesztiválos hot dogot pedig 650 forintért tömhetjük addig, amíg a virsli már belefullad a mustárba és a pirított hagymába. A gírosz 800, a sajtos-tejfölös lángos 500 forint, de ha valaki valami különlegesebbre vágyik, akkor 990 forintért mexikói, fűszeres csirkeszárnyakat ehet, és 650 forintért már cézársalátát is mérnek. A VIP-büfé különlegessége a borjúpofaszendvics, amiért 1500 forintot kell fizetni.
Az idei Volt legjobb választása azonban az MR2 színpad mellett tábort verő Jugoszláv büfé, ahol 1000 forintért adnak pitába zárt pljeskavicát, amit juhtúróval kennek meg, azután ránk bízzák, hogy mennyi hagymát, uborkát és paradicsomot rakunk a szláv szendvicsbe. Ugyanitt érdemes még kipróbálni 1200 forintért a citromos-kapros mártással tálalt horvát giricét, vagyis a paprikás lisztbe forgatott, olajban kisütött apró szardellákat. Olyan, mint a fish and chips, csak más.

Kommentek
2010.07.01 09:45:24Benbe
Pljeskavica-tál Szarajevóban:[link]
Csak, hogy el tudjátok képzelni... Nagyon finom!
2010.07.01 10:11:50Harlequin
"Olyan, mint a fish and chips, csak más."
A kutya is olyan mint a macska, csak más.
2010.07.01 10:26:17Uzsinyó
Pofátlanul drága minden, bár rühellem a sört, de azért csapolt Soproni 420-ért..., a kajáról már nem is beszélve! Ez az egyik oka, amiért nem járok fesztiválokra...
2010.07.01 10:32:57rob319
Én tavaly a BS-on ittam alkoholmentes mojito-t 1500-ért...nem is megyek többet.....szétrabolják az embert;)
2010.07.01 10:37:04rob319
gyengébbek kedvéért:
alkoholmentes mojito = limonádé
1500-ért:D.....és én vettem aztán még egyet,mert nem akartam elhinni,hogy ilyen occsó...
2010.07.01 10:43:24csega1
Egy-két apró megjegyzés a Jugoszláv bűfében kapható ételekről:
A pita nem pita, hanem lepény, a juhturót az EXYU területén kajmak-nak nevezik, ami semmi képpen sem túró, teljesen más technológiával készül (a forralt tej föléböl).
A girice pedig nem apró szardella.
2010.07.01 10:53:54jürgensen
ha tudnád te barom, h mennyi pénzt kell kitermelniük az árusoknak a 0-hoz, nem írnál ilyen faszságokat...
2010.07.01 10:54:15Jó Estét
420-ert draga egy korso sor? Hol eltek ti? :D En pont azt neztem mennyire emberiek az arak, 500-ert sajtos-tejfolos langos, basszus Bosnyak teri piacon 650, bar 320 egy so:r :D
2010.07.01 11:07:43P12_dCi
"gírosz"
lol
2010.07.01 11:15:47Thyb
Tuti nyitok jövőre egy büfét, s kivonulok a VOLT-ra :D a dolgozónak felveszek 6 olyan személyt aki szeretne 1-1 hetes ingyen jegyet, igy 6x4 óra munka mellett élvezhetik a voltot INGYEN (amúgy is meg kellene nekik vennem a jegyet, hogy be tudjanak menni a büfébe). A pljeskavica mellé csinálunk még csevapot, és reggelire leszerződök valamelyik helyi pékkel burekra. Tuti, hogy ez lenne a legjobb büfé, s még sz@rrá is keresném magam. :D
2010.07.01 11:16:55Ölüm Tehlikesi
Szombaton megyek. Remélem a jugó büfében lesz burek is, mely konkrétan az egyik kedvenc ételem, de nem tudok róla, hogy itthon bárhol lehetne kapni.
2010.07.01 11:18:22MajkaPapa
igen, 420 egy korsó sörért rengeteg!!!
üzletben féláron megveszem, lángost is féláron megveszem, hazamegyek és azt hallgatom, amit én akarok és olyan hangerővel, ahogy én akarom...
van ettől jobb?!
szerintem nincs...
2010.07.01 11:34:13szabóZ
@P12_dCi magyar helyesírás, lol.
