Megázni és káromkodni

Eszembe jutottál – Főhajtás Cseh Tamás előtt

2010.08.10. 09:56
3 hozzászólás

Megázni és káromkodni,
Bassza meg, ez maradt belőled.

Megjelent az Etnofon Records és a Fonó első közös kiadványa Eszembe jutottál – Főhajtás Cseh Tamás előtt címmel. Szerkesztője Marton László Távolodó.” Főhajtás ­– bakker, Távolodó, hüppögjünk-szipogjunk beintésre, micsoda élv. Hogy a fenébe lehet egy ilyen vállalkozásból jól kijönni?

„Zubognak az adott világ varázsai, a nekrológok, az emlékezések, az emlékműsorok. Fáskertiné zümmögve fölrepül. Fáskerti elvtárs meg saját halottjának tekinti. Szűk, boros szájjal vicceket mesél a gondviselő” – írtam, amikor Cseh Tamás meghalt (bocsánat az önidézetért, mentségem nincs). És tessék, bizony a nekrofág ipar teszi a dolgát. Emlékbulik, tribjútlemezek, dupla dévédék szép sorban, ahogy rendje és módja megköveteli. (Megy ez régen, Cseh Tamásból már tizenvalahány éve a Merlinben élő halottat csináltak. Főhajtás, he?)

„Aki addig félreértett valamit, az immár végképp megbizonyosodhatott: a Cseh Tamás–Másik János–Bereményi Géza-szerzemények tartózkodási helye sokkal magasabbra lett belőve annál, mint ahová kötni próbálta egyik-másik nemzedék vagy ideológia. És onnan már nem lehet őket eltávolítani” – írta Marton László Távolodó. Dehogy nem lehet. Rossz feldolgozásokkal, például.

Ha már belegázoltam az önhivatkozás bűzhödt mocsarába, süllyedjek tovább. Pár hónapja valami olyasmit hőzöngtem a Tumblren, hogy a Bereményi–Cseh-produkciókban az a truváj, a megismételhetetlen, licencelhető találmány, hogy mind az elviselhetetlen giccs és a hétköznapi lélektani evidencia pengeélén táncol. És hogy ezt a Bereményi csinálta. És ezért senki más nem énekelhet nyilvánosan Bereményi–Cseh-dalt, mert az ő pengeélén nem igazgat a Bereményi. Illetve csak egészen kivételes konstellációkban egészen kivételes tehetségek (pl. a Mácsai azt, hogy Ha Koncz Zsuzsával járhatnék – ha éppen Koncz Zsuzsával jár). Könnyen lehet, hogy nem jól gondolom, és ez egy kövér marhaság. Mégis, csak innen tudom nézni Cseh Tamás szívfacsaró utóéletét.

A Cseh Tamás-hatásban különösen erős összetevő az előadó stílusa. Az a tulajdonképpen szegényes gesztusrendszer, amivel a terjedelmes életmű föl lett vezetve, és ami összetartja a művet. És tudjuk (tudnunk kellene), hogy az érett stílus kényes jószág. Könnyen billen át modorba. (Valljuk be, Cseh Tamás időnként nagyon modoros tudott lenni.)

Ráadásul Cseh Tamás nem volt túlképzett és zenei fantáziával agyonterhelt szerző, és Bereményiről se mondhatjuk el, hogy sohasem hagyatkozott szövegalkotói rutinjára. Ezeknek a daloknak a többsége jó előadó nélkül nem áll meg. És nagy kérdés, hogy a hallgató agyába égett előadásmódot hogyan lehet feledtetni, vagy úgy megidézni, hogy az eredmény ne legyen vacak utánzat. Mit kezd stílus a stílussal, modor a modorral. Könnyű beleszaladni a késbe. Itt van ez a lemez, tizenhét előadóval, és csak a névsort elolvasva is várható volt néhány durva ütközés.

csehtamas

Meghallgattam a lemezt, csak úgy, hangszórón, élet közben. Rettenetes volt. Utáltam az ígéretet, hogy írok róla. Aztán összekapartam erőimet, föltettem a legjobb fülhallgatómat, és belefeküdtem. Mondjuk, már nem utálom. Megszeretni azért nem fogom soha.

Már az első szám, a Heaven Street Seven Vasárnapi Nép-feldolgozása a legrosszabb várakozásaimat teljesítette be. Modoros, mint a bűn. A Pannonia Allstars Ska Orchestra (Amikor Desiré munkásszálláson lakott) ugyanaz tökben, ordítóan nem tudtak mit kezdeni a dallal.

