A szombat a metálon túli világban is csúcsnap volt. A borzos hajú bölcsészek a Nagyszínpad előtti árnyékos foltokban táncolhattak Cribsre, a Party Arénában Calvin Harris csinált szaunát, a VHK neve leírva meg visszahozta kicsit a régi Szigetek hangulatát. Utóbbit az Iron Maidenre érkezett rengeteg rokker is elősegítette, aminek köszönhetően ismét hallhattuk a már bejutásnál tökrészeg metálharcosok "méjden-méjden" skandálását.
A Cribsben a legérdekesebb pont sajnos nem a sokszor sokaktól hallott zene. Az is jó, de nem kiemelkedően, de itt sokkal fontosabb a tény, hogy magyar színpadra állt Johnny Marr. Ez az a figura, aki a 80-as években a Smiths tagjaként határozta meg a gitárkezelést még erre az évtizedre is. Ennek fényében különösen érdekes, hogy mi okból szállt be egy olyan zenekarba, ami nagyrészt az ő örökségét hasznosítja újra, még csak nem is túl nagy kreativitással.
Félreértés ne essék, a Cribs egy nagyon jó gitárpop együttes, sok fasza dallal – ezek legnagyobb részét ráadásul az aktuális lemez, az Ignore the Ignorant tartalmazza. A nyomasztó az egészben csak az, hogy ez a koncert lehetett volna nagyon jó is. Akkor, ha mondjuk nem a tűző napon kellett volna végigszenvedni. Nem tudom, hogy a környék zaj miatt történő picsogása játszik-e bele, vagy ennyire megszokta az ország az izzadást, de már akár egy idősávval elcsúsztatva sem kéne úgy éreznie egy amúgy népszerű zenekarnak, hogy ők az Iron Maiden előtti kötelező rossz, amit végig kell szenvedni, ha meg akarjuk tartani az első sorunkat.
Messziről az ember csak az atlétákat, a ronda szemüvegeket, a szpídet és a négynegyedet látja, de a Sziget szombati napja bebizonyította, hogy az elektronikus zenéért igazán rajongani kihívás. Míg a trendi nagyszínpados zenekarok legalább estétől kényelmesen megnézhetőek, a Party Arénában mindig nyár van. Mármint ez a negyvenfokos fajta. Ezért történhetett, hogy Calvin Harris partija kis túlzással egy nagy szauna volt, ahol az átlagnál jobb zene szólt. A faszi nyilván egoista, legalábbis azt figyelembe véve, hogy a zenekar, amivel fellépett, legalább annyit hozzátett a koncerthez, mint az ő potmétertekergetése, de hivatalosan őt láttuk, még ha nem is őt figyeltük általában.
A cucc amúgy jól szólt, végre nem egy szaros dj-szettel kellett beérnie az ország partifészeinek. Elhangzottak a kötelező slágerek, a lányok lelkesen rázták a seggüket, a fiúk pedig legalább ekkora elánnal próbálták őket becserkészni. Az egyetlen igazi probléma nem Calvin Harrissel, hanem a szervezéssel volt: őszintén, ki gondolja komolyan, hogy egy Party Aréna névre hallgató helyre este 8-ra kell tenni fellépőket? Az igazi partiarcok nagyjából ilyenkor ébrednek fel, itt meg már akkor vége van a főperformansznak, amikor ezek még alapoznának. Calvin Harrisért, az Are You Ready For the Weekendért nyilván hajlandóak voltak átszervezni a jól kialakult rendszerüket, de ez akár éjfél körül is kezdődhetett volna. Ja bocs, lehet, hogy akkor nem lett volna százezer fok. Később az elektronikarajongás újabb nehézségeként ugyanide be sem fértem Infected Mushroomra. (Fekő Ádám)
VHK a Szigeten. Ez a kijelentés a kilencvenes években alap volt, csak aztán feloszlott a zenekar, ami előtt még volt egy elvetélt kísérletük Vécsi Tiborral a fronton. Grandpierre Attila énekes nélkül viszont nincs VHK, igaz, most már vele sincs, mivel Vágtázó Életerő néven futnak a tavalyi újjáalakulást követően, tovább hordozva a Vágtázó Halottkémek punkosabb hozzáállását.
Annak idején a zenekarnak bérelt helye volt a nagyszínpadon, általában pont a fő fellépő előtt, hatalmas tömegeknek játszottak, de ezek az idők már elmúltak. Idén a Sziget legnagyobb sátrában játsotttak, éjjel fél kettőkor, kb. 1500-2000 ember előtt, de a koncertet elnézve nem biztos, hogy erőltetni fogják ezt. Hogy egész pontosan mi lehetett a probléma, nem tudom, de az biztos, hogy rendkívül halkan szólt az egész, Grandpierre énekéből meg semmit nem lehetett hallani. Lényegében mintha egy instrumentális VHK-koncerten lettünk volna.
Emiatt aztán a zenészek sem igazán lelkesedtek be, a frontember is csak sétálgatott fel -alá, nyoma sem volt a tőle megszokott vágtázásnak. Valószínűleg a hírhedt hangerőlimit volt a probléma, Grandpierre el is mondta, elvileg mi van, de mivel nem volt kihangosítva, azt sem lehetett hallani. Akármi is volt a baj, ez a koncert a zenekar önhibáján kívül pocsékra sikerült, így értékelni sem igazán lehet. (Dankó Gábor)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Képek
Rovataink a Facebookon