Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzájjal örömet szerezni
Az emberi tehetségnek szerencsére nincsen határa, Dub FX egyszemélyes zenekar, aki élőben a szájával, effekt pedálokkal és loopolással ott helyben hozza létre a zenéjét.
Kicsit félszegen áll kint a színpadon egy fiú, aki mellesleg egy nagyon híres utcai zenész onnan, ahol ennek van kultúrája: 2003-ban jött át Melbourne-ből Angliába. Nemrég váltotta fel az utcát a színpadra, de hálás dolog fellépni ilyen produkcióval fesztiválokon, mert azzal, hogy a dal minden elemét előttünk teszi össze, az előadás inkább hasonlít egy beavatásra, mint egy sima koncertre: más a viszony az előadóval és a zenével is.
A koncerteken hozzá vagyunk szokva, hogy kész számokat kapunk, de soha nem láthatjuk magát a keletkezést, ahogy felépül a zene, pedig ez a teremtő rész hordozza az izgalmat, hogy van egy száj és némi technikai segítség, valamint a fejben rengeteg ötlet. A Dub FX sikerének egyik titka, hogy elhiteti velünk, hogy ott keletkezik valami előttünk, pedig pontosan ugyanannyi gyakorlás van emögött, mint a bristoli Massive Attack előtt. Maga a hit a fontos, hogy egy picit rosszul feltett basszussal elcsúszhat az egész koncepció, volt is ilyen, de akkor törlés és a hang újrafelvétele következik. A nézők érthetően ledöbbenve táncolnak végig a reggae-re, a d'n'b-re vagy a hiphopra, amely műfajokat a leggyakrabban érint az előadó. Jó hinni a tehetségben, és abban, hogy valami előttem készül. Ha egy pillanatra becsukjuk a szemünket, kizárjuk a tényt, hogy milyen tehetséges Dub FX, akkor beláthatjuk, néha hajlandó belecsúszni a monotóniába, de mennyivel jobb, hogy nem kell zenekart vagy dj-pultot cipelnie magával.
Akit cipel magával, az a barátnője és énekesnője, a cuki Flower Fairy művésznevű lány, aki végig a színpadon nyomja, és ha nem énekel, akkor tátogja a szöveget, sőt el is játssza, de a lehetségesnél kevesebb szerepet kap, inkább háttérénekes a barátja mellett. Dub FX szövegei egyszerűen felépített, megmondós számok, amikben kiénekli magából a társadalomkritikát és a világfájdalmat, de nem veszés egyáltalán. A hiphops mentalitásához tartozik, hogy a beatboxolást is kommunikációs formának tartja, amit bárki könnyen meg tud tanulni, semmi ördöngősség nincs benne, a nehézség ennek a tudásnak a használata, hogy ne ugyanolyan ütemeket és hangokat játsszon mindenki.
A története egyszerű: kipróbálta Dub FX, milyen egy samplerrel és a szájával zenekart játszani, és úgy maradt. A beatboxra meg szükség volt az iskolában, mert a haverjai freestyle-ozni akartak. Ezért érdekes, hogy nem szuper beatboxos, könnyen találni nála technikásabbat, de énekelni viszont nagyon tud, dalszerzőként meg ügyes. Az ő tere az utca, nem a színpad, de mégis megoldja a feladatot, pedig nem régen gyakorolja ezt. A színpad-nézőtér közti távolságot nehezebben küzdi le, mint az utcán, ahol sokat beszél és érintkezik a hallgatóságával (tavaly Bristolban már lehetett szeretni őket).
Dub FX ráadásul olyan független előadó, aki YouTube-sztár, ezernyi videót lehet látni tőle (a Love Someone 4 millió feletti megtekintésnél tart), ahogy különböző utcákon mutatja meg tehetségét, ráadásul saját oldalán keresztül adja a lemezeit, számait. Kiáll, zenél, felveszik, feltöltik és úgy szétterjed a világon, hogy tavaly év végére már menedzsert is kellett neki találni, aki szervezi a koncertjeit és utazásait, mert akkora a kereslet iránta. Ezzel lett lassan vége az utcai zenélésnek, amiből addig élt most már főleg koncertezik, de cd-it még mindig maga árusítja. Sokan nézik a YouTube-on a videóit, de pénzt ebből sokáig nem fog látni, csak a koncertekből, ezért is utazik ennyit. Kicsit féltem is, hogy milyen lesz ez a jópofa zeneépítés koncerten, mert lehet, hogy néhány videón működik ez, de másfél órát kitölteni ezzel még akár reménytelen kihívás is lehet. Nem volt az, mert miközben énekelte a számait, komoly dj-szetteket is előadott, pörgős hangszerelése így elkanyarodott a dubstep felé is.
A koncert végén Flower Fairy gyorsan bepakolja mikrofonját Eastpakjébe, és mint egy iskolai énekverseny szerény győztese megszeppenten elvonul, miközben percekig ünneplik őket megérdemelten.
Rovataink a Facebookon