Blaze Bayley lerombolná az egész világot

Egervári Zoltán
2010.07.09. 14:04
15 hozzászólás

Ha valaki öt évig egy olyan csapatban dolgozott, amely a metál nagykönyvében kiemelt fejezetet kaphatna, akkor már legálisan kiabálhat mindenféle ökörséget a felspanolt népnek? Blaze Bayley, az Iron Maiden volt énekese azon kívül, hogy végig tud áriázni egy koncertet ökölbe szorított kézzel, komolynak gondolt hülyeségeivel felelőtlenül manipulálja a tömeget. A rajongók Blaze Bayley-pólók és pulóverek híján csak Iron Maiden-feliratokban üvöltöztek a Kill And Destroy előtt, amikor Bayley harcba hívta azokat, akik szerint a metál a minden, és le kell rombolni és gyilkolászni az MTV-t, a rádiókat, sőt amúgy mindenkit akinek nem istene a metál. Remélhetőleg a turnébusz nem a Balaton felé viszi haza őket.

A feloszlóban lévő, de azért még búcsúkoncertező Bridge To Solace a beszólogatás finomabb, de jogosabb formáját választotta. Jakab Zoli nem sokáig bírta a színpadon, kábé a harmadik számtól lesétált szeretteihez, és a kordonról osztotta az igét: ezúttal az aktuális kormány volt célkeresztben a PANKKK miatt. Persze nem ez volt a legfőbb látványosság, hanem a koncerten szinte már unalomig űzött circle pit, a közönségszörf és a ráadásban a zenekari árokba levonuló zenekar, abból is az egyik gitáros, aki egy vállalkozó kedvű rajongó nyakában ülve nyomta le a ráadást. A hangfalakból áradó brutalitás és agresszió ellenére az egész olyan volt, mintha a család tagjai egy kicsit elkezdtek volna lökdösődni, de semmi balhé, semmi erőszak. Ez nem punk.

Az Omen sem, hiába akartak totális anarchiát a Rockerek.hu sátorban, őket inkább a csillaguk hívja. A rádaásban olyan dolgot műveltek, amilyet nem sokan tapasztaltak még rockkoncerten: a zenekari tagok bemutatása közben Daczi Zsoltra, aki a zenekar gitárosa volt 2003-tól 2007-ben bekövetkezett halálig, az addig üvöltő tömeg és a banda egyperces néma csenddel emlékezett. Megható és megrendítő pillanat egy koncerten, még úgy is, hogy nem ismertük Zsoltot. Mindenesetre respekt.

Az altatódalt Tóth Gergő súgta gyengéden a fülünkbe, háttérben a Blind Myself-kórussal. Mi pedig rákészülve a pénteki akusztikusabb, dallamosabb, populárisabb felhozatalra, no meg az anomáliákra -, elhittük neki, hogy álmosak vagyunk, és átadtuk magunkat a regenerálódásnak.