2010.07.01 11:36:45szabóZ
@csega1 a túróban igazad van, de hát arra nincsen magyr szó, inkább legyen túró akkor. a giricet nem is ertem, szardella az, egy apro szardellafajta.a jugoszlav bufeben meg pitaban van, ez fx.
2010.07.01 11:37:20Mr.Brooks
2010.07.01 10:32:57rob319
Neeeee:D
Hangosan felröhögtem ezen:D:D
2010.07.01 11:46:37Hajrá, Fő- és Albánia!!!
Magyarul már tavaly is kurva drága volt, és most is az.
(Ezek az ételek a nem túl olcsó Budapesten kb. 25-30%-kal olcsóbbak.)
2010.07.01 11:57:18greg03
Ölüm Tehlikesi:
Pl. Szegeden van olyan, hogy Burek pékség. Na, ott lehet bureket kapni. De szerintem Pesten is van egy csomó helyen.
2010.07.01 12:01:12Thyb
szabóZ: Ugyan ez a helyzet a Joghurttal is. A burek a lenti Joghurttal pl. semihez sem fogható.:) Itt leginkább a kaukázusi kefir hasonlít hozzá.
2010.07.01 12:02:17t0thl
Ez mi volt ? Kedvcsináló ? Ezekkel az árakkal ?
2010.07.01 12:04:30t0thl
Jurgensen te meg ha tudnád, hogy mennyibe kerül ezeknek a szaroknak az előállítása akkor nem védenéd. Gondolom a fesztiválszervezők is olyan bérleti díjakat kérnek az árusoktól, hogy rá vannak kényszerítve én ezt nem is vitatom.
De ami kurva drága az kurva drága.
2010.07.01 12:05:33t0thl
Lángos meg kb. lehet csinálni. 1 ezresből annyit hogy a fülén jön ki az egész családnak és még a kutyának is marad.
2010.07.01 12:06:08Abramelin
Az összes fesztiválon elszállnak az árakkal, és ez kurva szomorú! Én szeretem a sört és ha olyan kedvem van akkor lecsúszik 15 üveg/korsó is egy 6-8 óra alatt. Pl: Ha egy korsó sört 450-ért látok egy bulin mindjárt iszok max. 2 db-ot, de ha 250-ért mérik akkor lenyomok 10-et! Ezzel több "sörös" haver is így van! Na melyik a nagyobb üzlet a vállalkozóknak???
2010.07.01 12:16:37lokoszt
Ölüm Tehlikesi
burek pl. Szegeden is kapható több helyen
2010.07.01 12:19:21Fehér Robot
Nem nyomsz te le tízet.
2010.07.01 12:21:17ProFiL-Kép
@ Abramelin:
ha 200-ba kerül neki akkor pont annyit keres kettőn 450 el ,mintha 10 et ittál volna 250 el:))nem vagyok vállalkozó de én az elsőt választanám hátha megkívánsz egy harmadikat is:)
2010.07.01 12:26:44Thyb
t0thl: FYI: Amiben a pljeskavicát adják, az pl nem lángos, hanem lepény. A kenyér lepénynek megfelelő kisméretű péktermék, amely rendes kenyértésztából készül, és kemencés kisütést igényel, a lángossal ellentétben, amit olajban sütnek ki. Ez utóbbi bárhol elkészíthető, míg az elsőhöz nem a legegyszerűbb kemencét felhúzni (van mobil kemence, de nem tömeggyártásra lett méretezve).
2010.07.01 12:32:07t0thl
Thyb én a rendes lángosra gondoltam, arról is volt szó.
Egyébként ha rendes kenyeret vagy kiflit akarsz sütni kenyértésztából egy rendes sutőben simán kivitelezhető.
Ha ilyen fesztiválon vagyok persze nem tudom megtagadni magamtól a jót, de azért ne mondjuk már rá, hogy olcsó. Mert nem az, egyáltalán.
2010.07.01 12:34:32jorgecosta
420-as sör az budapesti árviszonylatban baráti. viszont a girosz nem nyóccáz a legtöbb helyen.
2010.07.01 12:40:04Thyb
t0thl: Azt nem is állítottam. Elég vérláztó árak vannak, bár valóban kíváncsi lennék, hogy mennyiért volt pofájuk kiadni a helyeket a standoknak. Sejtésem szerint, mivel felfuttatott eseményről van szó, így valszeg milliós tételekről beszélünk.
