Férfiak is szeretnek, a lányok feltűnőbbek

Sziget 2010

2010.08.14. 20:18 - Juhász Edina

Jared Leto nem szereti, ha a színészi karrierjét összemossák a 30 Seconds To Mars nevű zenekarával, ennek ellenére a szigetes fellépés előtti ránk szánt három percben válaszolt a nem teljesen zenei irányú kérdéseinkre. Ha egy mondatban is.

Miután kiadtátok az első lemezt, azt nyilatkoztad, hogy legszívesebben elfelejtenéd az elsőt. A harmadik után is érzel ilyet?

Mindig felvillanyoz, ha új dalokat írunk, főleg, ha új lemezt. Ilyenkor úgy érzem, hogy ezek a legjobb dalok, amik valaha születtek, és egy kicsit eltörpülnek az előzőek. Mindig az újak azok, amikért rajongok, viszont a második lemeznél már nem éreztem azt, hogy megsemmisíteném. Most a harmadik a nagy kedvencem egészen a következőig.

A This is War zeneileg nagyon összetett, sok hangszer, kórus, hogyan lehet ezt átültetni élőbe?

jared leto 02
Jared Leto

Nem volt könnyű, dolgoztunk is rajta rendesen. Tudtuk, hogy nagy kihívás, de azzal is tisztában voltunk, hogy muszáj megcsinálni. Nagyon sok támogatást kaptunk a rajongóktól, hiszen a rajongói kórus nagyon hangsúlyos a lemezen, és több fórumon is biztosítottak minket, hogy az a koncerteken meglesz.

Olyan rajongóbázisotok van, amit sok zenekar megirigyelne. Hogyan sikerült ezt kiépíteni?

Nagyon különleges emberek szeretnek minket a világon mindenhol, és nagyon büszke vagyok erre. Köszönöm nekik.

Elég sok kultikusnak számító filmben szerepeltél. Szerinted azok jutnak el jobban az emberekhez, vagy a zenéd?

A zenével tudok kommunikálni, és a rajongók válaszolhatnak nekem, megismerhetik az érzéseinket, ezért azt hiszem, a zene az, ami sokkal több emberhez eljut.

Viszont teljesen más célcsoporthoz.

Igen, ez valószínűleg igaz, de ez így van rendjén, azoknak, akik szeretik a filmjeimet, nem biztos, hogy ismerni vagy szeretni kell az érzéseimet, de akik ismerik az érzéseimet és a gondolataimat, azoknak sem kell hogy tetsszen az a karakter, amit egy filmben játszom.

jared leto 04

Ti rockzenekar vagytok, ezt a zenét inkább a férfi közönség szokta szeretni, viszont a rajongóbázisotok túlnyomó többsége lány, akik magát a műfajt nem is biztosanszeretik. Miért alakulhatott ez így?

Nem tudom, talán az érzelmek miatt, hogy nem félünk ezt kimutatni. De talán több férfi szeret minket, mint bárki gondolná, csak a lányok feltűnőbbek.

Kommentek

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Sziget

Budapest, Óbudai-sziget, aug. 11-15.
Fellépők, programok
A fesztiválról
Iron Maiden, Madness, Faithless, Muse, Bad Religion, Danko Jones, Fear Factory, 30 Seconds To Mars, Hives, Mika, Kasabian, Oi Va Voi, Rotfront, Paradise Lost
Napijegy
12000 Ft
OD
Bérlet
Hazamenős: 46000 Ft; ottalvós: 54000 Ft
Sátorozás
Ottalvós jeggel ingyenes
Extrák
Ottalvós jeggyel mínusz egyedik napon Kispál és a Borz-koncert lesz, nulladik napon pedig reggae nap a UB40-nel.

Friss kommentek

  • túr: A szerző egy széles látókörű de szerény, a magyar felsőoktatást büszkén nem ismerő, a magyar zenét nem sokra tartó, értékeit, kajáját és cigarettáját másoktó... 2012-05-29 19:09
    Floridai mocsárvidék a Balatonnál
  • imiren: Már nem azért, de a PaFe eddig egy magyar rockfesztivál volt. 2012-05-29 16:34
    Floridai mocsárvidék a Balatonnál
  • Geolány: Nem lett volna rossz tudni, hogy 300 forintos sörös poharat és az 500 forintos kaja-pia kártyát hol lehet visszaváltani, mert csöppet kellemetlen volt hajnalban, a vonathoz ... 2012-05-29 15:50
    Floridai mocsárvidék a Balatonnál

Keresés

Comment:com

Retró-vébé a SportKlubon
Az egy hónapos meccsdömping alatt a tartalmában és küllemében is megújult televízión újra nézhetjük hazánk és a világ egykori legjobb foci-vb mérkőzéseit Retro-vébé címmel.

KönyvesBlog

Nem élvezi az erőszakot- Interjú Patrick deWittel, a Testvérlövészek írójával
Fotó: Valuska GáborTulajdonképpen nem is kedveli különösebben a westernt, vallja be a kanadai születésű Patrick deWitt, aki ennek ellenére vadnyugati történetet írt Testvérlövészek címmel.

Shopline

Hirdetés