A tokaji pincék mélyéről a táncparkettre

2010.07.16. 13:20
10 hozzászólás

Második nap a rettenetes hőséget a Hegyalja látogatóserege a lehető leglogikusabb módon pincékben húzta ki. A hideg helyiségekben való borivás, majd utána a melegre kilépés eredményeképpen kora estére a szokásosnál is több illuminált egyén dülöngélt mindenfelé a városban és a fesztiválon is, vagy éppen üldögélt a földön a színpadok környékén. Mert amúgy már azt is lehet gond nélkül, mivel a sártól sikerült megszabadulni, ami mellesleg nagyot dobott a közönség hangulatán is.

Ennek ellenére a Groove Armada meglepően kevés embernek játszott, pláne azt tekintve, hogy szerdán a Tankcsapdára a keverő környékére sem nagyon lehetett elvergődni. Szerencsére még épp a „kínosan kevés” szint fölött sikerült maradni, ráadásul, mint kiderült, Magyarország tényleg rendelkezik Groove Armada-rajongókkal, akik minden dalt ismernek, és minden szöveget ordítanak – mellesleg sokuk igencsak dekoratív testtel bír. A londoniak zenekarral léptek fel, gitáros, dobos, plusz egy énekesnő, illetve egy MC társaságában. Ennek megfelelően az idei lemez hangulatában adták elő a régi dalok legjobbjait is, ami egészen új lendületet adott az amúgy kicsit steril szerzeményeknek.

A Black Light dalaival meg tényleg nem lehet hibázni, a Paper Romance-t kinevezem a nyár slágerének, az I Won't Kneelt meg csak úgy az év egyik legjobb dalának. A hangzás nem szakította le a pofámat, de cserébe kivehetően szólt minden hang. Érdekes, hogy magát a Groove Armadát jelentő két ember gyakorlatilag hagyta magát alárendelni a session zenészeik által: a színpad két szélén álltak, nem ugráltak, nem integettek. Ha nem tudnám, hogy ők írták a dalokat, nem érteném a funkciójukat a színpadon.

A buli vizuális része meglepően visszafogott volt, vetítést nem használtak, de aztán a vége felé egy lézerrel megmentették a helyi dizsikben nevelkedett közönségük napját. Tulajdonképpen egyedüli negatívumként az énekesnőt tudom felhozni, akinek kicsit talajgyakorlatokra emlékeztetett a mozgása, ronda volt a latexruhája, ráadásul nem voltak mellei. A másfél órát pontosan letolva levonultak, ügyet sem vetve a nyakban ülő lányok, és szűk pólóban feszítő árminfánbúrenek könyörgésére. Ha nem is lett az év koncertje, a Groove Armada számomra hivatalosan is átmentette magát 2010-re, meglovagolva a zeitgeistot, kicsit háttérbe szorítván saját magát, de fasza dalokkal.

Eztán került elő egy szép adag késéssel Krafty Kuts. Róla előzőleg is tudtam, hogy a breakbeatet hajlamos kommersz oldalról megközelíteni, de azért erre nem számítottam. A faszi újabb bizonyíték arra, hogy nekünk igenis értékelni kell Palotai szettjeit, ugyanis képtelen volt meglenni trance-es női vokálok, visszhangosított kiállások és céltalan közönségugráltatás nélkül. Egy jó darabig vártam, hogy bedurvuljon a helyzet, elkezdjenek szólni a tisztességes basszusok, vagy legalább valamelyik nem józan lány dobja le a ruháit, de a fent taglaltaktól eltérő nem következett, így aztán átmentem Senior Hal szettjére, arra cserébe jót buliztam.