Mindenki azon van, hogy mihamarabb beszedje a profitját, mielőtt a bulizók kiköltekezik magukat.
2010.07.01 12:58:54kocsmatk
itt nálunk 210 a korsó sör, 300 a sajtos tejfölös lángos, szól a Born to be wild, gatyában vagyunk. ez se rossz.
2010.07.01 12:59:01Uzsinyó
Jürgensen: szerintem senki sem az árusokat szidta, hanem az árakat. Nem ugyanaz a kettő, tudjuk, hogy kurva drága a helypénz, ezért kerül minden ennyibe. Te barom!
2010.07.01 12:59:12Hajrá, Fő- és Albánia!!!
Thyb:
Azt a lángost, amit TE ismersz, olajban sütik ki.
Van azonban a kenyérlángos (pl. a töki pompos divatnevű cucc is az), amit meg kemencében.
t0thl:
Kenyértésztából kiflit soha nem sütsz, max. kifli alakú kenyeret.
Thyb:
Az mondjuk elég vicces, hogy Gerendai (főszervez, igen, a Volt is az övé) azzal védekezik - valahol igaza is van persze -, hogy de hát ez nem drága, mert Ausztriában egy sör az 5 euró a fesztiválokon.
Ja, baszd meg, csak az átlagfizetés meg 2500 euró Ausztriában. Nálunk meg (átszámolva) 300.
2010.07.01 12:59:23Monster Lewis
Labanc barátaink zsebéhez mért árak, amelyek az ételek kivételével megközelítik a pesti árakat.
2010.07.01 13:02:01Uzsinyó
Jah, és 420-ért a vizezett Soproni még Budapest belvárosi viszonylatban is gáz!
2010.07.01 13:14:12rob319
ez már rég nem rólunk "vendég"-ekről szól.....sajna csak profit ismételten....ez van:(
2010.07.01 13:29:11csacse
sztem tök korrektek az árak, sőt..
2010.07.01 13:31:31marti57
Ölüm Tehlikesi
Van Sopronban is burek.Várkerület NIKI pékség,az OTP-től kb.100m -re
2010.07.01 13:33:03marti57
Jó étvágyat és jó szórakozást!!!Mindenkinek!!!
Ui: nem az enyém a pékség,de gyakran járunk oda.
2010.07.01 13:48:08Mitya
Bp.-n a Hegedűs Gyula utcában is van egy burekes
2010.07.01 14:01:54Stina
burekOS...
2010.07.01 14:05:46Thyb
Mitya: és azt tartják a legjobbnak közel s távol. Holnap már lent eszek a kedvenc burekomból :), amit a város legjobb péke süt!!! Valaki rendel 1 szeletet? :D
2010.07.01 14:12:23deak303
ja... nekem is furcsa hogy azt mondják pesten hogy "ettem bureket", nem pedig "burekot"....
2010.07.01 14:17:12Thyb
Igen, mert az idegen szóra ráültették a magyar nyelvtant. Valahol nekik van igazuk, hisz a rövid magánhangzóra az -et a megfelelő. Nekem marad "o"-val. Igy szoktam meg.
2010.07.01 14:30:55pitybull
Néha kell a fesztivál is...
de ki kell menni a városba, alapozni, utána meg csak a fröccs!!!
Sopronban ez könnyű, jó a bor!
majd Tokajban is ugyanezt tesszük!!!
2010.07.01 14:35:47szabóZ
Szerintem ezek nem magasak árak. Nehogy már valaki azzal hasonlítsa össze, hogy mennyi egy vidéki lángososnál. Az étel-italból jön a fellépők egy részének költsége is, a sátrak, a személyzet stb. Azt hiszen itt sokan nem gondolkodnak.
2010.07.01 14:46:26Tufa
Bár egészségügyi okokból elég kedvező, h az a csapolt soproni, rusztikusan szólva mocskosul vizezett, ezért az a négyhúsz valóban jelentős érte. Tényleg víz helyett iszod, ami nem is olyan rossz ötlet, mivel a VOLT ABC-ben (satnya 2*3-as papírsátor) 750 volt a 1,5 literes víz, ami valóban egy diszkont ár..
2010.07.01 16:39:11Stina
Nem, a burek szó ragozásánál ott a bibi, hogy ugyebár vegyes hangrendű idegen szó - s ilyen esetben a ragozás változó lásd: Albert, hotel, vagy fotel :)