Sikoltós emo után Björk volt pasija

2010.07.18. 17:38
29 hozzászólás

Utolsó nap igazi külföldi sztár nélkül zajlott le a Hegyalja. A Hegy' színpad húzónevei a Funeral For A Friend, és az idén megdöbbentően sok fesztiválon előforduló Ákos voltak. Előbbin elsőként az tűnt szembe, hogy a zenekar célközönségét nem engedték el fesztiválozni, nem voltak valami kiemelkedően sokan ugyanis. Talán legközelebb jobb jegyeket kell szerezni matematikából, kedves emós lányok és fiúk!

Funeral For A Friend
Funeral For A Friend

A Funeral For A Friend és a maximum 20 éves átlagéletkorú rajongótábora tagadja az emo párhuzamot, mindenféle poszt-hardcore, meg screamo szavakkal dobálóznak helyette, de ez nem tudja eltakarni a lényeget: ez a zenekar a picsogásból tartja fent magát, meg hogy eléneklik, amire a mély érzésű fiatalok gondolnak. Nincs ezzel semmi baj, ilyen zenekarok mindig is voltak, most éppen nem a boldog szerelemről kell vígan dalolgatni, hanem hiányról, magányról, és hasonló szomorú dolgokról. A Funeral For A Friend semmit sem bízott a véletlenre a karrierje során, ezért minden létező daluk teljesen ugyanolyan. Kis zajongás, majd a gitáros elkezd ordítani, hogy aztán a sort az énekes fejezze be, valami nagyon himnikus, érzelmes dallammal természetesen. Sokszor kell hangsúlyozni, hogy mennyire szeret itt játszani a zenekar, és milyen szuperfasza a közönség, és szíve szerint itt lenne egész nyáron, mert nem esik az eső, szemben lakóhelyükkel, a zord Walesszel. Ezeken kívül még megtudtuk, hogy a zenekar hamarosan közös turnéra indul a szintén emómetál Bullet For My Valentine-nal. A szülőknek ajánlanám, hogy ha a poronty véletlenül el akarna menni valamelyik állomásra, dugják el a borotvapengéket előtte pár nappal.

Miután kellőképp kisírdogáltam magam, gondoltam teszek egy laza kitérőt 1995-be Goldie-val. A londoni legendát is meglephette a tömeg, amihez hasonló szerintem utoljára a Zöld Pardonban látott. Be kell vallani, hogy Magyarország képtelen kinőni a jungle-ből, mindent imádunk, amiben törtütem van és kellőképp monotonul szóló basszusok. Nevezhető ez népbetegségnek, vagy rákenhetjük a könnyűzenei médiumok alacsony színvonalára a jelenséget, de indokokat felesleges keresni. Pláne azért, mert Goldie végül is jól csinálja, amit csinál. Lehet rá idétlenül szögelni, részegen csapkodni, az ütemen kívül semmi odafigyelést nem igényel. Biztos ő is szomorú kicsit, hogy zeneileg utoljára akkor számított érdekességnek, mikor még Björköt dugta, de ez az ittenieket a legkevésbé sem izgatja. Márpedig az emberek döntenek, ők jót buliztak, az pedig senkit sem érdekel, hogy a negyedik napra teljesen elfáradt kritikus kifejezetten rossznak tartja az egészet.