A Csík zenekar és az Illegalitásban sokkal jobb találkozás. Jobb, de nem jó. Az hagyján, hogy Szabó Attila megtévesztően Cseh Tamás-hangon énekel, nyilván nem zavar mindenkit. A Csík zenekar még egy Quimbyből is saját slágert tud csinálni, de ezt most túlspilázta, a Warszawiankától a Bunkócskáig begyömöszölt idézetek túlgesztikulálják a darabot. Mint a rossz énekes, aki a szívem-nél a mellére teszi a kezét, a ragyog a hold-nál a feje fölött salapál.

Ha már Quimby: ők nagyon rendes kis hallgatható, kulturáltan slágeres hangszerelést (sőt arrangement-t) raktak a megint csak csehül elénekelt Benke és Pierre alá. Ott, a lemez közepe táján – Palya Bea és Legát között – meghallva azt érzi az ember: most múlik pontosan.

És ha már etnó. Bognár Szilvia és Herczku Ágnes a capella bűvészmutatványáról (Antoine és Désiré történelemkönyve) és az Etnofon Zenei Társulás felvételéről (A jobbik részem) – hát, inkább semmit, Kiss Feritől bő harminc éve a falat kaparom. A modora, ugye.

Aztán itt van Palya Bea A képek hangjával. Meg az ő pompás hangjával. Meg a modorával, sajnos. Palya egyszerűen szétművészkedi az egyébként sem túlságosan megjegyzésre érdemes dalt (és sokatmondóan fölcserélte az álom és a világ szavakat).

A Ten Years Afternek van egy szívfacsaró Ando Drom-feldolgozása (Cseh Tamás 52. születésnapi gyászszertartásán zokogott tőle mindenki). Iszonyú magas léc. Ezen a lemezen a Napra kötözi össze azt a néhány lepedőt. Nagyon szerencsétlenül. Pedig a Napra zenészeinek kezében nagyon megszólalhatott volna ez a darab, akár etnóban, akár másban, erre elnyávogják. Kár érte.

Ahogy a Besh o droMért is (Ausztrália). Nem lehet nem elsütni az olcsó utalást: mélyrepülés. A zene persze szól, ahogy a bandán kifér, de ezen a szerencsétlen szövegen nem lehet segíteni, rossz választás.

Péterfy Bori és a Love Band (Forró város) meg Harcsa Veronika és a Bin-Jip (Váróterem): két jó énekesnő két bármire jó dallal (nem szól semmiről, de szép). Valószínűleg az Aranyesőt is meg tudnák jól csinálni.

Másik János (Minden álmomban), hát ő Másik János.

Mi van még? A Kistehén Melanko és a Budapest. Csak egyben vagyok majdnem biztos: itt leköpés forog fönt. Az nem világos, ki vagy mi van leköpve. Cseh Tamás? A város? A hetvenes évek? Bármi? (Bár Bródyt alulmúlni Budapest-interpretációban lehetetlen.)

Balaton: Nincsen más. Van a Youtube-on egy vacak Gödör-felvétel, az teljesen rendben van. Érthetetlen, hogy lett a lemezen ez az unalom. Meg kéne még párszor hallgatni, de minek?

Legát: Feljelentés. Megint egy kihagyhatatlan olcsó utalás: lidérces. Ettől persze lehetne jó is. Meghallgattam másodszor is: jó ez így, egye fene.

Tóth Evelin: Eszembe jutottál. Ez is valami korrekt dolognak ígérkezett, mint a Péterfi Bori vagy a Harcsa Veronika, de nem. Ez a hang Lantos Zoltán villanyhegedűjével lehengerlő. Sajnos, túlságosan.

És elénekli a lemezen Lovasi András a Gyerekkoromat, egy szál elektromos gitárral. Na, az jó. Stílusok, sőt modorok szép pontosan összepászítva, kiskanállal kiadagolva. Ízléssel telibe trafálva. Ezért az egy számért persze nem érdemes megvenni az egész lemezt.

Aztán van a lemez végén egy Cseh Tamás, a Szomszédom Cse Ta. Inkább befogom a számat.

Most ezt itten össze kéne foglalni, átfogó értékelés, slusszpoén, nem is tudom. Elmatattam jó két-három napot ezzel a lemezzel, mostanra belepett a mélakór. Vigaszul – vagy ellenkezőleg, még egy lapáttal rá –: most, hogy emlékezem, tudok egy (egyetlen egy) Cseh Tamás-feldolgozást, ami szerintem jobb, mint az eredeti. Amikor Selmeczi György tolja, hogy Micsoda útjaim voltak nekem.

(a Cseh Tamás-emlékkoncert ma 19:45-kor kezdődik a Sziget fesztivál világzenei nagyszínpadán)