A fülemből is folyjon a vér

2010.07.17. 13:00
54 hozzászólás
Frissebb (1)

Nem sok rocklegenda maradt nekünk így a XXI. századra, az igazi nagyok vagy meghaltak, vagy totyogós vénemberek lettek, akiket egy vörös rébék rángat dróton a színfalak mögött, de hálistennek egy 65 éves csávó még megmarad nekünk. Lemmy-nek hívják, és rakenrollban utazik.

A Motörhead az a megbízható koncertzenekar, amitől nem kell és lehet kétórás, pirotechnikai eszközökkel és más parasztvakításra alkalmas marhaságokkal terhelt koncertet várni, mert ők 86 percnél többet tényleg csak ünnepnapokon (elsősorban Lemmy születésnapján) játszanak. Nem azért rövid a buli, mert keletre jó lesz az is, hanem azért, mert minek fárasztani a bulizni vágyó tömeget kétórás, unalomba fulladó szeánszokkal, ezek a palik tolnak közel másfelet, de az úgy oda van rakva, hogy beszarás.

A Hegyalja fesztiválon 2006-ban jártak utoljára, akkor éppen az Inferno című lemezt turnéztatták, most meg a Motörizer című anyagot, de úgy, mint ahogy azt ők szokták, azaz az életmű fix darabjai (Ace of Spades, Overkill, Killed by Death) mellé pakolgattak pár újabb nótát, elővettek régen nem játszott dalokat, kislemezek b-oldalait és ezzel zúzták le a jónépet. A koncert az Iron Fist című számmal kezdődött, mellettem egy Hawaii-inges, Lemmy-bajuszos csávó olyat zúzott az első taktusoktól kezdve, hogy csak néztem.

A buli pontosan olyan volt, mint amilyennek lennie kellett, hangos volt, mint az istennyila, sőt, egyre hangosabb, a végére azt hittem, a fülemen folyik ki az agyam, de közben vigyorogtam hozzá, mert az Overkill dupla lábdobos témája éppen a mellkasomat szaggatta, és ez semmihez sem hasonlítható érzés.

Lemmy már le van lassulva, a 65 év alatt elfogyasztott drog meg alkohol (örülnék a pontos receptnek, mert azért még így is jobban néz ki, mint egy csepeli kisnyugdíjas) valahol visszaüt ugye. Még kevesebbet mozog, mint eddig, és ahogy a Quartos kollégák megjegyezték, már nem is konferál annyit, mint szokott, de a nótákat tisztességesen eltolta, és poénkodni is volt ereje a jónéppel, amikor az angol beszélő jócsajokat a backstage-be invitálta két nóta között.

A közönséget persze a nagy slágerek (jesszuspepi, Motörhead és sláger egy mondatban) mozgatták meg, az In the Name of Tragedy vagy a Just 'cos You Got the Power taktusaira a ránézésre 12-14 ezer főt számláló tömeg csak nagyon kis hányada tette le a haját, de fesztiválon vagyunk, ez így természetes. Tudta ezt a zenekar is, biztos vagyok abban, hogy egy saját bulin a setlist még érdekesebb lett volna., nekem régi álmom, hogy egyszer élőben halljam a Stone Deaf Forerevert vagy a White Line Fevert.

Jó kis tökös rockkoncertet adott a Motörhead, aki jól akarta magát érezni rajta, az megkapta a lehetőséget tőlük. Kíváncsi vagyok, mivel tudja a Hegyalja űberelni az idei bulit, talán a Slayer még nagyobbat zúzna itt jövőre, de ez persze csak az én vágyálmom.